➶➶➶➶➶ - ➷➷➷➷➷

Elvarázsolva lépek be a szobámba, ledobva a táskám az ajtó elé. Úgyse jön be senki anélkül, hogy ne kopogna, szóval senki se fog zavarni. Nyugodtan kijelenthetem, hogy Taehyung mindenki kedvenc tanára. Az az odaadás, amit az órákra fordít, ahogy beszél velünk, arra készteti az embert, hogy ő is valami jót cselekedjen. Talán épp ezért nincs rossz tanuló az osztályban. Arra viszont nem számítottam, hogy Yoongi még nálam is jobb. Első látásra mindenki azt gondolná, hogy tipikus gazdag srác, akit nem érdekel semmi, hiszen a szülei megoldják egy kisebb összeggel. De nem. Teljesen ellentéte ennek, és ahogy Taehyung is mondta, csupaszív fiú. Csak néha irtózatosan lusta. Elhessegetem gondolataim, amik a tanárra terelődnek, hiszen még tanulnom kell. Nem lenne jó, ha emiatt nem tudnék koncentrálni, bár amilyen szexi tanár, ne csodálkozzunk, ha épp nem az órára figyelünk. Már megint ezt teszem. Tenyerembe rejtve arcom próbálom megnyugtatni zakatoló szívem, hogy végre nekilássak a tanulásnak. De nem tehetek róla, hogyha csak rágondolok, akkor már tiszta vörös a fejem. Heran-nak elmeséltem, milyen túlfűtött álmom volt vele. Természetesen azt kihagytam, hogy a tanár szerepelt az álmaimba. Őt ismerve akaratlanul is elmondaná valakinek, amiből nagy baj lehetne. Nagyon szerencsés lesz a felesége.

– Miért ilyen kegyetlen az élet? – sóhajtok fel fájdalmasan, hiszen én soha nem lehetek a párja. Jézusom, mire gondolok? Két pofont adva magamnak sétálok az ágyamhoz, hogy végre, még a mai nap elkezdjek tanulni. Holnap felelni fogunk történelemből, és bármennyire jófej a tanár, bizony rossz jegyet fog adni, ha nem tudom a tananyagot. Seokjin tanárt nem foglalkoztatja az anyagi hátterünk. Ő arra ad jegyet, amit tanultunk, nem pedig mert pénze van a szüleinknek, és ezt tisztelem is benne.

– Fenébe, nem hoztam ide a táskám – jut eszembe, mikor már kényelmesen elhelyezkedtem a puha ágyon. Talán jobb lenne egy gyors zuhany, így tanulás előtt. A szekrényhez fordulva veszek ki egy felsőt és egy kényelmes mackó nadrágot, majd a saját fürdőszobámba megyek. Tiszta ruháim leteszem a szennyeskosár tetejére, majd a zuhanyzóhoz lépek. Beállítom a kívánt hőmérsékletet, aztán leveszem a ruháim. Egy gyors mosakodás után, frissen lépek ki a helyiségből, jó alaposan megtörölve a hajam. Bár nem annyira hosszú, de mivel sűrű nehezebben szárad meg. Mosolyogva veszem elő a tankönyvet a jegyzetfüzettel együtt, majd pár tollat, illetve szöveg kiemelőt is. A szüleim soha nem engedték, hogy csokit egyek, mondván, az nem egészséges, azonban mindig megtaláltam, hogyan is tudnék egy keveset csempészni a szobámba. Régebben Heran hozta a táskájába rejtve, én meg az ágyam alá rejtettem el. Ez ma se változott, csupán már én is veszek pár édességet, mióta nem ellenőrzik a táskám tartalmát. Volt, mikor azt is megmondták, milyen ruhát szabad felvennem. Persze ez néha most is így van, de már nem annyira szigorúak, mint pár éve. Anya ragaszkodóbb lett és sokkal kedvesebb, apa viszont az ellentéte. Fejem megrázom, hátha úgy kiűzhetem a buta gondolatokat. Ám az nem olyan egyszerű. Számat elhúzva nyitom ki a könyvet, hogy átvegyem az anyagot. Mindig is érdekelt Korea történelme, és az, hogy anya történelem professzor, nem jelent semmit. Soha nem segített, egyszer se. Inkább felvettek magántanárokat, akik segítettek iskola után. Fizettek, minthogy foglalkoztak volna velem. Persze nem panaszkodom, hiszen mindent megkaptam, amit csak kértem, és nem volt lehetetlen. Szomorú mosolyra húzom az ajkaim, majd már tényleg minden figyelmem a tanulásra fordítom. A csokit majszolva olvasom a tananyagot. Azt nem értem, hogy miért kéri a történelem kezdeti időszakát. Engem a három királyság sokkal jobban érdekel, vagy az, hogy hogyan alakult is meg. Vagy hogy valójában milyen volt az élet, mert hogy nem mindent jegyeztek fel, az is biztos. Még a hwarangok is nagyon érdekelnek. Virágzó lovag. Milyen jól hangzik. Elképzeltem a tanárom hagyományos hwarang öltözetben, ahogy a legreménytelenebb helyzetben is halált megvető bátorsággal száll szembe az ellenséggel értem. Milyen szép is lenne, ahogy a szerelmünkért harcol. Boldog mosollyal támaszkodtam a térdemre, úgy képzelve az eseményetek. Reménytelen vagyok. Nem elég, hogy az álmaimba is szerepel a tanárom, de még a múltat is vele tudnám elképzelni. Reménytelen a szerelem, nemde?

– Soyi? – megijedek mikor meghallom apa hangját. Csak akkor szokott ilyen mély hangon szólítani, ha baj van. Gyorsan eldugom az édességet, nehogy észrevegye majd indulnék kinyitni az ajtót, de ő már ott van. Dühös tekintettel néz végig a szobámba, majd rajtam állapodik meg a tekintette.

– Igen apa? – állok fel, a füzetet gondosan az ágyra téve. Nagyot nyelve nézek szemeibe, félve attól, vajon mit fog mondani.

– Nem akarsz nekem elmondani valamit?

– Mit kellene? Nincs semmi titkolni valóm – vallom be csendesen, ugyanis nem tudom, mi a baj. Vajon hazudhatott valaki neki, vagy nem úgy alakulnak a dolgok a cégnél, ahogy tervezte?

– Tényleg lányom? Akkor ez itt mégis mi? – dobja rám az eddig háta mögé bujtatott lapot. Nem értem, mi ez, így érdeklődve veszem a kezembe, de amint meglátom, mi is szerepel rajta, gondolatban felpofozom magam. A kémiánál kicsit alábbcsökkent a jegyem, de még így is messze én vagyok a legjobb ebből a tantárgyból az osztályban. – Még soha nem kaptál ilyen kicsit jegyet. Hogy képzeled, hogy ezt megengedheted magadnak? – emeli fel a hangját, amire kissé összehúzom magam. Mindig csendben tűrtem, mikor dühös volt, azonban Yoongi megtanított valamire. Álljak a sarkamra, bármennyire is félek.

– Messze én vagyok a legjobb apa, ígérem kijavítom – nézek elszántan a szemébe, mire még dühösebb lesz. Nos, igen, apánál nem számít a bátorság, csak az, hogy azt tegyem, amit ő mond.

– Szégyellem, hogy a lányom vagy – megvetően néz rám.

– Én meg azt, hogy az apám vagy – ezt jobban meg kellett volna gondolnom, ám reagálni sincs időm, ugyanis a hatalmas pofon csattan az arcomon.