10.rész
- Neh.... Margaret-néni...- szipogok. - Anyu, apu..... - kitör belőlem a sírás. Nem tudom miért sírok egy álom miatt, de ez az álom nem tünt teljesen álomnak.
Nagyon sötét volt. Örökre megutáltam a sötétet. Nem bírtam már a folytonos homályt.
Féltem tőle.
Így csendben maradtam.
A nagy csendet a zár kattogása töri meg, ami egy ajtó nyikordulással végződik. Zack volt az. Órjási kikerekedett szemekkel nézett engem.
- Sss. Semmi baj. - hallom meg azt az ismerős hangot amit nagyon szeretek. - Már ébren vagy. Csak egy... álom. - vígasztal Zack.
- Olyan vahlósáhgosh vh...olt!.- sírok. Majd végre fölnézek Zackre. Leül mellém, és újra simizni kezd. Hipersebeséggel ülök fel és ölelem meg a vámpírt. Észre sem vettem hogy imfúzióra vagyok kötve, csak mikor már véletlen letéptem azokat.
Kissé megugrott, de azt már nem veszem tudomásul, tudatalatt elmormolom hogy meglepődött.
Izmos karjaival átölel és fejét az enyémre hajtja.
Rengeteg időt töltöttünk még így egymásba gabalyodva.
És észre sem vettem hogy az ő vörös íriszeiből hulottak a könycseppek.
- Hiányoztál! - suttogja a fülembe sírós hangon Zack. - Nagyon nagyon! Azt hittem már nem ébredsz fel! Soha! - szavaitól teljesen ledöbbentem. Milyen sokáig aludtam?
- Te is nekem. Nagyon rossz volt! Fel akartam ébredni. De medig voltam az álomban? - kérdezem, hiszen csak nem olyan sokat. Talán csak túlreagálja.
- Ez a századik év.
Nagyon sötét volt. Örökre megutáltam a sötétet. Nem bírtam már a folytonos homályt.
Féltem tőle.
Így csendben maradtam.
A nagy csendet a zár kattogása töri meg, ami egy ajtó nyikordulással végződik. Zack volt az. Órjási kikerekedett szemekkel nézett engem.
- Sss. Semmi baj. - hallom meg azt az ismerős hangot amit nagyon szeretek. - Már ébren vagy. Csak egy... álom. - vígasztal Zack.
- Olyan vahlósáhgosh vh...olt!.- sírok. Majd végre fölnézek Zackre. Leül mellém, és újra simizni kezd. Hipersebeséggel ülök fel és ölelem meg a vámpírt. Észre sem vettem hogy imfúzióra vagyok kötve, csak mikor már véletlen letéptem azokat.
Kissé megugrott, de azt már nem veszem tudomásul, tudatalatt elmormolom hogy meglepődött.
Izmos karjaival átölel és fejét az enyémre hajtja.
Rengeteg időt töltöttünk még így egymásba gabalyodva.
És észre sem vettem hogy az ő vörös íriszeiből hulottak a könycseppek.
- Hiányoztál! - suttogja a fülembe sírós hangon Zack. - Nagyon nagyon! Azt hittem már nem ébredsz fel! Soha! - szavaitól teljesen ledöbbentem. Milyen sokáig aludtam?
- Te is nekem. Nagyon rossz volt! Fel akartam ébredni. De medig voltam az álomban? - kérdezem, hiszen csak nem olyan sokat. Talán csak túlreagálja.
- Ez a századik év.
Коментарі