32
Asthma attack
Los Angelesbe repültek, egy koncert érdekében, azonban nagy volt a hőség. T/N számára legalábbis olyan volt mintha fojtogatná, nincs óceán, ami hűvös szellőt hozna. Száraz hőség volt, és ez volt a legnehezebb tánc a csoportban. A fiúk és a menedzserek leginkább T/N miatt aggódtak ebben a hőségben, mivel asztmás állapota miatt nem akarták, hogy gond legyen.
– Ó, olyan meleg van – kiáltotta Jin, és legyezgette az ingét, hogy levegőt kapjon. Azonban nem akarta, hogy ez legyen az oka annak, hogy a próba túl sokáig tart. A fiúk mind keményen dolgoztak azért, hogy ez a koncert tökéletes legyen, még akkor is ha iszonyatosan izzadtak és kimerültek.
– Elmondtam már hányszor, hogy nem tudd ennyi ruhát felvenni. Főleg ilyen melegben – förmedt a stylistokra a menedzser, mikor látta, hogy milyen ruhát raktak össze a lány számára. Ugyan nem volt valami sok rétegből álló, de az a kapucnis felső igazán vastagnak tűnt. Külön kérte, hogy laza öltözetet állítsanak össze.
– Meg tudom oldani – ment oda a lány mosolyogva nyugtatva a menedzsert. A fiúk hosszú nadrágot visel és van aki egy vékony kabátot is. Így nem szeretett volna annyira kitűnni rövidnadrággal és ujjatlan felsőben, így hát arra jutott, hogy a kapucnis felsőt a csípőjére köti. A gyakorlat alatt a fiuk többször is megkérdezték a lányt, hogy jól van e, mire mindig mosolyogva bólintott. Persze nagyon fáradtnak érezte magát és időnként nehezen vette a levegőt, de jól tudta kezelni. Aggodalomra semmi ok nem volt.
Egyik pillanatban Seokjin félrelépett, ezt észrevéve T/N odasietett hozzá, hogy megnézze nem eset- e komoly baja. De szerencsére nem. Finoman a fájó pontra tette T/N a hideg vizes palackot, nehogy feldagadjon neki. Először összerándult, de azonnal elernyedt mivel nagyon jól esett a hideg.
– Köszönöm T/N – jah – mosolygott kedvesen a lányra. Ezek után folytatták a próbát, viszont még a szünet előtt T/N nem érezte jól magát. Úgy érezte összeszorult a mellkasa ezért egyből oda nyúlt, és még mielőtt a padlóra zuhant volna, Taehyung a gyors reflexének köszönhetően elkapta a lányt. Namjoon ijedten fordult meg és szólította a menedzsert, hogy vigye el oda az inhalátort, de Seokjin már a kezében szorongatva sietett a lányhoz. Taehyung a lány háta mögé csúszott, hogy egyenesen tudjon ülni annak érdekében, hogy a légutak hamarabb megnyíljanak, majd Jin már tartotta is az inhalátort.
– Megmondtam, hogy tarts szünetet, T/N – szidta meg a legidősebb tag, mire szégyenkezve a padlót kezdte el nézni a lány.
– Sajnálom. Nem akartam, hogy miattam álljunk meg – suttogta pár perc elteltével mikor már jobban volt. Időközben elkísérték egy hűvösebb helyre nehogy rosszabb legyen.
– Az egészséged fontosabb mint a buta próba – válaszolt halkan a legidősebb, mire elpirult a lány.

Коментарі