23
T/N végigsétált a folyosón, keresve a szobát, ahol az egyik csapattag tartózkodhat. Megállt a „MŰVÉSZ” feliratú ajtó előtt, és bekukkantott. Senki sem volt ott, de látta az ismerős táskát és kabátot. Elmosolyodott majd bement. Letette az ételeket és italokat az asztalra, és leült az ajtóval szemközti székre, hogy kívülről senki ne lássa.
Néhány perccel azután, hogy T/N belépett a helyiségben, felbukkant egy barna hajú fiatalember.
– J-Hope! – üvöltötte a lány az „o”-t elhúzva, és eléje ugrott, amitől ő is megugrott, de a félelemtől. Először szívéhez tette kezét, de rögtön utána nevetni kezdett, ezt követően szorosan megölelte a lányt – Hoztam neked enni!
– Értem – mondta kedvenc churros-jára mutatva. – De nem te voltál az első. Jin, RM, Yoongi és Taehyung itt voltak előtted.
– De hozták a kedvenc turmixodat? – kérdezte a lány, majd felmutatta az italt, amelyek a háta mögött volt, hogy ne lássa. Hoseok eltátotta a száját, és még egyszer átölelte. – Látod, tudom, mit szeretsz. – tette hozzá a nő a kanapén ülve, és a férfi ugyanezt tette.
– Annyira örülök, hogy eljöttél. – mondta Hoseok, beleharapva az egyik churrosba, és rögtön utána dúdolva majszolni kezdte. – Nekem van a legjobb húgom a világon. – mondta a kamerába integetve, ugyanis T/N megörökítette a pillanatot. Minden alkalommal, ha valamelyiküknek volt egyéni tevékenysége, meglepte őket kedvenc ételükkel majd rövid kis videót készített. Ez természetesen vonatkozott a lányokra is.
– Hogy megy a lövöldözés? – kérdezte Hoseok, miközben belekortyolt a turmixba, a lány új szerepére utalva.
– Csodálatos, bár nagyon nehéz – válaszolta apró kis mosollyal.
– Komolyan Taehyungot választottad helyettem? Meg vagyok sértődve. – jelentette ki a fiatal férfi. Először T/N nem tudta mire érti ezt, azonban kis idő múlva rájött mire is utalt.
– Ne haragudj, de Tae hangja illik a legjobban a dalhoz – rosszul érezte magát mikor Hoseok csalódottan felsóhajtott majd tördelni kezdte az ujját – Viszont feldolgozhatnánk együtt – csillant fel a lány szeme, amire Hoseok képtelen volt ellentmondani.
– Nemsokára végzek és utána megbeszélhetjük – búcsúzott el majd magára hagyta a lányt.
– Adnátok nekem néhány percet, hogy jó dolgokat gondoljak opparol? – úgy tette fel a kérdést, mintha valóban beszélne valakivel holott tovább folytatta a kis videót. – Viccelek, hiszen Hoseokrol csak jót tudok mondani. Igaz vannak néhány furcsa szokásai, de kinek nincs? Ettől függetlenül, elmondhatatlanul büszke vagyok rá, arra, hogy ilyen messzire eljutott, hogy megosztja velünk a dalait és… – egy pillanatra lehallgatott majd mosolyogva ám komoly tekintettel nézett a kamerába – remélem tudod, teljesen komolyan gondoltam azt, hogy büszke vagyok rád? És nem csak én, hanem a többiek is és rengeteg ARMY is. Csak azokra koncentrál, akik őszintén szeretnek oppa, a többi nem számít – fejezte be kedves szívvel, és küldött egy puszit a kamerába.

Коментарі