2. fejezet
Apám a rocksztár


Néhány méterrel távolabb megállt tőlünk és kérdően nézett rám. Hirtelen észbe kaptam, felálltam a széknek használt deszkámról és vörösödő fejjel indultam el felé.

- Sziasztok! - köszöntem a némán ülő lányoknak. Rájuk sem mertem nézni. Hevesen vert a szívem és éreztem, hogy megfojt a szégyen, hogy az apám értem jött.
Szigorúan nézett le rám de nem szólt semmit. Elindultam, ő pedig követett.

- Azt hittem megegyeztünk valamiben!! - mordult fel hirtelen.
- Igen, nagyon sajnálom!
-Sajnálhatod is! Nagyon mérges vagyok rád.
-Bocsánat, nem is vettem észre, hogy...
-Hogy besötétedett? Talán vak vagy?
-Elment az idő..
-Ez engem nem érdekel kölyök! Az érdekel, hogy hazajövök, sötét van te meg sehol nem vagy!! Pedig megegyeztünk!

Hirtelen abba hagyta, mert páran már felfigyeltek rá, nem tudom azért mert goromba volt velem, vagy mert Ő volt a rocksztár. A házunktól nem messze, néhány rajongó jött oda hozzánk, rólam tudomást sem vettek. Apa rámnézett.

- Menj haza!

Olyan gyorsan mentem fel a lakásba ahogy bírtam, a liftben végig remegett a térdem az idegességtől. Szörnyű érzés volt.
Több dolog is egyszerre járt a fejemben. Flora! Úristen most vajon mit gondolnak a lányok? Miriam, ahogyan azt mondja "imádom" és apa meg a haragja. Nem először mérges rám és tisztában vagyok azzal hogy oktató beszéd következik amit tisztelettel kell végighallgatnom aztán megnyugszik. Flora..fel kellene hívnom, vagy inkább ne?
... " imádom "...
Kivettem a hűtőből egy ásványvizet és szobámba siettem. Onnan lehetett látni a parkot és azt a helyet is ahol az imént olyan tökéletes volt minden. A lányok még mindig ott ültek és ki tudja miről beszélgetnek. Csak abban reménykedem, hogy megértenek majd. Végül is én sem tudom kik az ők szüleik... "imádom"...
Hallottam ahogyan bejön a lakásba, azt sem tudtam mit tegyek, jobb ha maradok a szobámban.

-Stefanie! - kiáltott apa

Kimentem a nappaliba, még mindig nagyon dühösnek látszott, csúnyán nézett rám. Rámutatott a kanapéra, hogy oda üljek le.
Jól tudta, hogyan keltsen feszültséget, percekig nem is szólt semmit.

-Stefanie! Megegyeztünk abban, hogy sötétedésre itthon vagy! Igaz? 
-Igen.
-És felfogtad, hogy ez mit jelent? Azt hogy sötétben nem mászkálsz az utcán??
Nem válaszoltam.
-Mi volt amiben megegyeztünk? Halljam!
-Abban, hogy sötétedésre mindig itthon leszek. - motyogtam
- Igen, pontosan! És mit tettél ma?

Azzal, hogy leült velem szemben a dohányzóasztalra megakasztotta a szót bennem. Alig néhány centire volt tőlem és összehúztam magam. Óriásként magasodott fölém, de azt hiszem ő is tudta, hogy félelmet kelt bennem.

-Azt kérdeztem, mit tettél ma!?
-Nem jöttem haza. - válaszoltam halkan.
-Miért nem jöttél haza?
-Apa..én nem vettem észre, hogy sötét lett.
-Akkor mégis csak vak vagy!
- Nem csak..nem figyeltem oda...
-Nem figyeltél oda, pedig megegyeztünk abban, hogy ...
-Sötétedésre itthon leszek - mondtuk ki egyszerre a választ.

Percekig tartott még sakkban a tekintetével mire az egész teste ellazult. Felállt és az ablakhoz sétált. Nézte a sötét várost. Felálltam és akkor tudatosult bennem, hogy folynak a könnyeim. A kezemmel letöröltem az arcomat és odaléptem mellé, kinéztem az ablakon és  néztem amit ő nézett.

-Bocsánatot kérek. Többé nem fordul elő.

Felpillantottam rá és meglepődtem, hogy csukva voltak a szemei. Talán érezte, hogy nézem mert rám nézett.

-Jól van, gyere ide.

Erős karjával magához húzott és megöleltük egymást. A fejemet simogatta ami a gyermekkoromra emlékeztetett.

-Megijesztettél, megijedtem, hogy nem vagy itt.

Ez igazán meglepett, nem gondoltam volna, hogy azért mérges mert féltett volna, azt hittem azért mert szófogadatlan voltam.

- Egyél vacsorát, aztán tűnés a szobádba. Holnap itthon maradsz! Megértetted? Ellenőrizni foglak.
- Igenis!

Elindultam a szobám felé..

- A konyhapulton találsz vacsorát, egyél.
- Nem kérek, ettem már pizzát a lányokkal, inkább fürdeni megyek és lefekszem aludni. Jó éjt!
-Aludj jól.

Hiába próbáltam, nem tudok elaludni. Nem írtam Floranak üzenetet, mert offline volt...a csendben ott hallottam még mindig...." imádom "... a legrosszabb az, hogy esélyem sem lesz holnap személyesen beszélni vele. Azt hiszem írok neki most, végül is megkapja reggel ha megnézi a telefonját. Az az igazság, hogy azt sem tudom mit mondjak neki. Amikor reggel felébredtem az első gondolatom azonnal a tegnap esti borzasztóan égő szituáció volt.... "imádom"... mondta Maria nővére . A tükörképemet nézve jöttem rá, hogy valószínűleg szeretné majd ha bemutatnám apámnak. Vajon elvárhatja ezt tőlem, hiszen csak akkor ismertem meg őt. A francba az egésszel!! Apám a nappaliban ült a kedvenc foteljában, az újságot olvasta. Leültem a kanapéra és a telefont nyomkodtam. Most mertem csak megnézni, hogy Flora elolvasta az üzenetet amit éjjel írtam vagy sem. Még nem tette meg. Azt hiszem várok azzal, hogy felhívjam amíg elolvassa azt.

- Apa, kérdezhetek valamit?

Sóhajtott egy nagyot, majd félbehajtotta az újságot és az ölébe fektette, összefonta a kezeit és rám nézett, ez mosolyt váltott ki belőlem.

- Van egy barátnőm a Flora, de igaziból több is van.... Mind akik tegnap ott voltak.
-Flora?
-Igen Flora, szóval szeretném ha a barátaim maradnának, de elhallgattam előlük azt, hogy te vagy az apukám.
-Szégyelled, hogy az apád vagyok? - értetlenkedett
-Nem, dehogy! Csak nem mondtam el nekik, érted?
- Nem igazán, mi a kérdés?
-Ja igen, szóval adj tanácsot, mivel tegnap felfedted magadat előttünk mond meg mit tegyek?
-Szóval az én hibám?
-Nem így értem. Azt nem tudom mit fognak szólni hozzád, tudod otthon ismernek,de itt azt akartam, hogy magamért szeressenek nem pedig miattad.
- Akkor mond ezt el nekik is.

-Jó, kösz... de mi lesz ha meg akarnak ismerni? Szeretnek téged is, hajlandó lennél találkozni velük? Már ha megbocsátanak egyáltalán?
-Tudod, hogy nem szeretem az ilyet.
Hirtelen elszorult a torkom, miért érzem azt, hogy ezt kell tennem, ez lenne a megoldás?
-Csak a te kedvedért! Ha szeretnék akkor találkozom velük!
-Igazán?
-Igazán!
-Köszi Apu!! Már csak azt kellene megtudnom, hogy egyáltalán érdekeli e őket!
-Ne aggódj emiatt, kedves lány vagy, biztosan meg fognak bocsátani neked. Szerintem ez nem olyan nagy dolog, kissé túl dramatizálod.
-Gondolod? Azt hiszem ezt a színpadiasságot tőled örököltem.
-Anyád is ezt mondta mindig!
-Tudom, nekem is szokta mondani. Ha már itt tartunk meddig is vagyok büntetésben??
-Még nem döntöttem el, ma még biztosan.
-És mit fogunk csinálni egész nap?
-Mi ketten? Semmit! Te itthon maradsz én meg megyek dolgozni a stúdióba.
-Nem mehetnék inkább veled? Ígérem nem fogok zavarni.
-Na jó! Most az egyszer! Ebéd után megyünk!
-Szuper! Addig sem gondolok a lányokra.

Ebédre azt ettük amit tegnap lett volna a vacsora. Apám sem evett belőle, de nem kérdeztem semmit. Ahogy közeledett az indulás úgy lettem egyre izgatottabb.
Nagyon szerettem a zenekar tagjait. Születésem előtt 3 évvel alakultak, ismertek kicsi korom óta. Legutóbb szilveszterkor találkoztam velük amikor koncert volt.