36
Dancing Jalousy
A KBS Song Fesitval volt valami, amire T/N oly régóta várt. Körülbelül egy hónappal a koncert előtt az egyik SM-es felhívta menedzserét egy ajánlattal, amit nem tud figyelmen kívül hagyni. Arról volt ismert, hogy az egyik legjobb női táncos az egész kpop iparban. Normális volt, hogy felnézett sok más művészre, akik szintén főtáncosok voltak.
Amikor T/N meghallotta, hogy a BTS és az EXO színpad között ő és Kai együtt lépnek fel, el volt ragadtatva. Alig várta, hogy elmenjen a gyakorlóterembe, megnézze a koreográfiát, és végre találkozhasson Jonginnal. Persze korábban találkozott vele, nem is egyszer hiszen mégis csak egy kiadónál vannak, azonban ez akkor is más volt.
Egy héttel az előadás előtt próbáltak. Szinte minden nap néhány órát, szóval minden tökéletesen sikerült. A BTS éppen most fejezte be fellépését, amikor Jongin fellépett a színpadra, hogy megkezdje kis műsorát. Seokjin, Baekhyunnal és Jimin a színfalak mögött állva figyelték minden mozdulatukat.
– Még mindig nem értem, hogy tehette ezt – rázta meg a fejét Seokjin, és nem vette le a tekintetét a lányról.
– Hogy érted ezt? – kérdezte Jimin, és feléje fordította a fejét.
– Mind tudjátok mennyit dolgozott mostanában. Nem hiányzott neki ez az előadás – mondta Seokjin, és összeszorította az állkapcsát. Kissé dühös volt T/N-re amiért mindig mindent vállal függetlenül attól mennyi munkája akad. De ami jobban bosszantotta, hogy senki sem érte semmit. Nyilván tisztában volt, ebből él, hogyne tudta volna, viszont az soha nem vezet semmi jóhoz ha túlhajszolja magát.
– Igen, de nem veheted el tőle amit szeret. Emlékezz csak vissza a fotózásra. Nem volt igazságos amit tettél, még ha csak is jó szándékkal tetted, de T/N-nek nagyon fontos lett volna. – szólalt meg az említett unokatestvére – Látom én is mennyire fáradt, de nézz csak rá Seokjin, szinte ragyog a színpadon. -
– Tudom – motyogta orra alatt, az előadást figyelve.

Коментарі