07
Dolgok amiket megtanult idolként
1.Vannak olyan emberek, akik egyszerűen ostobák
Az egyik eseményen történt. Egy játékban vettek részt, ahol mindenkit külön-külön bemutattak és bár nem te vagy a maknae mégis téged mutattak be utolsónak.
– És végül ott van a csapatban a csinos lány, T/N! – mondta gyorsan az egyik műsorvezető, és tovább magyarázta a következő részletet a játéknak. Természetesen nem igazán foglalkoztál vele, még ha kissé rosszul is esett, mivel a többiek normálisan bemutatkozhattak, te viszont ezt a lehetőséget nem kaptad meg. Miután elmagyarázta az első játékot, megkérdezte, ki akarja először kipróbálni. Mivel egészen hajlékony vagy, ugyanakkor egy kis harcművészettett is tanultál, eléggé magabiztosnak érezted magad, ezért felnyújtottad a kezed, de a műsörvezető mintha nem is látta volna.
– Csak állj ott, és nézd a fiukat. Ez nem neked való – mondta, mire a többi a közönséget megnevettette, a fiúk pedig kínosan felkacagtak. Ez a következő három játék során folyamatosan megtörtént, és elvesztetted a türelmed, mivel ezúttal sem akart engedni, hogy részt vegyél a játékban.
– Tudod, annyit edzettem, mint ők, hogy a csapat tagja legyek – mondtad a szemébe nézve mire gúnyosan kinevetett.
– Édesem, tudod, hogy csak a szép arcod miatt vagy itt – nevetett továbbra is gúnyosan. – A banda mindig is hét tagból állt, és heten is maradnak – úgy érezted a szemeid megtelnek könnyekkel, mivel nagyon rosszul esett amit mondott. Tisztában voltál azzal, hogy sokan nem fogják ez a projektet szeretni, de az a sok erőfeszítés minden egyes negatív, gyűlölködő hozzászólás után semmissé válik.
– Nyolcan vagyunk, és ha ezt nem lehet elfogadni, akkor egyikünk sem hajlandó részt venni a műsorban. – szólalt meg Seokjin, ami a műsorvezetőnek nem igazán tetszett neki, de a lehető leggyorsabban befejezte és szó nélkül magatokra hagyott.
2.Személyes tér már nem létezik.
Egy nap a reptéren haladva az őket követő tömeg nagyon kitartóan körözte őket, és kamerákat, telefonokat nyomott az arcukba. A helyzet gyorsan nagyon megterhelővé vált mindenki számára azon a helyen, és érezted, hogy Taehyung hátulról neked megy a sok lökdöséstől. Kínos mosolyra húzta ajkait, de tudtad, hogy nem ő a hibás. A baseballsapkát próbáltad jobban a fejedre húzni, miközben lesütötted szemeid a kellemetlen érzéstől, mikor is hirtelen valaki megragadta a kezed. Először az hitted valamelyik fiú az, de mikor társult hozzá egy idegen hang, kissé megijedtél.
– Vedd le ezt a kalapot, hülyén nézel ki – gyorsan elfordítottad a fejed, és szembekerültél egy veled nagyjából egyidős lánnyal. Megdöbbentél attól a gyűlölettől ami tőle áradt, de szerencsére Taehyung elég gyors volt és közbelépett, megragadva a lány csuklóját és kissé arrébb tolta, majd szorosan melléd állt.
3.Mindenki vár tőled valamit.
Bár nem voltál a társulat tagja, de néha egy-egy lazább napon, vagy mikor együtt gyakoroltatok és volt pár szabad perced, a BigHit kávézóban töltötted el, kedvenc tejes italod iszogatva. Egyik ilyen késő délután suttogást hallottál a hátad mögött. Nem foglalkoztál vele, hiszen már hozzászoktál, hogy általában mindenki beszél rólad nem foglalkozva azzal, ha netalán ott lennél.
– Noona, nagy rajongóid vagyunk, tudnál nekünk magánleckéket tartani?
– Van valami tipped, hogy mi is olyan jók legyünk, mint te?
– Van valami mondanivalód arról, hogy ki fog legközelebb debütálni?
– Ha nem tudsz leckéket adni nekünk, kérlek kérdezd meg J Hope sunbaenimet, hogy megtanítana-e valami koreográfiát – és rengeteg ehhez hasonló kérdésekkel indultak oda hozzád.
– Sajnálom, de most kicsit elfoglalt vagyok, és biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi tanáraitok remek munkát végeznek. Ha jól tudom még csak gyakornokok vagytok. Ne hajtsátok már most magatokat túl. Lesz erre még bőven alkalmatok – ezzel együtt felállsz majd mosolyogva meghajolsz és a fiúkhoz indulsz, hogy kezdetét vegye a próbának. De még hallottad, hogy az egyik gyakornok felszólal „Még a kávéját sem tudta meginni, ti barmok”.

Коментарі