➶➶➶➶➶ - ➷➷➷➷➷

 – Ne feled Soyi, szombaton találkozunk – szól nekem az osztályfőnök, ezzel sikeresen felhívva ránk a figyelmet. A fiúk mind egyszerre kezdenek el fütyülni, mire az arcom felveszi a ráknak a színét. Természetesen mindenki tudja, hogy a különórára értette, hiszen apa volt olyan kedves, és pár napja az óra kellős közepén rontott be, majd szinte kiabálva közölte Taehyung-gal, hogy emelt érettségit kell írnom irodalomból, tehát neki különórát kell adjon nekem. Mondanom se kell, mennyire szégyelltem magam. Persze az osztályfőnök elnézést kért tőlünk, majd kituszkolta apát a teremből, viszont a folyóson drága szülőm folytatta a szent beszédet. Volt min csámcsognia a sulinak, az már biztos. – Inkább menjetek és csajozzatok úriemberhez méltóan – int a fiúknak egy játékos mosoly kíséretében.

– Hallottátok srácok, mehet a csajozás – kiálltja el magát Jaemin, mire az osztályfőnök őszinte vidámsággal felnevet. Hogy én mennyire imádom a nevetését. Bármilyen rossz a kedvem, az ilyen őszinte nevetésével elfeledteti velem minden problémám. Kicsit elbambulhattam, mert kérdő tekintettel fordult felém, mire én szégyenlősen a padlót kezdtem vizslatni.

– Akkor holnap Mr. Kim – hajoltam meg pár másodperc elteltével, majd a vigyorgó barátnőmhöz siettem.

– Csak nem zavarba jöttél – mondja Heran kissé talán hangosabban a kelleténél.

– Hallgass, mert minket néz – bököm meg a könyökömmel, mire hangosan felnevet. Istenem, ez a nő egy nap ki fog készíteni.

– Ugyan Soyi, sok tinilány álma a tanár úr. És ahogy te nézel rá. Csodálom, hogy nem vette észre – gondolkodik hangosan, mire ismét megbököm a könyökömmel.

– Annyira nem bánnám, ha az ilyen gondolataid magadba tartanád. Egyébként is, az ő szemében soha nem leszek nő – motyogom visszagondolva arra, amikor apa először jött ide. Hiába hetek teltek el az eset óta, még mindig él bennem az, hogy gyereknek nevezett. Nem is lánynak, vagy fiatal nőnek, hanem gyereknek. Valljuk be, semmi esélyem. Biztosan mindennap várja otthon a barátnője, esetleg felesége egy finom vacsorával. Talán már gyereke is van. Bár gyűrűt nem fedeztem fel az ujján, szóval felesége biztos nincs, de ettől függetlenül menyasszonya még lehet.

– Csak nem akarta, hogy gyanakodjon édesapád – forgatta meg szemét egy sóhaj kíséretében.

– De egyébként te honnan tudod, hogy kedvelem őt? – nyitom ki a szekrényemet, beletéve a táskám, miután kivettem a tornazsákom és természetesen a telefonom.

– Nem tudtam, épp most árultad el – vigyorodik el, mire homlokon csapom magam. – Nyugi, már előtte is tudtam. Nem volt nehéz kitalálni, miután az angol órán egy szívecskét rajzoltál a füzetbe, Mr. Kim nevével a közepén – nevet fel jóízűen. Jézusom, azt látta volna? Micsoda égés ez most. Lebuktam előtte, és még csak nem is szólt. Ezt még megkeserülöd Heran, vagy ne legyen Kang Soyi a nevem.

– Áruló vagy – mutatok rá tetetett sértődéssel.

– Kegyelmezz meg nekem, Soyi úrnő – pillant rám bociszemekkel, mire csak sóhajtok egyet. Tisztában van azzal, hogy ennek képtelen vagyok ellenállni.

– Gyertek ki az udvarra, csajok, meghívlak egy kávéra – érkezik mellém egy vigyorgó Jungkook és Yoongi.

– Nem szeretem a kávét – motyogja legjobb barátnőm a padlót fixírozva. Most már nem olyan nagy a szája, hogy a szőke hercege mellette van.

– Sajnálom fiúk, de mindjárt becsengetnek, és gondolom nem akarsz köröket futni tesi órán – rajzolok a levegőbe láthatatlan köröket, ezzel is bosszantva Jungkook-ot. A kis beszélgetésünk után valóban kissé összeszedte magát, és bár magam se tudom, hogy, de közelebb kerültünk egymáshoz. Szinte már olyan nekem, mint a testvérem. És mivel Jungkook legjobb barátja Yoongi, ezért szinte ő is mindig velünk van, aminek Heran örül, csak nagyon zavarban van.

– Én aztán nem fogok futni. Gyere Jungkook, vegyük meg a forró csokit a lányoknak. Ti meg várjatok meg az udvaron – adja ki az utasítást Yoongi, majd meg se várja a barátja válaszát, indul el a büféhez.

– Miért is kell neked irodalomból emelt érettségi? – érdeklődik Heran, közben kiérünk a fő folyosóra. Itt általában a tanárok szoktak járkálni. Diákot csak akkor lát itt az ember, ha az automatából szeretne egy forró italt, vagy ha a biológia, kémia laborba megy, esetleg az udvarra tesi órára. Már épp válaszolnék neki, azonban ezt egy ismerős hang megzavarja.

– Nem érdekel, érted? Két hetet kaptál, mégse léptél semmit – szinte kiabálva mondja a telefonba osztályfőnökünk. A megszokott kedves hangja most sokkal inkább rideg és dühös. Értetlenül nézünk utána barátnőmmel együtt, viszont nincs időm gondolkodni, merthogy becsengettek.

– Siessünk, nehogy ott legyen a tanár – ragadja meg a kezem Heran, majd az udvar irányába kezd húzni. Én viszont hátranézek, ahol az előbb még Taehyung volt. Idegesen közelíti meg az iskola bejáratát, majd kilépve az ajtón, becsapja azt maga után. Nincs időm ezen gondolkodni, mivel már az udvaron vagyunk, a tesi tanár pedig most ért ide. Én egyenest a padokhoz indulok, majd egy tetszőleges helyre leülök.

– Lisa, Soyi, ti miért ültök le? – kiáltja oda nekünk a tanár.

– Biztos beköszöntöt nekik a Mikulás – kuncogja el magát Jungkook, mire fejben jól tarkón vágom.

– Ha ennyire jól szórakozol fiam, vágj neki öt kör bemelegítésnek – fordul felé Jimin, a testnevelés tanárunk. Apró mosollyal ajkaimon nézem a jelenetet, ugyanis Jungkook magasabb a tanárnál, mégis talán tőle tart a legjobban. Jimin-t legalább annyira tisztelik, mint Taehyung-ot. Persze, mint most is, egy-egy órán beszólogatnak a fiúk, amit nem hagynak szó nélkül, de soha nem haragszanak a tanárokra. Nem úgy, mint az angol tanárnőre.

– Remélem, te nem leszel ott a bulin. Rontanád a légkört – szólal meg Lisa, vészesen közel ülve hozzám, mikor már a többiek kosaraznak. Meg kell hagyni, Yoongi szinte profi ebben. Jungkook láthatta, mit tervez Lisa, ugyanis felénk fordult, majd az említett ölébe dobta a labdát. Sikítva ült messzebb tőlem, a labdát a földre lökve.

– Libákra nincs szükségem, hogy nézzenek – jön a labdáért Jungkook, oda súgva Lisa-nak, hogy ne hallja meg a tanár, ám Jimin-t nem mintha annyira érdekelné a lány épsége.