14. fejezet

Miles szülei



Miles az autójával jött értem. Frissen fürödtem és most szépen megfésültem a hajamat. Kivételesen hanyagoltam a térdzoknit és normálisan öltöztem fel. Persze akkor jutott eszembe, hogy venni kellene pár új ruhát magamnak.

-Csinos vagy! - szólt Miles
-Köszönöm, igyekeztem.

Megint fogta a kezemet vezetés közben, ami nagyon jó érzés volt.

-Egy kicsit izgulok. - mondtam neki amikor leparkolt a házuk udvarán.
-A szüleim is izgulnak, nagyon várnak már. Gyere.

Az első gondolatom az volt amíg a házig sétáltunk, hogy vajon tudják, hogy hányszor jártam már itt, méghozzá a fiúk ágyában...?
Miles szülei valóban jóval idősebbek voltak az átlagnál. Anyukája azonnal a karjaiba zárt, ami egy kicsit megnyugtatott. Apukája aki félelmetesen komoly volt, egy határozott kézfogassal üdvözölt. Azt hittem, hogy sokat fognak kérdezni tőlem, de úgy tűnt, hogy mindent tudtak rólam. Tudták, hogy itt maradok apámnál, azt is, hogy nemrég iratkoztam be egy állami iskolába itt a városban, és azt is, hogy anyukám férjhez ment. Elhatároztam, hogy segítek a konyhában, de nem kellett. Volt szobalány, aki egyszer csak megjelent a nappaliban ahol ültünk és ebédhez hívott minket. Miles...igazán mondhattad volna - gondoltam magamban. Az apai nagyim igazi úrinő volt, hálás voltam a kiskoromban megtanított etikett leckékért, aminek életemben először vettem hasznát. Emlékeztem arra, hogy hogyan kell viselkedni az asztalnál, a helyes evőeszköz használatra, mindenre. Három fogásos ebéd volt. Alig bírtam a desszertet is megenni, olyan sok volt mindenből. Ebéd után pedig újfent a nappaliba mentünk ahol kávéval kínáltak, de mondtam nekik, hogy nem szeretem az ízét. Erre Miles a komoly arcú apukája elkezdett egy sztorit Miles gyerekkorából amikor titokban itta a kávét. Olyan vidáman mesélte el, hogy meglepett. Teljesen más volt, mint amit az előbb láttam. Ráadásul rájöttem, hogy amikor nevet iszonyatosan hasonlít Milesra. Illetve Miles hasonlít az apjára. Ő közben csendesen ült mellettem, néha - néha elpirult a gyerekkori sztoriktól. Már délután három óra volt, amikor elköszöntem tőlük. Újból meghívást kaptam két hét múlva szombaton, amit örömmel fogadtam el.

-Látod, mondtam, hogy tetszeni fogsz nekik.
-Nagyon tetszenek nekem is, csodálatos szüleid vannak Miles.
-Köszönöm. Remélem, hogy így érted miért teszem amit teszek.
-Most az egyetemre célzol?
-Igen. Tudod, néha vannak kétségeim. Leszek olyan jó ügyvéd mint a szüleim vagy sosem? Ők olyan mások mint én.
-Hát nem tudom, nagyon hasonlítasz apukádra.
-Szokták mondani mások is.

Vártam, hogy újra beszél nekem a bátyjáról, de nem hozta szóba. Sokáig beszélgettünk és onnan ahol álltunk az autóval láttuk a lányokat is. Észre sem vettek minket, innen nézve boldognak tűntek, kíváncsi lettem, hogy amikor én is és Miles is ott vagyunk mások is így látnak minket kívülről? Valószínűleg igen. Sugárzik róluk a magabiztosság és a fiatalok irigylésre méltó ártatlan boldogsága. Este apa tőle szokatlan módon kifaggatott az ebédről és Miles szüleiről. Rémálomként jelent meg előttem egy kép, ahogy Miles ultra konzervatív idős szülei és az én robosztus és rideg külsejű rocksztár apám együtt ebédel. A hab a tortán az állandóan húsz évesnek öltöző agyonsminkelt, csinos anyukám lenne.

-Miles nem haragszik amiért nem jöhet el holnap a szponzor bulidra?
-Ez nem az én bulim és nem, azt mondta, hogy nem haragszik. És különben sem buli, hanem egy találkozó...hivatalos találkozó a szponzor és szponzorált között. - okoskodtam
-Igen, ahová az összes barátnődet meghívtad.
-Plusz Miriamot is, Maria nővérét.
A tekintetében láttam, hogy nem tudja kiről beszéltem.
-Marianál aludtam a múltkor, göndör barna haj, barna szem...
-Ja persze, már emlékszem.

Vacsora után apa rögtön a kedvenc foteljába ült és a várost nézte és néha beleírt a füzetébe. Rám maradt a mosogatás, de nem bántam. Legalább elfoglaltam magamat. Floraval megint órákig chateltünk, végre újból tetszeni kezdett neki egy srác, akivel még a versenyen ismerkedett meg és a srác pár napja ráírt a neten. Luisnak hívták és 17 éves volt. Nem deszkás volt, hanem bmx -s. Ha jól értettem volt egy ikertestvére is Chris, aki egy lány volt és szintén bmx -s, de zavaros volt, mert fiúsan nézett ki.
Másnap reggel nagyon korán felkeltem, máris nagyon izgultam a lányok és a banda találkozója miatt. Mindent apáék szerveztek meg, még helyszínt is szereztek. Délelőtt 11- kor kezdődött, mire apával odaértünk Michael, Peter, Christoph és Maddox már ott voltak. Volt egy fotós és egy ügyvéd is a hivatalos papírok miatt. A lányokat is láttam jönni. Bea és Liana szülei hozták őket autóval. Őrültem, hogy épp egy időben értem velük oda, mivel így nem kellett szembenéznem Maddox-al. Azóta már nem haragudtam rá, de ígéretem ellenére bocsánatot sem kértem tőle, mert nem is találkoztunk azóta. Kínos emlékként villant be az a lopott csók. A lányok kiszálltak az autókból és ott toporogtak, gyorsan odamentem és a fiúkhoz hívtam őket. Az én feladatom volt bemutatni egymásnak őket. Elsőnek Glimmert és Beat mutattam be, mert Ők ma a főszereplők, aztán Lianat akinek még mindig gipszben volt a karja. Majd a többieket is, Florat, Mariat, Clovert és Miriamot is akit igaziból nem is nagyon ismertem. Bemutattam a zenekar tagjait is, de furcsa módon apát majdnem kihagytam a felsorolásból. Ő azonban hátulról a vállamra tette a kezét, emlékeztetve arra, hogy róla ne feledkezzem meg. Bementünk a bérelt épületbe, olyan volt, mint valami galéria, az egyik felén több asztal is volt megterítve. Volt pizza, szendvicsek, gyümölcs és egy üdítős asztal is. A beszélgetés nehezen indult be. Apáék egy kupacban álltak az egyik asztalánál és mi lányok egy másik kupacot alkottunk a terem másik felén. Fel kellett mérni a viszonyokat. Eleinte mindenki csendben beszélgetett. Még soha nem vettem részt ilyen szituációban, nem is tudtam most mit tegyek. A lányok méregették a zenekart.
-Nem ilyennek képzeltem őket, sokkal magasabbak mint gondoltam. - szólt Bea
Nekem ez nem volt furcsa, megszoktam, hogy olyan magasak, kivéve Petert. Tudtam, róluk, hogy mindegyikük 185 cm méter felett van.

-Az egyikük olyan mint egy gyárkémény, már a harmadik cigit szívja.. - mondta Flora
-Az pedig már a sört fogja a kezében. - említette Liana.
-Szerintetek adnak nekünk is sört? - kérdezte Bea
-Láttátok mennyi kaja van, ezt mind meg kell enni? - érdeklődött Miriam
-Az apád nehézsúlyú boxoló is egyben? - kérdezte Maria
-Én félek tőlük... ijesztőek... - szólt halkan Glimmer.

Nem is bírtuk tovább, egyszerre röhögtünk fel, olyan hangosan, hogy apuék elhallgattak és mind minket néztek kérdő tekintettel. Ettől újra nevetni kezdtünk. Apa sietett segítségemre.

-Lányok, gyertek egyetek, nektek hozattunk mindent.
-Az italt azt nem, még kicsik vagytok hozzá. - komolykodott Christoph és szürke szemeivel szúrósan nézett ránk
-Ami azt illeti, Bea Glimmer és Liana is 18 évesek. - mondtam neki

Nem kellett ital ahhoz, hogy oldódjon a hangulat. Minden ment magától. Örültem, hogy így alakult. Bea és Glimmer is elmondta, mire van szükségük, ők pedig megígértek mindent. Maria nővére Miriam eleinte alig szólalt meg, most pedig jókedvűen beszélgetett Christophal. Mi bemutatót tartottunk a deszkáinkkal. Úgy tűnt nekem, hogy tetszik amit mutatunk. Legalább egy óra eltelt mikor apám és Peter kimentek valahová. Arra gondoltam hogy levegőzni mentek ki, de amikor visszajöttek számomra ismerős ajándék táskák voltak a kezükbe. Színes és irtó drága vezeték nélküli fejhallgatók voltak mindegyik lánynak, még Miriamnak is. Én nem kaptam, ami borzasztóan rosszul esett, akkor is ha az enyém otthon volt a szobámban. Maddoxot egész végig feltűnően kerültem. Nem tudtam, hogyan viselkedjek vele. Addig nem is volt gondom amíg be nem hozott újabb ajándékokat. Pólók, plakátok és aláírt képek voltak, hozzám is odajött és a kezembe adta a táskát. A szemembe nézett, azt sem tudtam kinyögni, hogy köszönöm, de kaptam tőle egy félmosolyt. Aztán előkerült néhány üveg pezsgő is, de a lányok csalódottságára nekünk alkoholmentes pezsgőt hoztak. Végül apám szigorúan kiosztotta az italokat, senki nem panaszkodott. Szórakoztató volt, hogy Peternek is gyerekpezsgőt töltött, mert ő gyereknek néz ki. Jó volt a hangulat és büszke voltam arra, hogy összejött ez a nap. A lányok nagyon fel voltak dobva. El sem hittem, hogy az egész csupán két és fel óra volt, búcsúajándékként Christoph egy csomó nagyméretű dobozt hozott be. Nekem is jutott belőle, ami nagyon meglepett. Mindnyájan kaptunk egy új gördeszkát, könyökvédőt, térdvédőt, kesztyűt és sisakot is. Az ajándékozásból Miriam sem maradt ki, pedig Ő nem is volt deszkás. Azt hiszem ezt apán kívül senki nem tudta, vagy csak nem érdekelte őket. Aztán a fotós aki végig csendben fotózott egy csoportképet is készített, utána vége is lett a bulinak.