01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
BREAKING NEWS
33
Forbidden Project

A stúdióban sétálva T/N letépte Seokjin fejéről a fülhallgatót, és kemény mozdulattal megfordította a székét. Nem is foglalkozott vele, hogy rajtuk kívül Namjoon is ott tartózkodik – Azt mondtad nekik, hogy mondják le? – árulkodó szemekkel nézett rá.

Utolsó amerikai tartózkodásuk során T/N találkozott Calvin Klein egyik szóvivőjével. Néhány megbeszélés után pedig a menedzserek között úgy döntöttek, hogy modellkedni fog a következő kampányuk fotózásán. Az egyetlen dolog, ami hiányzik az üzlet rendezéséhez, azt nyilvánosságra hozzák, amint visszatérnek Koreába, és a többit elintézik helyette. Nos, most nem fogják, mert Seokjin úgy döntött, hogy lemond az egészről anélkül, hogy beszélt volna vele.

– Egyszerűen nem hiszem, hogy ez most a megfelelő lépés számunkra – mondta, próbálta megőrizni a hideg vérét.

– Ezért máris egyedül kell intézkedned. Ez egy szólóprojekt volt, és nem volt semmi közöd hozzá. – T/N keresztbe fonta a karját, és egyik lábáról a másikra helyezte súlyát, hangja kissé vádló volt. Seokjin, idegesen beletúrt a hajába, és hátradőlt a székén.

– Értem mennyire dühös vagy, de elnézést, ha nem akarlak látni fehérneműben modellkedni a közösségi médiámban.

Ahogy a szavak elhagyták a száját, T/N nagyon dühös lett. Valóban nem számított arra, hogy minden ember közül ő is így érezzen, ezért gyanította, hogy többről van szó, mint amit mond.

– Ó, kérlek, nem mintha victoria secret fehérneműjét viselném. A felsőjük olyan, mint egy sportmelltartó, és megkérhetem őket, hogy adjanak egy hálóinget –  kísértést érzett, hogy előkapja a telefonját, és megmutassa neki néhány korábbi fotózásukat, de tudta, hogy ez csak ront a helyzeten.

– T/N, az egyetlen nőről beszélünk az egyik legjobb kpop csapatból, nem csak azért fognak leplezni, mert kérted. Egyszerűen nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő kép a csapat számára. Megértem, hogy Amerikában a dolgok másként működnek, de bármit teszünk, az itt is hatással van ránk – hangja egyre türelmetlenebb lett.
– Soha nem láttam semmi panaszt, hogy a fiúk kivillantják a hasizmaikat egy koncerten. Vagy hogy sokszor falatnyi ruhákban lépek fel millió emberek előtt. Tényleg le fogod mondani, csak mert lány vagyok? – T/N felvonta a szemöldökét a férfire nézve. – Hol van az a Seokjin, aki azt mondta, hogy kiáll a bandatársai döntései mellett? – a legidősebb nem szólt semmit, inkább meg fogta a lány félkarját és próbálta kitolni a stúdióból, viszont nem hagyta magát.
– Higgy nekem, ez nem a helyes döntés.
– Kérlek, ne vedd ezt el tőlem. Senkinek nem volt panasza rá. A menedzser izgatottabb volt, mint én. Miért kell neked lenned annak, aki azt gondolja, hogy ez rossz? – talán túl messzire ment ezzel, de nem igazán érdekelte. Igazságtalannak gondolta Seokjin viselkedését.
Az említett férfi gyorsan visszahúzta a karját, és szigorú tekintettel meredt rá.

– Sajnálom, ha aggódom amiatt, hogy milyen bánásmódban lesz részed a varieté alatt, ha a képek megjelennek. Vagy jobb, ha nem szeretem a gondolatot, hogy a lány, akivel úgy bánok, mint a húgom egy olyan szobában lesz fehérneműben, amely tele van olyan személyzettel, akiket nem ismer, csupa férfiakkal.
– A személyzet mind profi, Oppa – mondta halk hangon, de még mindig nagyon bosszúsan.
– Ne gondold, hogy ha Oppanak hívsz, az eltörli azokat a dolgokat, amiket korábban mondtál. Nem érdekel, hogy most mennyire gonosznak gondolsz, de nem fogom engedni, hogy részt vegyél benne.
– De hyung – próbált Namjoon is szólni egy-két szót mint csapatvezető, azonban a legidősebb leintette.
– Te inkább most hallgass. Láttad a szettet mégsem akadályoztad meg – ezt hallva T/N minden türelme elillant.
– Nem vagyok gyerek, vagy az alkalmazottad, hogy főnökösködj felettem – emelte fel a hangját a lány, majd megfordult, hogy kilépjen az ajtón, mikor Taehyung épp kopogtatni készült.
– Elkéstek a próbáról – az ajtóban állva összeráncolta szemöldökét, mikor észrevette a feszült hangulatot.

– Ma nem tartok veletek – jelentette ki T/N, majd elviharzott.
© Seolhee Byun,
книга «Dream Glow».
Коментарі