– Taehyung herceg. Milyen meglepetés. Mi szél hozta önt ide? – halvány mosoly kíséretében, üdvözölte a király.
– Örülök a találkozásnak Park király. Személyesen jöttem önt meghívni a koronázási ünnepségre – hajol meg egy apró hamis mosoly kíséretében. Ezt senki sem látta, vagy nem akartak tudomást venni róla. De legszívesebben nem ő jött volna. Jobb szerette volna, ha az öcse, Baekhyun jön. Az évek alatt kiderült, hogy a fiatalabb herceg, sokkal jobban ért a politikához, mint azt bárki is gondolta volna. Igaz, attól függetlenül nem szereti, viszont mindig tudja mit kell tenni.
– Ha jól értelmezem, nem is számítottatok volna rám? – húzza fel kérdőn szemöldökét.
– Félreérti felséged. Személyesebbnek gondolom, hogy én hívjam meg – pillant az említettre egy másodpercre. Egyre jobban érzi a feszültséget. Alig várja, hogy végre elmehessen innen. Mintha valami meghallgatta volna néma kérését, a király fia lépet be a terembe. Illedelmesen köszönt, majd egy fontos dologra hivatkozva, megkérte az apját, hogy hadd menjen vele Taehyung. Természetesen a király fia tudta, hogy szenved a barátja ezért is talált ki, hogy körbevezeti a palotában és annak kertjében. Néha fárasztó tud lenni az apja, mert minden egyes részletet tudni akar.
– Köszönöm – hálásan pillant az idősebbre.
– Semmiség volt. De mond csak, mi az igazi oka, hogy itt vagy – gondolhatta, hogy Chanyeol egyből észre fogja venni, hogy igazából nem ezért jött. Hiszen úgyis kaptak volna meghívót.
– Kiskorunkban, mindig meséltek egy legendát a nagyszülők – kezdd bele egy végtelenek tűnő történetbe. Még ennyi év elteltével is tisztán emlékszik, hogy gyerekek korukban, a nagyszülők minden este meséltek nekik. Míg Baekhyun kívül foglalt helyet az ágyban, addig ő a fal mellett volt, szorosan a testvéréhez bújva.
– Milyen legendát? – érdeklődik az idősebb, helyet foglalva az egyik padon. Őt követve Taehyung is leül mellé, majd a rózsákat kezdi el vizslatni.
– Mikor a tizedig generáció megszületik, a legfényesebben ragyogó csillag eltűnik és megszületik a Hold. A béke és boldogság fog uralkodni – idézi fel nagyapja szavait, amit Chanyeol figyelmesen hallgat.
– Mi vagyunk a tizedik generáció? – felhúzott szemöldökkel fordítja fejét a fiatalabbhoz, amint tudatáig jutnak szavai. Válaszként csupán bólint.
– Min király elakar pusztítani minket. A királyságot, hogy csak ő uralkodhasson. Ezt meg kell akadályoznunk – szólal meg ismét Taehyung, pár perc csend elteltével.
– És mégis hogyan?
– Házasság Chanyeol. Csak az igaz szerelemből kötött házasság veheti fel ezzel a harcot.

– Gratulálok Nayeon. Büszke vagyok rád – büszke mosollyal ajkain lép oda hozzá Baekhyun, átadva egy gyönyörű csokor rózsát. Pironkodva köszöni meg, majd elveszi tőle a csokrot. A herceg legszívesebben magához ölelte volna szorosan, hogy egy papír lap se férje el köztük esetleg...még az arcára is adott volna csókot. Ám félt. Félt attól, hogy emiatt eltaszítja magától a lány, hiszen már korábban se szerette volna a varázslatot. Azért valami kis apró gesztust tennie kell.
– Hát itt vagy kicsi – bukkan fel a semmiből egy igen magas fiatal fiú, ki szorosan magához öleli Nayeon-t. A herceg erre, nagyot nyel idegességében. Legszívesebben eltaszítaná ezt a fiút, azonban csak türelmesen a lány szemeibe nézz. Várta a magyarázatot, hogy ki is az előtte álló fiatal férfi, csakhogy nem kapta meg. Nem tudta mihez kezdjen. Kérdezzen rá, honnan ismeri, vagy hogy neki miért nem mesélt erről a titokzatos férfiről. Viszont nem akarta elrontani a lány kedvét, ezért arra hivatkozva, hogy még van egy- két elintéznivaló, elment. Vajon mi lehet az a szorító érzés a mellkasában?