Fall back on track
A BigHit közleményt adott ki, amelyben kijelentette T/N kis szünetre megy, miután kiderült, hogy nagynénje elhunyt. A lány, miután három napot elszigetelten a szobájában töltött, úgy döntött, hogy a szabadságát arra fordítja, hogy segítsen a szüleinek visszaköltözni abba a városba, ahol felnőtt. Vagyis ez lett volna a terv, hiszen még egy aranyos kis házat is kinézted már, viszont a szerződés aláírassa előtt, édesanyja meggondolta magát.

– Meddig maradsz még? – kérdezte édesanya a lányától egy este vacsora közben. Mindketten tudták, hogy a szabadság ideje véget ér, de nem akartak szembenézni az elválás valóságával.

– Namjoon elküldte nekem a menetrendet, hogy mikor térek vissza, de nem nagyon figyeltem a dátumokra – válaszolta őszintén, miközben a tésztájával játszott.

– Nos, nem úgy van, hogy figyelmen kívül hagyod a munkahelyi dolgokat. – ezúttal az apja szólalt meg, felvonva szemöldökét. z idősebb nő felvonta a szemöldökét.

– Nem vagyok benne biztos, hogy készen állok arra, hogy visszamenjek – a lány kifújta a levegőt, és gyorsan az anyjára pillantott, mielőtt ismét az ételre nézett.

– Nem állsz készen a visszatérésre, vagy nem akarsz? – bár távolinak látszik a kapcsolata az apjával, de ügyesen beleolvasott a helyzetbe. – Mert ha nem vagy készen, biztos vagyok benne, hogy Bang hajlandó több időt adni neked. De az nem megoldás, hogy elzárkózol kicsim.

Miközben ezt mondta, T/N mély levegőt vett, és egy pillanatig a falat bámulta. Igaz, hogy kérhetett nagyobb szünetet, de nem a munkába való visszatérés gondolata volt az, ami zavarta, éppen ellenkezőleg, hiányzott, hogy egy nap tele legyen feladatokkal. Akkor miért nem volt izgatott, hogy visszamenjen?

– Ismerlek, lányom, a munkád mindig is prioritást élvez az életedben. Miért vagy most olyan közömbös ezzel kapcsolatban? – amint az apja ezt megkérdőjelezte, valami kattant az elméjében. Túlságosan is hiányzott neki ez a meghitt családi pillanat, ahhoz hogy elmenjen. T/N életében először úgy érezte, hogy nem akarja magukra hagyni szüleit.

– Nem tudom, mit tegyek – nyitott ki végül feléjük – Jól esik kicsit pihenni, ugyanakkor nem akarom cserben hagyni a csapatom – végül úgy döntött mégsem mondja el a teljes igazságot, hiszen tudta, hogy amint elfogadják Iseul nénikéje halálát, és megtanulva ezzel együtt élni, minden a régi lesz. És attól félt, addigra nagyon is hozzászokik a kedves családi hangulathoz.  – De holnap visszamegyek, ne aggódjatok – zárta le ennyivel majd tovább folytatta vacsoráját.
»««

– Srácok, azt kívántátok, bárcsak többet otthon lennék? – kérdezte T/N zavarodottabban, mint valaha.

– Hogy őszinte legyek, igen. De csak is az egészséged miatt – válaszolta Seokjin miután ő, Rose, Jaehwa meglátogatták a lányt saját lakásában. Furcsa volt neki, hogy reggel zajokat hall a konyhából, meg is ijedt mikor a három jómadarat meglátta a konyhában. Roset egyből ölelésbe vonta, hiszen viszonylag régen látták egymást és jól esett barátnője jelenléte.

– De még mindig nem értem, hogy a csudába vagytok itt – szólalt meg halkan a ház tulajdonosa, mire Rose felmutatta a pótkulcsot. Az egyik díjátadón segített a lánynak mivel félrelépett, és hamar rájöttek, hogy egészen jól kijönnek egymással. Azóta pedig amennyiszer csak a munkájuk engedi, találkoznak.

– De nem válaszoltál T/N- jah, miért jöttél vissza ilyen gyorsan? – tette fel újra Seokjin a kérdést miután a lány megkínálta őket kávéval, azonban választ mégsem adott nekik.

– Rájöttem, hogyha csak itthon vagyok, egyre többet gondolok rá, arra hogy már nincs velem és… – egy mély levegőt vett hiszen nem szeretett volna sírni előttük – a munka lefoglal.

– Amikor csak szeretnél beszélni róla, mi itt vagyunk – mosolygott kedvesen Jaehwa, mire a többiek hevesen bólogattak.