00
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
04
➶➶➶➶➶ - ➷➷➷➷➷

Kicsit izgatottan nyitom ki a terem ajtót, ahol ismét egy órát fogok eltölteni az osztályfőnökkel. Hiába végtelenül kedves a matek tanár, azt nem nézi el, ha késnek az órájáról, ezért is kell benn maradnom, amit ugyan nem bánok, hiszen az álombeli párommal leszek összezárva. De második nap egy újabb elzárás...csak így tovább Soyi, ezzel a viselkedéssel biztosan büszkék lesznek rám a szüleim. A tanári asztalon egy halom papír foglalt helyet, amik minden bizonnyal a kötelező olvasmány összefoglalói voltak. Mint kiderült, minden évben a szünet előtt ad valamennyi kötelező olvasmányt irodalomból, amiről egy összefoglalót kell írni. Tulajdonképpen ez lesz az első jegy ebből a tantárgyból. Drága barátnőm elfelejtett erről szólni nekem, ezért én ezzel nem tudtam szolgálni, de mivel új vagyok, most az egyszer elnézte nekem az osztályfőnök, de, hogy ne tegyen kivételt, két hetet kaptam, hogy én is ki tudjam olvasni azt a három könyvet, majd megírni az összefoglalót.

– Jó napot – hajolok meg illedelmesen, amire a tanár felkapja a fejét, majd meglepetten pillant felém. Gondolom, hogy nem számított rám, sőt, lehet, senkire se.

– Szia Soyi. Hogyhogy itt vagy? – kérdezi kíváncsian, letéve a tollat, amivel javította az egyik  összefoglalót.

– Elkéstem a matek óráról, ezért egy óra elzárást kaptam – motyogom zavartan, a terem egyik oldalába nézve. Annyira zavarba hoz, hogy képtelen vagyok a szemébe nézni.

– Értem. Akkor foglalj helyet – int a padok felé, mire sietősen leülök az első padhoz. Várok arra, hogy mondjon valamit, mit fogunk csinálni, vagy hasonlók, de helyette ismét a papírkupachoz fordul. Nagyot sóhajtva teszi félre az eddig előtte elhelyezkedő papírdarabot, majd elvesz egy másikat. Mivel nem figyel rám, van időm végig nézni rajta. Ma is, mint tegnap, öltöny van rajta, annyi különbséggel, hogy a zakó a széken pihen, így az ingen keresztül látszik kissé izmos mellkasa. Biztosan meg szokta látogatni az edzőtermet. Megrázom a fejem, reménykedve, hogy ezzel kiűzöm a piszkos gondolataim, hiszen ő a tanárom. Nem gondolhatok rá, úgy, mint egy irtó dögös férfira.

– Unatkozol? – teszi fel a kérdést, fel se nézve a papírokból. Megilletődve nézek rá. Nem gondoltam, hogy észreveszi miközben nem is néz ide.

– Nem, dehogyis – egy hamis mosollyal válaszolok, ujjaimat tördelve. Kellett nekem olyan sokáig bámulni a tanárt.

– Minden rendben? Hallom, hogy Yoongi-val nem jössz ki valami jól – sóhajt egyet, majd egy biztató mosollyal néz rám.

– Én csak...igazából, néha sértő, hogy folyton beszól – motyogom lehajtott fejjel. Bár nem ez a fő probléma, de valóban így van. Az a fiú mindig talál alkalmat, hogy beszóljon nekem, nem törődve azzal, hogy sértő lehet az, amit mond.

– Yoongi mindig is ilyen volt. Legalábbis mióta én tanítom, de legbelül egy csupaszív fiú. Csak nehezen nyílik meg másoknak – őszinte mosolyra húzódnak ajkai, ami engem is jobb kedvre derít. Ő az a tipikus tanár, akit valóban érdekelnek a diákjai. Biztosra veszem, hogy bármire képes értünk, és ez boldogsággal tölt el. – Nem volt kitől kapjon szeretetet, egy kis törődést, azért ilyen goromba. A szülei nem foglalkoznak azzal, mi van vele, csupán az örökséggel, de ezt nem lett volna szabad elmondanom – teszi le a tollat, majd már csak rám figyel – Szóval, maradjunk annyiban, hogy túl szigorúan volt nevelve.

– Én nem hallottam semmit, tanár úr, csak hogy néha igen goromba Yoongi – mosolyodom el, figyelve a tanár reakcióját, hogy mit lép erre.

Őszinte mosollyal csillan meg szeme, aztán feláll a székből, hogy ismét az asztal elé sétáljon, majd annak dőlve nézzen rám. Így jobban fel kell néznem rá. Nem mintha annyira bánnám, csak a nyakam nem örül neki. Persze, nem olyan magas férfi, de mivel én viszonylag alacsony vagyok, kissé jobban meg kell erőltetnem magam, ha a szemébe akarok nézni. És ki ne akarna azokba a csodaszép sötét szemekben elveszni?

– Adj neki egy kis időt, és meglátod, mennyire jó fej tud lenni.

– Ezt észrevettem, a kis fiú csapattal. Olyan jól elvannak egymással – mosolyodom el, visszagondolva még a szünetben történtekre. Mint kiderült, a nyuszi mosollyal rendelkező fiút Jungkook-nak hívják, és épp ma szakított vele élete szerelme egy üzenetben. Nagyszájúnak gondoltam, főleg, hogy folyton hangoskodott Seokjin tanár óráján. De amint elolvasta az üzenetet, mosolya egyből eltűnt, helyette pedig egy teljesen összetört Jungkook állt. A barátai persze ott voltak vele, hogy segítsenek. Yoongi konkrétan le is akarta csapni a lányt, de a nyuszi fiú nem engedte. Akkor értettem meg igazán, hogy ők valójában olyanok, mint egy család. Mintha mind testvérek lennének.

– Egyik se rossz, csak tudni kell hogyan viszonyuljon hozzájuk az ember – bólogat egyetértően. – Ha szeretnél, hazametsz, nekem úgyis még beszámolót kell átolvasnom – mutat a papír kupacra. 

© Seolhee Byun,
книга «Mr. Kim».
Коментарі
Упорядкувати
  • За популярністю
  • Спочатку нові
  • По порядку
Показати всі коментарі (1)
Magic_Witch
04
Wow!😀
Відповісти
2021-01-31 08:42:29
1