Feitannal az utóbbi években minden június 24.–én, azaz egy hónappal a születésnapja előtt, elmegyünk megünnepelni ketten a születésnapját. A királyi pár úgy tudja, hogy az egyik ismerősöm tanyáján töltjük azt a három napot de valójában az erdőben található házba szoktunk beköltözni. Persze ez nem olyan lesz mind szokott. Az első dolog amiben különbözik az az, hogy Feitan idén fogja betölteni a tizennyolcadik születésnapját, persze ez magában is egy hatalmas esemény lenne, de miután hazaértünk én elmegyek.

A trónterembe tartok ugyanis a királyi pár hivatott. Feitant ott hagytam egyedül az udvarban szóval csak remélni tudom, hogy nem hal meg míg visszaérek. Belépve a helyiségbe a királyt, a királynőt és a parancsnokot pillantom meg.

–Dustin, örülök, hogy ilyen hamat ideértél. A tanácsod kellene—a király átkarolt és közelebb sétált velem a többiekhez.

–Állok szolgálatára uram.

–Tudod jól, hogy milyen pletykák keringenek mostanában. Kellene egy ember aki megbizható és ha elkapják tudja tartani a száját.

–Magamat ajánlom, ha ez megfelel—nem kellett sokat gondolkodnom ezen.


–Biztos vagy benne? Feitan herceg testőre vagy, biztosan neki is lesz ehez pár szava—a parancsnok gondolkodva mondta.

–Feitan herceg biztos megérti a helyzetet és tud nélkülözni egy kis időre. Emellett ez egy igen fontos ügy. Megtiszteltetés lenne ha én mehetnék.

–Én pedig nyugodt lennék ha te mennél. Már bizonyítottál számos helyen, emellett rajtad kívül aligha lenne más akire rabíznám ezt az ügyet.

–Jaj, Dustin fiam—a királynő közelebb jött és megölelt. Mindig is ilyen kedves volt —Vigyázz magadra.

–Ha tényleg elvállalod akkor miután visszaértek a szokásos nyaralásról, indulhatsz.
Az úton a házikó felé nem igazán beszéltünk, helyette viszont a megnyugtató csend telepedett ránk. Kipakoltunk, ágat gyűjtöttünk, hülyéskedtünk és nekiálltunk vacsorázni. A nap még lemenőben volt, és úgy tűnt, hogy még jó sokáig világos lesz.
Valami csokis sütit majszoltunk és éreztem, hogy maszatos lettem. Feitan ram nézett és habozás nélkül nyúlt az arcom után, de mielőtt elért volna, elkaptam a kezét, ő meglepődött és szétnyitotta az ajkait majd összecsukta.

–Ha akarsz mondani valamit ki vele.

–Én csak....gondolkodtam. Sajnálom ha néha kiakasztalak, sajnálom ha az őrületbe kergetlek és köszönöm, hogy mindig mellettem vagy.

Pár pillanatig csak szemeztünk és csak aztán válaszoltam:

–Mi ez a nagy érzelgősködés?

–Én csak....azt akarom, hogy tudd, hogy szeretlek—a másodpercek amíg nem szólalt meg egyikünk sem, óráknak tűntek. Nem csak a madarak csiripelése hallott, de a tücskök távol béli ciripelése—tudom, hogy furán hangzik pont tőlem, aki olyan vállalhatatlanul viselkedtem veled, de hinned kell nekem. Szeretlek.

A megilletődöttségem valószínűleg kiülhetett az arcomra, mert Feitan ábrázata átváltott ilyedtségbe. Aztán nagy nehezen rávettem magam a válaszra.

–Figyelj Feitan...ezt elkell engedned.

–Tudom, hogy nem kedvelsz. De adj egy esélyt, és én megteszek mindent, hogy...

–Nem arról van szó, hogy nem kedvellek, ha nem arról, hogy egy herceg vagy, én pedig a testőröd.

–Igen persze, egy herceg. Bezzeg Jasonnek engedted, hogy rád másszon.

–Jesszusom, még mindig ezen vagy fennakadva?—azóta, hogy Jason rám mászott és Feitan megütötte nem igazán beszéltünk róla. De látszott rajta, hogy zavarja a dolog. Pillanatok alatt lett dühös és pattant fel. Felálltam és próbaltam lenyugtatni, de egyre mérgesebb lett.

– Mikor megtámadtak minket azon a repülőn, te pedig megsebesültél nagyon kétségbe estem. Azóta minden egyes nap azon dolgozom, hogy jó ember legyek. Jobb ember leszek neked.


–Feitan nyugodj meg és beszéljük meg.

–Nem nyugszom meg. Elegem van, hogy mindent megakarnak mondani. Azt nem hagyom, hogy megmondják, hogy kit szeressek. Veled akarok lenni.

–Feitan!—a hangom miatt összerezdült és egy pillanatig talán még el is bizonytalanodott a haragja miatt—Te egy herceg vagy, akinek a helye egy hercegnő mellett van. Tudom, hogy nehéz, hogy nem teheted azt amit akarsz de megkell értened, hogy felelősséged a trónt tovább venni. Tudom, hogy nagyszerű herceg leszel.

–Tudom, hogy az leszek, mert te is ott leszel. De azt akarom, hogy úgy legyél mellettem, mint a párom, ne mint a testőröm—a szavam elakadt, ahogy beszélt. Válaszolni akartam de nem találtam szavakat. Sajnáltam, hogy nem tudja, hogy nem leszek olyan sokáig mellette mind gondolja— Miért vágsz ilyen képet?

–Figyelj Feitan—úgy döntöttem, hogy mivel nem igazán jött össze eddig sem a dolgok ahogy terveztük, jobb ha most megmondom neki—nem leszek melletted mindig. Amint meglesz a koronázásod, én már nem leszek melletted.

Döbbenten bámult egy rövid ideig, aztán a fejem oldalra bicsaklott a pofon miatt. A szemeiből könnyek kezdtek el folyni, rám ordított egy ,,idióta,, félét és elfutott. Azonnal a nyomába eredtem, és egy ideig követtem is de nyomát vesztettem.

Órákig kerestem mire beesteledett. Egyszer átvettem vele a ,,mit tegyél ha egyedül maradsz az erdőben,, szituációt aminek az első pontja az az volt, hogy menjen vissza a táborhoz. Ehhez ragaszkodva visszamentem de nem volt ott. Hagytam neki egy cetlit, hogy ha visszaér maradjon itt és tovább indultam. Még jó pár óráig kerestem és kiabáltam a nevét de nem találtam sehol. Úgy döntöttem, hogy mivel amúgy sem látok semmit hála az éjszakának megállok. Próbáltam aludni de nem tudtam. Ha arra gondolok, hogy valahol elveszett, fázik, rémült vagy talán banditák rabja lett összeszorul a szívem. Tudnom kell, hogy jól van.

Az éjszakám, valahogy így telt. Folyamatosan aggódtam Feitan miatt és megígértem, hogy ha megtalálom nem leszek mérges. Amint virradni kezdett tovább kutakodtam, mire megpillantottam a hófehér, felkötött hajú hercegemet, aki sokkal piszkosabban festett mint tegnap.

–Feitan....Feitan!—rohanni kezdtem felé mire felém fordult. Nem lassítottam amikor elé értem sem. A karomba zártam és úgy dőltünk el a fűben—nem fogok kiabálni. Nem leszek dühös és nem foglak kérdőre vonni csak gyere vissza velem.

Nagy nehezen föltápászkodtunk, leporoltuk magunkat és elkezdtem kiszedegetni a hajából a leveleket.

–Te lehet, hogy nem leszel dühös, de én még mindig az vagyok. Mi az, hogy elmész. Mikor döntöttetek így?

–Már a kezdetektől így volt. Sajnálom, hogy nem mondtam el. Az elején annyira nem jöttünk ki, hogy nem láttam lényegesnek elmondani, később pedig már nem akartam elrontani a kedved.

–Nem akarok király lenni, ha nem vagy ott. Nem. Nem leszek király.

–Ne légy gyerekes—bár azt mondtam, hogy nem leszek mérges, úgy húztam fel magam, hogy én sem vettem észre—kurvára átveszed a trónt és kicseszettül jó király leszel. A vita pedig lezárva.

–Te ezt nem érted Dustin—erőszakosan ragadta meg a pólóm és húzott magához közelebb—akkor sem bírom nélküled, ha ott vagy mellettem. Mi lesz velem, ha elmész?

–Szerintem meg te nem érted. Szeretlek Feitan a francba is. Egész nap ott vagy előttem nekem pedig úgy kell tennem mintha nem éreznék semmit.

–Ne tegyél úgy—a hangja könyörgő volt, szemei pedig megteltek könnyel—nem kell úgy tenned.

–Feitan én minden egyes nap az életedért felelek. Nem engedhettem meg magamnak....nem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyesmire gondoljak. A herceg testőre nem engedheti meg magának, hogy bármi is befolyásolja, márpedig ez az egész befolyásolna. Bármilyen hiba az életedbe kerülne. Addig ásd el magadban jó mélyre ezeket az érzéseket, míg gyökeret nem vernek—
Erősen kapaszkodott a vállaimba, közbe mellkasomba temette a fejet. A hangos zokogása percekkel később is alig-alig csillapodott—Még valamit tudnod kell—pár szipogást eleresztett, és a vörös, kisírt szemeivel belenézett az enyéimbe—Miután visszaértünk, én elmegyek egy kis időre.

–Nagyszerű—bár mérgesen bámult rám, nem engedett a szorításából—még valami amiről nem tudok?

–Nem, ennyi volt.

–Hová mész?

Lassan eltolt magától és letörölte az arcáról a könnyeket.

–A szomszéd királyságba kémkedni—döbbenetében elnyíltak az ajkai és mondani is készült valamit, de megelőztem—Nagyon fontos, hogy információt tudjunk meg ezért megyek én. Gondolom hallottad a pletykákat, hogy harcra készülnek—válaszul csak bólintott— Ez ügyben kell valamit megtudnom.

–Akkor sem hiszem el, hogy téged küldenek. Nem találtak valami idiótát erre a feladatra?

–Azért engem küldenek mert csak idiótákat találnak. Mit gondolsz mi lesz ha oda küldünk egy embert akinek nem, hogy kapcsolatai nincsenek de még a száját sem tudja tartani?

–Ahj Dustin. Nekem annyira nincs kedvem már ehhez. Úgy érzem elcsesztem az egész szülinapomat.

–Ha gondolod hazamehetünk.

–Nem, csak mennyünk vissza a házhoz. Tiszta piszkos vagyok.

Visszaérkezésünk után megfürödtünk, átöltöztünk és befontam Feitan haját. Az ágyon ülve néztem, ahogy a herceg pakolászik a szekrényben.

–Gyere ülj le—paskoltam meg magam mellett az ágyat.

—Mi az?—lehuppant mellém, majd megfogva a két dobozt a táskámból, szembe fordultam vele.

–Csukd be a szemed—úgy tett ahogy mondtam, majd kinyitottam a kissebbik dobozt, kivettem belőle a nyakláncot amit neki szántam és felraktam rá. Egy sima fehérarany nyaklánc volt rajta pedig egy vörös kő lógott—Nyisd ki—lenézve a nyakláncra, látszólag tetszett neki ugyanis visszakapra rám a fejét és megölelt–Nyisd ki ezt is.

A másik dobozban egy tőr volt. Bár sok fegyvert adtam már neki, egyszer sem tőrt. Egy egyszerű, nem annyira agyon díszített könnyű fegyver.

–Dustin....én annyira köszönöm.

–Ne köszönd. Csak ígérd meg, hogy amíg távol leszek nem öleted meg magad.

–Megígérem, ha megígéred, hogy biztosan vissza jössz.

–Tudod jól, hogy ilyet nem igérhetek.