Egy iszonyat nagy esőfelhő készül lemosni a kicsiny birodalom utcáit. Két sötét szempár még mindig a kint tomboló vihart figyelte, a kastélyi egyik ablakából, úgy mintha ez lenne az első alkalom, hogy a vihart nézi. Megmagyarázhatatlan módon, ez az egyik kedvenc tevékenysége. Valamiért megnyugtatja, amikor a vihart nézi, ahogy az eső cseppek szépen lemosnak minden koszt. Egy nagy sóhaj kíséretében elfordítja a fejét az ablakról, ezzel megszakítva kapcsolatot a kinti világgal. Testvére szomorúan ment be a szobába, majd az ágyon helyet foglalt, lehajtva a fejét.
– Minden rendben? – érdeklődött közelebb lépve az idősebbhez, hogy aztán kényelmesen helyet tudjon foglalni mellette.
– Kicsit szomorú vagyok – vallja be egy pillanatra rá nézve. Mindig neki mondta el, ha valami bántotta. Még a szüleink sem volt hajlandó csakis Baekhyun-nak.
– Az eső miatt? – érdeklődött az idősebbre pillantva.
– Ne nevess ki, de szeretnék kicsit játszani kint a kertben – vallja be kissé talán szégyenlősen, amit nem ért ikertestvére. Hiszen minden apró kis titkot megosztanak egymással. Nem mondott semmit, elvégre nem mondhatta azt, hogy játszanak a palotában. Mindketten tudták, hogy ezt az egyet nem engedik a szüleik, bár az okkal nem voltak biztosak – Hallottam, hogy kirúgták a Yoo családot – szólal meg az idősebb pár perc csend elteltével. A szavak hallatán Baekhyun felkapta a fejét.
– Tessék? Ki mondta ezt? – emeli fel kissé hangját, amire az idősebb furcsán pislog testvérére.
– Apa mondta, hogy elmentek – váll-rántva válaszol, mit sem törődve azzal, hogy már rég egyedül van a helyiségben, ugyanis Baekhyun már a folyóson kereste szüleit, kiket a társalgóban talált meg.
– Apa, miért rúgtad ki a Yoo családot?- ront be a tárgyalóba, ezzel félbeszakítva a szülök beszélgetését. Erre a tettre a két szülő megilletődik, mivel Baekhyun akármilyen kis csibész, ilyesmit soha nem tett. Nem arra volt tanítva, hogy csak úgy kedve szerint félbeszakítson egy fontos beszélgetést.
– Először is kisfiam, hol marad a tisztelet? – áll fel a király az eddigi helyéről, közelebb lépve fiához. Baekhyun-ban, csak most tudatosul, mit tett, ezért szégyenlősen lehajtsa fejét – Nem rúgtam ki senkit, csak elkellet menniük pár napra.
– És én erről miért nem tudtam? El szeretem volna köszönni Nayeon-tol – motyogja orra alatt kissé bosszúsan. Nem tudja eldönteni kire haragudjon jobban. Az apjára amiért nem beszélt neki erről, vagy Nayeon-ra, aki viszont szó nélkül itt merte hagyni.
– Azt hittem elköszönt tőled fiam. Láttam, hogy a szobát felé igyekszik. De ne aggódj, holnap már visszajönnek – mosolyodik el a király. Tisztában volt azzal, hogy a fiának fontos az a lány. Ugyan még csak 12 évesek voltak, érezte, hogy egy életen át barátok lesznek.
Lassan besötétedett, ami Taehyung számára egy kihívást jelentett. Bár soha nem mutatta, mindig is félt a vihartól, már pedig elég csúnya idő tombolt kint. Minden alkalomkor testvérével aludt, azonban elhatározta, ezúttal áttöri a jeget. Meg kell küzdenie ezzel a félelmével. Ő az idősebb, a trónörökös, nem bújhat örökké az öccse biztonságot nyújtó karjaiban. Biztos volt abban, hogy sikerülni fog neki. Hogy végre legyőzni ezt a félelmét mikor is a sötét szobát bevilágította a villám. Taehyung erre nagyon megijedt. Kapkodva kezdte el venni a levegőt, majd egyet gondolt és kedvenc takaróját magához ölelve, kisietett szobájából. Átsietett testvére kis birodalmába. Természetesen Baekhyun nem aludt. Tudta jól, hogy bátyja képtelen lesz egyedül aludni ilyen időben, ezért várta a pillanatot, mikor nyílik az ajtó és a zihált Taehyung bebújik mellé, majd szorosan hozzá bújik.
– Mintha azt mondtad volna, „Nélküled is megleszek öcsi" – próbálta elmélyíteni hangját, hogy minél jobban hasonlítson az idősebbére, ám nem sikerült. Pimasz mosollyal ajkain, öleli magához, hogy minél előbb megnyugodjon. Ez az ő kis titkuk. Még a szülök se tudnak róla, hogy Taehyung ennyire retteg a vihartól, és néha az öccsével alszik. Még gyerekek, de jól tudják, hogy bármit hozz a sors, együtt lesznek és segítenek egymáson.
Reggel Baekyhun kelt fel elsőnek. Legalábbis ezt hitte. Amint megfordult az ágyában és kinyitotta szemeit, nem találta sehol az idősebbet. Az órára pillantott, ami délelőtt 10-et mutatott. Valami nincs rendben. Ők már két órával ezelőtt kellett volna megenniük a reggelit, ehelyett ő még mindig az ágyban van. És Taehyung? Ő vajon hol lehet? Biztos átment a szobájába, nehogy észre vegyék, hogy ott aludt vele. Gyorsan magára kapta a ruháit, majd gondolkodás nélkül az ebédlőbe ment. Azonban a tárgyalóterem mellett elhaladva, érdekes beszélgetés ragadta meg figyelmét. Tisztában volt azzal, hogy ez egyáltalán nem helyes, és ha megtudja valaki igen nagy bajban lesz. De Taehyung-rol volt szó. Csak joga van tudni hiszen az ikertestvére.
– Késő lesz. Túl késő – szólal meg az idegen férfi, kinek korona van a fején. Ő is király lenne? Biztosan, hiszen másnak nincs jogában koronát hordani, de ennek mi köze Taehyung-nak?
– Úgy gondolom a 24 év tökéletes lesz. Vagy netalán felséged más véleményen van? – teszi fel a kérdést édesapja. Kissé közelebb lép az ajtóhoz, hogy jobban rálásson az idegen férfira. Már látta őt. A legutóbbi bálon, amit édesapja rendezett. Egy gyönyörű kislánnyal volt, aki nagyon is sokszor nézet Taehyung-ra. Ha jól emlékszik akkor ő Min király.