➶➶➶➶➶ - ➷➷➷➷➷
Az órák nagyon gyorsan teltek el, oly annyira, hogy észre se vettem, a terem előtt állok, ahol egy órát ülnöm kell, a büntetés miatt. Minden diák, aki otthon hagyja a kitűzőt, vagy rosszabb esetlen ha elszórja, egy órát kell tovább maradnia, tanítás után. Ezzel nem is lenne baj, ha nem épp Yoongi-val kéne ezt letöltenem. Mellesleg az osztályfőnök is velünk lesz. Ha csak rá gondolok, az arcom rögtön felveszi a paradicsom színét. Nem értem ezt az egészet. Hogyan lehetséges az, hogy vele álmodok hónapok óta? Mi lehet erre a magyarázat? Nagy levegőt juttatva tüdőmbe, teszem kezem a kilincsre, majd azt lenyomva lépek be a terembe. Arra számítottam, hogy Yoongi és Mr. Kim ott lesznek, és csak rám várnak, ám nem volt ott senki. Kissé fellélegezve lépek beljebb a terembe, becsukva az ajtót. Egy nekem tetszőleges padhoz sétálok, hogy a következő pillanatban lazán az asztalra tegyem a táskám. Mit csináljak, amíg nem jönnek? Mr. Kim késik, mert biztos valami fontos közbe jött, na de Yoongi? Nem mintha annyira hiányozna, sőt, de tudtommal neki is itt kellene lennie. Nehogy már én itt üljek, míg ő Isten tudja hol csavarog. De mégis mit tudnék tenni? Így sem vagyok szimpatikus neki, és van egy olyan érzésem, ha elárulnám akkor még jobban utálna. Azonban, ha az osztályfőnök itt lesz, és rákérdez a fiú hol létéről, nem fogok hazudni. Már vagy húsz perce várok, ám nem jön senki. Talán elfelejtette volna Mr. Kim? Nem tudtam mit tegyek. Maradjak, vagy menjek? De hát csaknem fél óra eltelt, és még mindig egyedül vagyok. Fülesem kihúzva a telefonból, és a fülemből is, gondosan beteszem a tartójába, majd a táskámba. Csak nem fogják leharapni a fejem, ha hazamegyek. Hátamra csapva a táskát, indulok az ajtó felé, és már nyúlnék, hogy kinyissam, mikor is hirtelen kinyílik. Mr. Kim lép be rajta, megilletődve. Gondolom, nem arra számított, hogy az egyik diákja szökni próbál. Ugyan az a jegyzetfüzet volt nála, valamint egy kisebb doboz. Szívem hevesen kezdett el verni, mikor realizáltam, mennyire közel vagyok hozzá.
– Ne haragudj, biztosan sokat késtem – mosolyodik el kínosan, mire én is meg eresztek egy apró mosolyt. Hát mégse kegyes velem a sors, így vele kell lennem, még közel fél órát. Kettesben. – De mentségemre legyen, hogy hoztam neked kitűzőt – nyújtja felém az apró dobozt.
– Ne-nekem? – mutatok magamra, mint egy kisgyerek. Ha most nem égetem be magam, akkor soha.
– Gondoltam nincs otthon, ha már olyan meglepetten néztél – vont vállat majd a tanári asztalhoz indult. – Yoongi hol van? – teszi le a jegyzetfüzetet az asztalra, majd egyszerűen megkerülve azt, támaszkodik a szélére. Soha nem volt még ilyen közvetlen tanárom. Mind nagyon szigorú volt, de Mr. Kim olyan mintha a tanítás mellett velünk együtt tanulna. Talán ezért is ő az egyetlen tanár akire Yoongi meg a haverjai hajlandóak szót fogadni.
– Nem tudom Mr. Kim – csak úgy mint mikor idejöttem, az asztalra szerettem volna tenni a táskám, de akkor eszembe jutott, hogy a régi sulimba ezt soha nem volt szabad.
– Tedd csak nyugodtan az asztalra, ha úgy kényelmesebb – int mosolyogva a tanár, mire jó nevelt kislányként az bútorra helyezem, majd a székben kényelmesen elhelyezkedem. Próbálom elvonni a figyelmem arról, hogy mennyire vonzó, így hogy neki támasztja fenekét az asztalnak, és meleg mosollyal nézz rám. – Ilyenkor általában egy-két feladatott szoktam kiosztani míg a dolgozatokat javítom, vagy épp elmagyarázom a tananyagot, amit nem értett meg teljesen a diákom – adja tudtomra, mit szokott ilyenkor tenni. Bevallom, ez nem kicsit lepett meg. Eddig egyik tanárom se osztotta meg velünk, mit vár el. Igaz, hogy ez az első ilyen alkalom, hogy tanítás után kell bennmaradnom a suliban. Még szerencse, hogy a szüleim késő estig dolgoznak, különben lenne mit magyaráznom.
– Értem – motyogom halkan, a kis dobozra nézve. Te tiszteletlen vagyok, még meg se köszöntem. – Köszönöm a kitűzőt – mosolyodom el őszintén, amit ő viszonoz.
– Nem szoktam ilyet tenni, de mivel az igazgató mondta, hogy az egyik legjobb magán iskolából iratkoztál át, megnéztem az átlagod. Azt gondoltam, nem voltál jó valamelyik tantárgyból, de kellemeset csalódtam. Kitűnő átlagod van Soyi – mosolyodott el büszkén, mire sokkal bátrabb lettem. Soha, egyik tanárom, sőt még a szüleim se mosolyogtak ennyire őszintén rám mint Mr. Kim – Talán nem rám tartozik, de miért jöttél ide? – kérdésére azonban, rögvest eltűnik a mosoly az ajkaimról. Ez ez egy kérdés, felidézte minden szörnyűséget, ami ért engem a baleset miatt. Talán ezt Mr. Kim is érezte, hiszen szinte azonnal elnézést kért.
– Én…
– Semmi baj Soyi. Nem kell elmondanod. Ebben az iskolában, teljesen új lappal kezdhetsz, és ha segítségre szorulsz, csak szólj nekem, rendben? – válaszként csupán bólintok, hiszen nem tudtam mit válaszolni. Ezt a pillanatot választotta Yoongi, hogy nagy erővel belépje az ajtón.
– Még mindig itt va...Oh Mr. Kim? – nézz rá döbbenten, mire a tanár csak elvigyorodik. Biztos nem rá számított, hiszen csak nekem mondta, hogy ő lesz velünk.
– Foglalj helyet Yoongi – mutat a mellettem lévő üres székre, amire mindketten nagyot nyelünk.
– De én ő mellé nem…
– Jó, akkor hívom a szüleid, és elmondom, hogy a fiúk mennyire neveletlen – nyúl a zsebébe, gondolom a mobil után kutatva. A fiú csak frusztrálta léped mellém, majd szinte bele löki magát a székben.
– Néha úgy nem szeretem, hogy ennyire jól játszik Mr. Kim – duzzog orra alatt, mire a felnőtt jóízűen felnevet. Mennyire édes nevetése van.