Mikor a palota nagy kapuja elé értünk, anya kitárta azt és befelé menet talákoztunk apuval is. Körbeugráltam őt majd miután felvett egy puszit nyomott arcomra és már indultunk is enni.
- Apu képzeld anyával fogtunk rengeteg pillangót! - meséltem lelkesen apának, mi történt míg ő nem volt velünk.
- Na mesélj még! Szépek voltak? - kérdezte mosolyogva.
- Igen, nagyon! Kár hogy el kelett menniük! Maradtak volna velem örökre! - itt kisebb szünetet hagytam. - Mint ahogy ti! - mutattam szüleimre, kik tátott szájjal halgatták elöbbi monológom.
  Szemük szinte egyszerre lágyult el és megöleltek. Én is átöleltem őket bár ez karjaim mérete miatt nehezen ment. Lassan bontakoztunk ki mind az ölelésből. Fölnéztem és apa borús tekintetét láttam meg, arébb nézve pedig anyának azrcán hullt le egy kósza könnycsepp. Mikor látták, őket nézem, mosolyra húzták szájukat és megfogták két kezem. Én boldogan sétaltam közöttük mintha mi sem történt volna.

- Jó napot Margaret- néni! - köszöntem a szakácsnak, akivel igen jóba vagyok.  A néni már 56 éves volt, karcsú testalkata viszont fiatalossá és széppé varázsolta, kissé őszes haja mindig konytyba fogta, amiből egy apró göndör tincs kilógott.
- Neked is herceg!- mindenki mindenkinek köszönt majd Margaret-néni a hosszú, és már előre megterített asztalra tette az étlet. Maghajolt és utána már el is ment. Margaret-néni soha nem evett velünk egy asztalnál. Ezt akkor még nem értettem a 6 éves kis fejemmel.
A gyönyörű ezüst kanálért nyúltam és azzal kezdtem bele a vacsor elfogyasztásába.
Anya és apa, síri csendben ettek. Ez nálunk alapszabály volt. Az asztalnál nincs beszélgetés, csak miután megetted az ételt.
Én is betartottam, bár volt mikor az étel értékelése nem várhatott és azonnal elmondtam róla véleményem. Ezt szüleim csak figyelmeztető pillantással jelezték hogy ne tegyem meg még egyszer, mert ami szabály az szabály. Soha nem láttam őket mérgesnek. Mindig vidámak voltunk. Nagyon szerettük egymást. Még most is így van ez.
Befejeztük az evést, majd mindenki a szobájába ment. Én aludni, mivel még csak 6 éves vagyok így vámpírkent is szükségem van az alvásra. De majd ha nagy leszek akkor ez nem lessz így. Akkor már soha nem fogok aludni. Legalábbis anyáék ezt mondják.
Az én szobám nincs messze anyékétól csak be kell fordulni  jobbra a sarkon.
Befordultam a sarkon és a jobb kezem felől már ott is volt a szoba. Az ajtóm egy hangos nyikorgással kinyílt, majd azon belépve megkerültem a kisasztalt és a srokban elhelyeszkedő hatalmas ágymaba bekucorodtam.
Szinte azonnal nyomott el az álom.

...

Mikor felkeltem Nagyon sötét volt. Csak a hold fénye festett ilyesztő árnyékokat a falra. Ezektől az árnyaktól én is megilyedtem. Így a korom sötétbe indultam el a párnámmal és a kis takarómmal anyáék szobája felé. Ám mikor oda értem idegen hangokat hallottam az ajtajuk mögül.
- Na lám Henrik! - ezek szerint ott van apa is. - Ki jött el a trónjáért! - szólt az idegen.
- Nem a tiéd! - mondta apa dühösen. Először hallom ilyen hangon beszélni. Soha nem dühösek. Mindig jó kedvűek vagyunk.
- Oh nem? Pedig én vagyok az idősebb! Engem kelett volna megkoronázni nem téged! - kiabálja - De ez már mindegy! Ha most megöllek téged, Iranát és a porontyotok, enyém lessz a hatalom! - minden elhalkult utolsó mondata után. Csend volt. Halálos csend.
Léptek halk dobogása hallatszott mögüllem. Egy kéz megfogja a vállam. Ijedtemben ugrok egyet és szinte azonnal megfordultam.
- Margaret-néni! - szólítom meg a nőt.
- Sss! - intett csöndre. - Halkan drágám. Gyere velem.
- De anyu és apu bent vannak. Nem akarok úgy elmenni hogy nem tudják.
- De tudják hogy elmész. Ők mondták hogy vigyelek el téged ma este. - nem akartam hinni a néninek de őszinte szemei nem azt sugallták hogy hazudna.
Így hát Margaret-nénivel mentem.
Halkan mentünk ki a palotából. Már inkább osontunk.
Nem értettem semmit sem.
Kivel beszélt apa? Az idegen miért mondta azt hogy megöl minket? Miért mondták Margaret-néninek hogy ma este vigyen el engem? Mikor jövünk vissza apához és anyához?
- Margaret-néni! - szólok a néninek mikor már ültet fel a lóra. - Mikor jövünk vissza?
- Kicsim, mi már nem jövünk ide vissza többet. - mondta szelíd hangján a nő. A szívem mely eddig olyan hevesen vert most kihagyott egy ütememt.
- De miért? Akkor apa és anya miért nem jön velünk? Mikor fogom őket látni legközelebb - könnyesedett be szemem.
- Mi már nem találkozunk anyával és apával. Már soha többé.....- halkult el a végére.
- Nemh.... azh nemh leheth! - kezdek sírásba.
- Sss. Semmi baj. - vígasztalt. Átölelt és egy meleg ölelésben részesített.
Mikor már megnyugodtam egy kicsit, a néni egy üvegcsét nyújtot át nekem.
- Ezt idd meg! Ne kérdezd ez mi! Csak idd meg drágám. - kérte. Halgattam rá és ki ittam az üvegcse tartalmát. Olyan volt mint a cseresznye lé.
Hírtele  nehéznek éreztem szemhéjaim. Margaret-nénire néztem de ő csak ennyit szólt:
- Így már soha többé nam találnak meg téged. És nem kell úgy végezd mint a jóságos szüleid!- majd pilláim lecsukódnak.

- Minden jót és sok szerencsét kívánok az elkövetkezendő halndó életedhez! Nagyon szeretlek bogaram.