1. fejezet
Madrid és én

Sosem beszélek róla senkinek. Valahogy mindig azt gondoltam, hogy aki ismer az úgy is tudja rólam, aki meg nem az előbb - utóbb megtudja valakitől. Mindenesetre az apámnak köszönhetően sajátos hírnévre tettem szert a városban. Van pozitív és negatív vonzata is. Nagyon nagyon sok ember akar barátkozni velem, ennek a 99 százaléka csak miatta. Ezért nem haragszom senkire, megértem őket. Vannak olyan emberek akiket én is szívesen megismernék közelebbről.
Apa a születésnapomra nem jött el, de az idei nyári szünetet nála töltöm Madridban. Csak mi ketten, már nagyon vártam. Voltam itt sokszor, de csak rövidebb időre, ez lesz a leghosszabb idő vele amióta elváltak a szüleim. Az új szobám nagyon tetszik, francia ablaka van így az egész város lábaim előtt hever. Apa hívott egy lakberendezőt aki egy 16 éves sznob libának gondolhatott. Narancssárga, barna és arany színek uralják, a fal sötétbarna volt középen egy aranysávval. A függöny halvány narancssárga volt, pont olyan színű, mint az éjjeli és az asztali lámpa. Az ágytakaró szintén arany volt a bútorok, mint az ágy, a ruhásszekrény, az íróasztal és a két éjjeliszekrény szintén barna színű volt. A szobám elrendezése is változott a korábbihoz képest, nem mondom, nagyon tetszik sőt imádom is, de elég lett volna egy sima szoba az ami korábban is volt. Nem számít, apunak úgysem mondom el ezt. Ma az első közös reggelen közölte, hogy millió dolga van ma és csak késő délután jön majd haza. Gondoltam, hogy ez lesz, hiszen az új albumon dolgoznak.
Részemről lemegyek abba a gördeszkás parkba, ahol tavasszal megismerkedtem Floraval akivel azóta is tartom a kapcsolatot. Egészen jó barátnők lettünk, szinte mindenben megegyezik a véleményünk és az ízlésünk. Azonban Ő sem tudja rólam, hogy az apám egy ismert rocksztár.
A parkba magától értetődően a deszkámmal mentem le. Flora már ott várt más lányokkal együtt akik tavaly is itt voltak.

-Szia! De örülök, hogy végre itt vagy! Lányok emlékeztek még Stefaniere?
-Sziasztok! - köszöntem nekik.

A lányok köszöntek majd pár udvarias szó után máris a deszkázás lett a téma. Még csak 16 éves vagyok és sok minden áll még előttem, de úgy érzem a legjobb dolog a világon a gördeszka! Imádom, szinte mindenhová azzal közlekedem. Már majdnem lement a nap, amikor feltűnt, hogy eltelt az egész nap. Megbeszéltem a lányokkal, hogy másnap is lejövök és hazamentem. Apu még nemvolt otthon, egy gyors zuhanyozás után leültem a szobám padlójára és onnan néztem a naplementét. Gyönyörű volt, rögtön tudtam, hogy végérvényesen beleszerettem a városba. Apám hozott vacsorát a kedvenc étterméből és közösen ettünk.

-Egyezzünk meg valamiben kölyök! Felőlem tehetsz amit szeretnél, mehetsz ahová akarsz, persze a normál keretek között értve, de minden este sötétedésre itthon vagy! Rendben?
-Rendben, így lesz!
-Nos akkor minden rendben lesz közöttünk, ha betartod ezt. Értve vagyok?
-Igen.
-Voltál deszkázni?
-Honnan tudod?
-Tele vagy friss horzsolásokkal.
-Emlékszel még Florara, akivel tavasszal ismerkedtem meg? Szóval vele találkoztam itt ebben a parkban.
-Valami rémlik. Hosszú szőke haja van és eléggé hasonlítotok  egymásra?  Csaknem gördeszkázik Ő is?
-Igen, róla van szó és gördeszkázik Ő is.

Apu több különböző érdekes szokással bírt, az egyik kedvencem az volt, hogy nagy szabad teret adott nekem a másik pedig az, hogy szeretett mosogatni. A szuper apartman konyhája fel volt szerelve mosogatógéppel, de szerintem nemigen volt használva. Azért segítettem neki eltenni azt a pár evőeszközt amit használtunk, miután elmosogatta őket.
-Még meg sem köszöntem a szép szobát! Nagyon varázslatos lett, köszi apu.
-Örülök, hogy tetszik, sokáig tartott kiválasztani a megfelelőt.
-Nagyon jó lett, még a te szobádnál is szebb.
-Majd elfelejtettem Stefanie, van itt neked egy kis apróság, amolyan üdvözlő ajándék.
Egy fehér ajándék táskát hozott elő, már a márkát látva is tudtam, hogy mi van benne. Igyekeztem meglepődni, de nem kellett nagyon tettetnem, a vezeték nélküli hófehér fejhallgató a valóságban szebb volt mint a képeken ahol eddig láttam.

-Wooo...hát ez hú de jó... Köszönöm!!
-Szívesen, de most sipirc aludni, késő van.
-Jó éjszakát!
-Jó éjt!

Széles mosollyal vágódtam az ablak elé, a telefonommal megkerestem a fejhallgatót és egy csomó zenét meghallgattam, miközben a várost néztem fentről.
A következő három nap maga a tökéletesség volt, reggeltől - estig deszkáztunk a parkban a lányokkal. Megkedveltek annyira, hogy a saját trükkjeiket is megosztották velem. Olyanok voltak mint 6 nővér akik közé szerencsés módon hetedikként csatlakoztam. Kezdtem a várost is jobban megismerni, gyakorta jártunk ki a fagyizókba és a pizzériákba ebédelni. A törzshelyünk a park volt. Hamar észrevettem, hogy Flora, Bea, Clover, Liana, Maria és Glimmer csajbandája egy külön klikk volt. Rengeteg fiatal srác járt ki, de kevésbé lógtak egymással. Érdekelt volna, hogy vannak olyanok akikkel esetleg nincsenek jóban, de látszólag mindenki nagyon vidám volt. Bea volt a város ifjúsági gördeszkás bajnoka, így Ő volt a csapat vezetője is. Péntek délután volt amikor észrevettem hogy egy számomra ismeretlen fiú csapat érkezett a parkba. Minket figyeltek ami zavarni kezdett.

-Flora, kik azok a fiúk ott a padnál?
-Ők? A legjobb deszkások a városban, legalábbis ezt állítják saját magukról, persze mi jobbak vagyunk náluk igaz csajok?

Bea és Glimmer jöttek oda és helyeseltek.

-Azt hiszik magukról, hogy náluk nincsen jobb, de állandóan tőlünk lesnek el mindent, nem kell foglalkozni velük. - mondta Bea
-Ja, de egyébként nem annyira rosszak, például egészen helyesek. - szólt Glimmer
-Hát igen, de ennél többet nem is érnek, csak, hogy helyesek. - válaszolt Bea
-De jófejek is? - kérdeztem
-Persze, azok. Csak.. - kezdte Flora
-Csak kissé el vannak szállva maguktól, folyton játsszák az agyukat és elterelik a figyelmet arról ami fontos, arról hogy gyakoroljuk a trükköket. Többet dumálnak mint gurulnak. - fejezte be Bea.

Odanéztem a fiúkra akik szemrebbenés nélkül meregettek minket. Egész jó lenne megismerkedni pár helyes sráccal, de úgy néz ki erre még várnom kell. Aztán vissza szálltam a deszkámra és csak mentem körbe - körbe. Nemsokkal később megjelent két idősebb lány, akik mint megtudtam Maria nővére és egy barátnője voltak. Gyakran jártak ide, de csak nézőkként. Hoztak magukkal pizzát amivel azonnal szimpatikusak lettek. Leültünk egy pad mellé és enni kezdtünk. Nem kellett szemüveg ahhoz, hogy észre vegyem, Maria nővére apám zenekarának a pólóját viselte. Ő azonban nem sok figyelmet szentelt nekem, inkább az idősebb fiúkat méregették akik még a parkban voltak. Igazi, szédítő nyári este volt. Az illatok, a hangok és a társaság tökéletessé tette az egészet. Szép lassan kezdett kiürülni a park, de nekem nem tűnt fel semmi. Élveztem a pillanatot, kifejezetten jól éreztem magam. Valahol még zene is szólt.

-Uristeeeeen, ezt nem hiszem el!!! - kiáltott Miriam, Maria nővére

Mindenki követte a tekintetét, a távolból egy nagy szeléshátú, magas alak körvonala bontakozott ki, zsebre tett kézzel közeledett felénk.

-Ki ez? Az az énekes? - kérdezte Liana
-Az! Richard Kruger! Te jó ég, imádom...

A többit már nem hallottam, belém nyilallt a felismerés, hogy mit ígértem apának néhány nappal ezelőtt, erre most itt ülök és éjszakai sötét van. Nem szóltam egy szót sem csak bámultam rá ahogyan a többiek is.