7. fejezet

A kis mesemondó



-Szabad!

Apa benyitott, rejtélyesen bekukucskált.

-Vendéged van.

Miles! Ő volt az első gondolatom, de nem Ő érkezett, hanem Flora volt az aki az ajtómban állt. Neki jobban örültem, mint vártam magamtól.

-Szia! - kiáltottam fel
-Szia.
-Gyere be!

Gyorsan felugrottam az ágyról és oda szaladtam hozzá. Megöleltem, mielőtt bármit is mondott volna a jövetele céljáról.

-Gyere, ülj le ide.
-Kezdem az elején. Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért, nagyon gáz voltam.
-Már nem is haragszom, szóval bocsánat kérés elfogadva. De én is tartozom ezzel, ne haragudj Miles miatt, nem gondoltam, hogy Ő az álom pasid.
-Mondhattam volna, de nem volt jogom azért haragudni mert te tetszel neki.
-Ó, de hülye vagyok, kérsz valamit inni?
-De innék egy üdítőt ha van.
-Hozom máris.

Tényleg ostoba érzésem volt, Flora a legjobb barátnőm és egy fiú miatt veszekszünk. Nevetséges! Gyorsan feltéptem a hűtő ajtaját és kivetem két dobozos üdítőt. Flora épp a fejhallgatómat tanulmányozta. Kibontotta az innivalót, beleivott és folytatta.

-Szóval mesélj, milyen Miles, hogy jöttetek össze?
-Nem is tudom, tudod amikor hazakísért totál személyes dolgokról beszélt. Előtte csak azt gondoltam róla, hogy tökre jól néz ki.
-Milyen személyes sztori? Részleteket!
-Mesélt a bátyjáról....
-Mesélt neked Clerenceről? Soha senkinek nem beszél róla.
-Hát nem tudom, beszélt róla nekem.
-Akkor tényleg oda lehet érted.
-Már ha még szóba áll velem, azóta, hogy kínos módon elszaladtam nem is beszéltem vele. A telefonomat is kikapcsoltam.
-Hívd fel akkor most. Biztos megérti, hogy mi van.
-Nem is tudom mi van. Mit mondjak neki, hogy felkaptam a vizet?
-Nem, mond el az igazat, ennyivel tartozom neked.
-Majd meglátom. Nem is mondott semmit?
-Nem jött ki azóta a parkba.

Még sokáig beszélgettünk, elmeséltem, hogy mit tett az anyám és azt, hogy képes volt egy vadidegen Lana nevű lányt a szobámba költöztetni. Már elég késő volt amikor indulni készült, a nappaliban apa három terítékkel várt minket és meghívta Florat vacsorára. Szerencsére apám nem égetett be és nem tett fel semmilyen ostoba kérdést.

-Köszönöm a vacsorát. - szólt kedvesen
-Igazán nincs mit. - válaszolt apám

Amikor elköszönt, megbeszéltük, hogy holnap a szokott helyen találkozzunk, de apám közbe szólt.

-Stefanie, holnap lesz a grillparti, megígérted, hogy ott leszel.
-Igaz, akkor vasárnap mindenképpen.

Vállaltam a mosogatást, de apu segített benne. Közben elmesélte, hogy Flora itt állt a ház előtt, már ki tudja mióta és hogy remélte hogy meg tudjuk beszélni a dolgainkat, így felhívta őt ide. Ez jó húzás volt a részéről. Annyira megkönnyebbültem, hogy rájöttem a vele való vita bántott a legjobban, még annál is jobban, hogy anyám áruló lett. Miles viszont egy más kérdés, mint megtudtam soha senkinek nem beszélt a testvére haláláról, nekem meg igen.Elég gyerekes volt tőlem, hogy leléptem magyarázat nélkül.Bekapcsoltam a mobilomat. Majdnem tíz percen keresztül jöttek az értesítések. A nagy része a lányoktól, néhány az anyámtól de Milestól nem volt semmi. Ez eléggé összezavart. Valószínűleg túl fiatalnak talál a hülye viselkedésem miatt. De akkor miért nem jár ki a parkba. Ezt én nem értem.
Délelőtt 11 - re szólt a meghívás. Addigra ott is voltunk Peter és a felesége Alexandra lenyűgöző családi házában. Engem befogtak a kisebb gyerekek felügyeletére Bellával együtt aki Michael 13 éves lánya volt. Én voltam a legidősebb, úgy hogy a nagyobbik lányuk nem tudott eljönni. Peter és Alexandra 19 éves fia pedig a férficsapatban volt, akik már sütötték az ebédet. A nők pedig a konyhában készültek elő a tálalással.
A kicsik között Bella volt a legidősebb, a többiek mind tíz év alattiak és valójában nagyon cukik voltak. Bella azonban egyre jobban idegesített, tudta rólam hogy deszkázom és kiderült, hogy pár hónapja ő is elkezdte. Folyton azt akarta, hogy mutassam meg mit tudok, de nem akartam. Végül megígértem, hogy később, de most vigyázzunk a kicsikre. Ettől függetlenül egyfolytában járt a szája. Egyetlen ötletem volt elhallgattatni, elkezdtem Maddox 5 éves lánya kedvéért egy mesét.

a mese;
A lila Póni

Volt egy erdő mélyén egy kis falu, édes kicsi pónilovak lakták. Mindenkinek meg volt a maga dolga és minden kicsi póni tudta mi akar lenni, ha felnő. A kicsik között volt egy póni, aki lila volt. A szokott barna, fekete, szürke és tört fehér átlagos színek mellett a lila igen szokatlan volt Pónifalván. A legtöbb felnőtt póni tisztában volt azzal, hogy ritka alkalomkakor, de előfordul a lila, kék, zöld vagy esetleg a rózsaszín póni szín is. A gyerekpónik ezt nem így látták, sokszor bántották a kis lila pónit. Szegény csendben tűrte a csúfolódásokat a többiektől. Néha ha ráért eljárt Pónifalva legidősebb barna és rozoga lakójához aki a könyvtárban dolgozott. Ő sokszor mesélt neki az ősi varázslatos unikornisok népéről akik az erdőn túli tisztáson éltek nagyon-nagyon régen. A kis lila Póni gyakran olvasott könyveket az unikornisokról, nagyon tetszett neki minden ezzel kapcsolatos dolog. Otthon a kis szobájában még egy unikornisos plakátot is kitett a falra. Egyik este amikor lefekvéshez készült az Unikornis képét nézte és arra gondolt, bárcsak ő is ilyen fenséges lenne. Aznap éjjel azt álmodta, hogy Unikornis volt. Reggel ennek hatása alatt el is határozta, hogy ha felnő akkor Unikornis lesz belőle. El is mondta mindenkinek. Az öreg pónik csak derültek rajta, de a kicsik az iskolában egész nap gúnyolták őt. A kis lila Pónit azonban nem lehetett eltéríteni a szándékától. Iskola után a könyvtárban ment és elmesélte tervét az öreg póninak. Az idős póni nem nevette ki, sőt azt mondta neki, hogy van rá mód, lehet belőle Unikornis de ahhoz nagy varázslat kell. Ezt viszont itt nem érheti el. A kis lila Póni miután elolvasta a témával kapcsolatos póni tekercseket el is indult az ősi Unikornisok élőhelyére. A korai dokumentumok említést tettek egy mágikus eseményről, amelyben egy másik állat Unikornissá változott. Két nap finom ügetés után meg is találta a helyszínt. Azonban az nem volt lakatlan. Egy bagolycsalád lakott a tisztás bal oldalán. Ők hamar megkedvelték a kis lila pónit és segítettek rajta. Elmondták neki, hogy az Unikornisok még mindig élnek csak ritkán jelennek meg. Továbbá megtudta, hogy ahhoz hogy Unikornis legyen belőle nem kell mást tennie mint megkeresni őket. Ez nem is olyan nehéz gondolta a kis lila Póni, de a bagolyapa figyelmeztette, hogy ez nem ilyen egyszerű ám. A kis lila Póni azonban nem ijedt meg a feladattól, másnap reggel tovább indult az Unikornis nép felkutatására. Nem is kellett soká mennie, egy fél nap után különös nyomokra lett figyelmes. Ló nyomok voltak azok. Követni kezdte őket. Az erdő egyre sötétebb és sűrűbb volt. Egy idő után halvány fény derengett fel a távolban, gyorsan odasietett. A kör alakú tisztáson senki nem volt, mégis a kis lila Póni érezte, hogy nincsen egyedül. Tisztelettudóan járta körbe a tisztást. Érezte, hogy ez a hely más mind a többi. Szegény kis lila Póni nagyon fáradt volt és elaludt egy fa tövében a puha mohán. A holdvilág sütötte tisztáson a kis lila Póni nem volt egyedül. Varázserejű lények bújtak meg a fák között. Nézték ahogyan a kis különös lila Póni szundikált. Tudták miért jött ilyen messzire Pónifalváról. Készen álltak rá, hogy megadják neki a lehetőséget arra, hogy teljesítse vágyait. Amikorra a kis lila Póni felébredt valaki reggelit készített neki. Egyetlen morzsát sem hagyott, nagyon éhes volt. Hangosan megköszönte bár nemtudta, hogy kitől van. Aztán előlépett egy fa mögül egy Unikornis. A kis lila Póni szava elállt, olyan gyönyörű látvány volt. Majd észhez kapott és megköszönte újból a bőséges reggelit. Az Unikornishoz további Unikornisok csatlakoztak. A kis lila póni elmondta nekik mi járatban van. Ők azt mondták neki, hogy ez nem ilyen egyszerű dolog. Unikornisnak lenni nagyon felelősség teljes dolog. A kis Póni egyetértett ezzel, elmondta, hogy ő bizony nagyon is tudja mit várnak el egy Unikornistól. Ekkor azonban váratlan dolog történt, a tisztáson lévő, odavarázsolt asztalra fekete árnyként csapott le egy Sólyom és elragadta a díszes Mágikus Unikornis Törvények és Szabályok gyűjteményének egy eredeti darabját. Aki ismerős volt a környéken az tudta, hogy már csak ez az egy példány maradt fent, a többi elveszett az idők folyamán. Olyan gyorsan történt a rablás, hogy hirtelen fel sem fogták mi történt. Egyedül a kis lila Póni volt készenlétben. Gyorsan a Sólyom nyomába iramodott. Apró lila patáival hasította a puha talajt. A Sólyom nem egy fészekben lakott, hanem egy régi kiszolgált és tüskés ágakkal eltorlaszolt bunkerben. A kis lila Póni nyomában az Unikornisok is megérkeztek a helyszínre. De varázslattal, nem tudtak mit kezdeni, nem hatott semmi. Bejutni nem tudtak, mert nagyon-nagyon sok tüske volt mindenhol és túl kicsi és szűk volt a bejárat. Az Unikornisok pedig túl nagyok voltak hozzá. A kis lila Póni bátorságát bizonyítva mászta meg a bunkert. Nem törődve a lila bőrét megsebző tüskékkel sem. Végül bejutott a fekete Sólyom bunkerébe, aki annyira megijedt a tőle, hogy elmenekült. A kis lila Póni kihozta a Mágikus Unikornis Törvények és Szabályok gyűjteményét. A nagy és csodálatos Unikornisok, nem győztek ámulni a bátorságán. Akkor vették észre, hogy a kis lila Póni sok - sok sebet szerzett és nagyon fáj neki. Visszavitték a tisztásra és közös megegyezéssel elhatározták, hogy megérdemli azt, hogy igazi Unikornis legyen belőle. A Mágikus Unikornis Törvények és Szabályok gyűjteményének lapjaiból közösen olvasták fel a varázsigét. Mire a kis lila Póni magához tért, már nem az volt aki azelőtt. Magas volt mint a többiek és lila szőre csillogó fehér lett, ami csak úgy szikrázott a holdvilágnál. Sörénye és farka azonban lila maradt. Nem volt többé kis lila Póni, Unikornis volt. Így teljesült az álma a kis lila Póninak. Visszatért Pónifalvára és soha többé nem gúnyolták a többiek. Sok mindent megbeszélt öreg barátjával a könyvtárban, majd visszatért az Unikornisok közé és ha a varázslat még tart akkor ma is él a titokzatos erdő mélyén.

Vége