19 .fejezet

Miles egy szemét?


-Szia édesem, jobban vagy már?
-Szia anya!
-Mesélj tudsz már járni?
-Igen, de még sántítok.
-Használod a mankót?
-Igen, persze...néha.
-Apád ott van veled?
-Nincs...de nem vagyok... egyedül.
-Ki van veled? Egy barátnőd?
-Hát nem egészen...

Ránéztem Milesra és magamhoz hívtam. Izgatottan leült mellém. Anya összehúzott szemmel nézett minket.

-Ő Miles...a barátom.
-Jó estét - köszönt Miles
-Hello. Nahát milyen helyes vagy...mióta vagytok együtt? Apád engedi ezt? Úgy vagytok ketten a lakásban, hogy az apád nincs otthon?
-Anya..anya...Kérlek!
-Bocsánat. Nem akarok sok lenni megint.
-Nem vagy az anyu, válaszolok mindenre.
-Igen apa tudja, hogy itt vagyunk, Miles éppen palacsintát sütött nekem, de egyébként képzeld, jogot tanul az egyetemen.
-Nahát ez csodálatos, te is lehetnél jogász, nagyon jó szakma, megvan hozzá az eszed is. - szakított félbe megint
-Anya...
-Jaaj Steff, annyira örülök nektek...millió kérdésem van még, de épp most ért haza Mike, felhívlak holnap is és mindent átbeszélünk...puszillak.

Ezzel le is tette.

-Szóval Miles, üdv a világomban, Ő volt az anyukám.
-Nagyon szép nő.
-Az, csak néha kicsit túlságosan is aktív, mindenbe beleszól.
Kicsit vártunk még, de apám nem jött, így az ágyamban össze bújtunk egy kicsit, úgy vártunk.
-Megvan az időpont a felvonulásra. - mondta Miles
-Milyen felvonulás?
-Az extrém sportolók a városból összegyűlnek és végig megyünk a központban. Most nyár végén lesz, az utolsó héten. Tavaly több mint százan voltunk csak a deszkások.
-Milyen jól hangzik, addigra már rendben lesz a térdem is.
-Holnap elhozom a deszkádat a szervizből. Ilyenkor sok dolguk akad, de végre kész lett.
-Várom már, hogy milyen.
-Én is.

Miles szorosan megölelt és csendben csókolgatott. Szép lassan elaludtunk. Tudatában voltam, hogy most fogok életemben először együtt aludni egy fiúval. Kíváncsi voltam nagyon, még akkor is ha épp engedély nélkül tesszük. Nem valószínű, hogy ha apám hazaér felébreszti és hazaküldi Milest. Tetszett ahogyan Miles elaludt nehezebb lett a karja amivel átölelt.
Reggel amikor felébredtem Miles még mindig aludt. Elsántikáltam apa szobájáig és bekopogtam. Nagyon sokáig fent voltam, de nem hallottam hazajönni. Nem érkezett válasz ezért benyitottam az ajtón. Nem volt lehúzva a sötétítő így láttam, hogy az ágyán alszik. Megnyugodtam, hogy ott van, Miles felébredt mire visszamentem. Egy hosszú csók után hazament, így egyedül maradtam. Bekapcsoltam a lap topom és zenét hallgattam. Ahogy Flora felkelt írt végre. Mára azt terveztem, hogy kimegyek a lányokhoz a parkba. Felöltöztem és a mankó segítségével lementem. Mire kiértem a lányok ott voltak. Körbe álltak és majdnem mindenki egyszerre mesélt az elmúlt napokról. Végül mentek mind deszkázni én pedig leültem egy padra és onnan néztem őket. Flora egy idő után leült mellém.

-Tegnap egész este Luissal chateltünk és végre elhívott randira.
-De szuper, mikor lesz a randi?
-Ma délután, nagyon izgulok miatta.
-Elhiszem.
-Azt akartam kérdezni, hogy szerinted ha ma mondjuk smárolnék vele az gyors lenne?
-Nem! - szólalt meg Liana, aki gipszes kézzel is deszkán állt.
-Szerintem sem. - mondtam
-Azt mondtad, hogy mindennap beszéltek, szóval nem ma ismeritek meg egymást.
-Így van, de azért még ne feküdj le vele.
-Dehogyis! Nem vagyok hülye.
-Mit veszel fel? - tereltem el a témát
-Van elég szoknyám, szerintem azt.

Hirtelen aggodalom fogott el miatta. Mi lesz ha ez a Luis egy szemét és csak ki akarja használni. Majdnem mondtam neki, hogy hívjon fel, de eszembe jutott, hogy nincsen mobilom. Már említettem apunak is a problémát, de azt mondta, hogy úgyis itthon vagyok, nem is kell nekem.
Ebédre hazamentem, nem tudtam volna elmenni a pizzériáig úgysem. Később sem akartam visszajönni, a lányok elvoltak foglalva a promó videóval és még Flora sem lesz ott. Miles pedig csak késő délután hozza a deszkámat. Kezdtem unni a semmittevést, de kímélnem kellett a térdemet. Apa otthon volt, de készülődött a stúdióba. Látványosan unott képpel ültem le a kanapéra és kapcsoltam be a tv-t.

-Nincs kedved bejönni velem a stúdióba?
-Most?
-Igen, most megyünk ebédelni aztán dolgozunk.
-Hát oké, megyek.

Hirtelen izgalom fogott el, láthatom Maddoxot! Uh, nem kellene ilyen hatással lennie rám annak, hogy rá gondolok. Megfogadtam magamnak, hogy elfelejtem a mi kis titkos csókunkat. Peter és Michael csak később jöttek, így Christoph, Maddox és apa volt a társaságom az étteremben. A srácok a szokásos puszival és öleléssel üdvözöltek, még Maddox is. A stúdióban nagyon unalmas volt, tudtam, hogy ez az utolsó dal az új albumon, de akkor is untam. Egy ideig figyeltem a hangmérnököt, de hamar ráuntam arra is. Miután két órán át ültem egyetlen helyben, kitaláltam, hogy járok egyet az utcán. Derek a nagy darab biztonsági őr, kedvesen kérdezgetett a sérüléseimről. Udvariasan válaszoltam neki, majd kimentem az utcára. Láttam itt egy cipő boltot annak a kirakatát akartam megnézni. Nem volt túlságosan messze, de lassan haladtam. Volt ott egy cukrászda is, hirtelen ismerős alakot láttam meg ott ülni. Egy fiatal lány kezét fogta és majdnem összebújva beszélgettek. A lány ismerős volt valahonnan, a versenyen láttam őt, Ő volt az, és az én Miles-om ült ott vele. Azt hittem rosszul látok, alig fogtam fel, Miles az ex-barátnőjével van éppen és a lány fogja a kezét. Nem, nem, ez nem lehet. Mit csinál itt vele?...erre hamar kaptam választ, a lány odahajolt hozzá és megcsókolta őt. Végre erőt vettem magamon és elindultam feléjük, azonban képtelen voltam odamenni. Könnyek égették a szememet és zihálva vettem a levegőt. Megtorpantam. A következő pillanatban Miles észrevett. Elsápadva nézett rám, elengedte a lány kezét aki akkor szintén észrevett. Lefagyott a mosoly az arcáról. Megfordultam és arra gondoltam, bárcsak tudnék futni. Miles gyorsan utolért.

-Stefanie, várj.... félre érted...
-Ne mondj semmit, láttam amit kell.
-Sajnálom, amit láttál, de nem tudod mi történt, hallgass meg.

Az is jobb lett volna ha megvernek, minthogy ezt halljam. Szédülés fogott el.

-Nem érdekel.
-Kérlek, figyelj rám.

Többre nem is voltam kíváncsi. Miles megcsalt és ez elég nekem ahhoz, hogy ne akarjam többé látni őt. Ma reggel a karjaiban ébredtem fel, ez most akkor hogyan lehetséges. Ez nem történhet meg velem. Hamar visszaértem a stúdióba, de Miles nem követett.

-Hé, jól vagy? - kérdezte Derek.
-Nem, nem igazán, bemehetek a pihenő szobába egy kicsit? Szeretnék egyedül lenni.
-Mi a baj? Tudok segíteni?
-Nem, csak egyedül szeretnék lenni egy kicsit.
-Persze, gyere velem.

Volt egy szoba, amit a felvételek közötti pihenéskor használtak, kanapék, fotelek egy asztal és egy hűtőszekrény volt a berendezése.

-Ez jó lesz?
-Igen, köszönöm.
-Szóljak apádnak?
-Ne, kérlek ne, nem akarom zavarni.
-Rendben.

Derek kiment végre, úgy éreztem, hogy mindjárt szétesem. Leültem és zokogtam. Mikor kisírtam magam az ablakhoz sétáltam és a forgalmas utcát néztem. Szerencsére a másik irányba nézett, így nem láttam, hogy Miles ott van még vagy nincsen.

-Dögöljön meg a szemét!

Amikor valaki bekopogott már nem sírtam, csak kétségbeesést éreztem. Azt hittem apa keres, de nem Ő lépett be az ajtón hanem Maddox.