23. fejezet

A rocksztár sötét oldala


Az első gondolatom az volt, hogy hideg van, vizes voltam és fújt a szél. Az imént még melegem volt. Miles sem érezhetett másképpen. Ő is összefont karrokkal állt és zavartan, elesett tekintett elnézett rám. Felém lépett, de hátrálni kezdtem, nem akartam, hogy hozzám érjen.

-Már tegnap is, meg tegnapelőtt is itt voltam. Reméltem, hogy előbb-utóbb találkozunk. Láttam az apukádat is, de rám sem nézett. Remélem, hogy megérted mi történt aznap.
Csendben hallgattam a szavait, nem akartam közbeszólni, megérdemelte, hogy magyarázatot adjon, bár bevallom, annyira már nem is voltam kíváncsi rá.
-Pár nappal azelőtt írt rám Jenny, először nem akartam válaszolni, de nem láttam benne semmi rosszat, ha megmondom neki, hogy hogyan vagyok mostanában.
-Jenny?
-Jennifer...Jenny a neve...aztán elmondta, hogy miért keresett meg ennyi idő után. A testvérét baleset érte és meghalt.

A szívembe éles tőrként hatoltak a szavak, erre nem számítottam.

-Mi történt vele? A testvérével?
-Autóbalesete volt, azonnal az életét vesztette...
-Hány éves volt?
-25. Azt gondolta, hogy én mivel tapasztaltam milyen borzalmas ez a dolog, megértem őt és segíthetek neki feldolgozni. Segíteni akartam neki és belementem a találkozóba. Azt hittem, hogy csak beszélgetünk, de nem is tudom...hirtelen megfogta a kezemet.....esküszöm...én nem bátorítottam erre...majd pedig megcsókolt...sajnálom....sajnálom, hogy..
-Hogy láttam?
-Igen...vagyis nem...nem ezt akartam mondani, sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked.
-Nem engedted el...
-Mi??
-A kezét, amikor megfogta, te nem engedted el. Miles percekig álltam ott, fogtátok egymás kezét.
-Nem..
-De igen! Ott álltam és láttam. Fogtátok egymás kezét, majd pedig megcsókoltátok egymást.
-Ő csókolt meg engem.
-A lényeg , hogy megtörtént...
-De én nem akartam, hogy megtörténjen, próbáltam utánad menni, de egy nagy darab pasas nem engedett be oda ahová bementél. Hiába próbáltam, elzavart. Később ugyanitt álltam, de berohantál, a deszkádat odaadtam a portásnak, reméltem, hogy tetszik, de nem láttalak, sok embert volt itt...itt vártam rád órákig.
-Nem láttalak, nem voltál itt.
-De itt álltam az oszlop mellet, ahogy most is.

Csend lett, nem tudom mit gondoljak, nem igazán hiszek neki, nagyon fáztam , sötét van, ebből baj lesz...Miles kétségbeesetten figyelt engem.

-Gondolkodnom kell Miles.

-Jó, ööö...örülök, hogy meghallgattál...

Elindultam be az előtérbe, hátranéztem az ajtóból, Miles mozdulatlanul állt és nézett.

-Szeretlek Stefanie! - szólt utánam

Nem válaszoltam, nem tudom, hogy szeretem vagy sem. A liftben láttam a saját arcomat, tele vagyok kérdésekkel. Most mit tegyek? A mai délután után Miles egy nyafogó óvodásnak tűnik, de mégsem lehetek együtt Maddox-al sem. Mire a lakásunk szintjére értem nagyon dühös voltam. Benyitottam az ajtón, majd dühösen vágtam be magam mögött, lerúgtam magamról a vizes cipőmet és a zoknimat is. Apám a kedvenc foteljában ült és dühösen állt onnan fel és indult el felém. A fürdőszobába léptem, mielőtt bármit is mondhatott volna. A telefonomat óvatosan a pultra tettem, majd lehámoztam magamról a vizes ruháimat. Akkor tűnt fel, hogy nincs rajtam a bugyim. Ott felejtettem Maddoxnál. Apu erőteljesen kopogott az ajtón.

-Stefanie??
-Apa...hadd fürödjek le, megáztam és fázom...

Nem válaszolt ezért tovább folytattam a vetkőzést, ahogy levettem a pólómat ijesztő képet láttam meg a tükörben. A melleim körül, a hasamon és a combom belső részén is sötét lila véraláfutások voltak. Ez meg mi??? Maddox csinálta ezt? Hogy nem vettem észre? Egy pillanatra reménykedtem abban, hogy le tudom mosni magamról, de a forró víz sem segített és a kedélyállapotom sem javult. Borzasztóan éreztem magamat. Becsavartam magam egy törölközőbe, a vizes ruháimat a padlón hagyva siettem a szobámba. Apa a konyhában állt, dühösen nézett rám...

-Stefanie!

Beszaladtam a szobámba, kerestem tiszta meleg ruhát és belebújtam. Vettem egy nagy levegőt és kimentem a nappaliba. Időhúzásként el akartam takarítani a padlón hagyott ruháimat, de apa megelőzött. Az ajtóban hagyott vizes cipőm sem volt ott. Apa a fürdőben volt és épp elindította a mosást. Amikor észrevett mérgesen nézett rám. Elindult felém én pedig hátráltam. Megfogta a karomat és odahúzott az ablakhoz.

-Mit látsz? - kérdezte
-A várost. - mondtam bizonytalanul

Megszorította a karomat és hangosabban szólalt meg.

-Ne dühíts fel még jobban, mit látsz kint?
-Sötét van!
-Igen! Egyetlen egy elfogadható magyarázatra van lehetőséged, ha nem tetszik esküszöm beleverlek a falba.
-Milessal beszélgettem, itt voltunk lent.
-Biztos?
-Igen, itt várt, nem tudtam elkerülni, pedig akartam.
-Előtte hol voltál?
-Sétálgattam.
-Egész délután?
-Igen, meg is áztam...vártam, hogy elálljon az eső.

Meglazította a szorítást a karomon, majd elengedte. Nem mertem ránézni, remélem nem tudja, hogy hazudok neki. Meg kellett volna Maddox-al beszélnem valamit, hogy mondjuk miért szálltam ki az autójából. Mi van ha látta? Összeszorított ököllel állt mellettem, megijedtem, hogy tényleg megver.

-Takarodj a szobádba, ne is lássalak. - morogta

Nem kellett kétszer mondania, az ágyra vetettem magam és összehúztam magam kicsire. Bárcsak itt lenne Maddox és megvédene engem, de nincs itt, egyedül vagyok. Behunytam a szemem és próbáltam felidézni magamban a Maddox-al töltött minden egyes másodpercet. Valamiért Miles is megjelent a gondolataimban, hiába akartam elűzni onnan. Döbbenetes volt a különbség a két szex között. Amikor Milessal voltam, jóformán minden alkalom fájdalmas volt, Maddox-al pedig egy egészen más világot ismertem meg, még most is beleremegtem ha arra gondolok, hogy mit és hogyan csinált velem.
Nagyon korán ébredtem fel, abban a pozícióban voltam, amibe este feküdtem, szinte mozdulatlanul aludtam. Odakint meg csak most kelt fel a nap, kimentem a konyhába, hogy a szomjúságomat csillapítsam. Még nem volt világos, így villanyt kapcsoltam. Kivettem egy ásványvizet a hűtőszekrényből és az ablakhoz ültem apa kedvenc foteljébe. Megittam a víz felét és a még ébredező várost néztem. Az íróasztalon ott volt apa füzete, amibe szinte minden nap írt. Ezekből az írásokból születtek a zenekar dalai. Elfogott a kíváncsiság, odanyúltam érte, de hirtelen egy kéz nyúlt oda és az ujjaival lenyomta a füzetet, hogy ne tudjam elvenni. Felnéztem rá, apa semmitmondó tekintettel nézett le rám. Két lehetőség van, vagy megint bezavar a szobámba vagy már lenyugodott és megint normálisan viselkedik velem. Valószínűleg jót tett neki az alvás, mert gyengéden megsimogatta a fejemet és rám mosolygott.

-Korán keltél. - szólt kedves hangon
-Felébredtem arra, hogy szomjas vagyok. És te miért nem alszol?
-Nem tudok aludni, láttam, hogy ég a villany és kijöttem.
-Apu. Haragszol még rám?
-Nem.

Felálltam és a fotel mögé mentem ahol állt és megöleltem őt.

-Kérdezhetek? - néztem fel rá
-Persze.
-Tényleg meg tudnál verni engem? Tegnap azt mondtad, hogy megvernél.
-Sosem tudnálak bántani, tudom, hogy könnyen gurulok dühbe és veréssel fenyegetlek, de nem tenném meg.
-Nagyon féltem tőled.
-Nagyon értesz ahhoz, hogy kihozz a sodromból, tegnap lent voltam a vacsorát felhozni a portáról, a kis barátod Miles ott állt kint, te nem voltál vele. Majd alig tíz perccel később hazaérsz és azt állítod nekem, hogy itt beszélgetettek lent.
-Tényleg beszéltem vele, előtte pedig sétálni voltam. Ne haragudj, hogy megint elkéstem. Igyekeztem haza, csak túl messzire mentem, eláztam és fáztam.
-Tiszta víz volt a cipőd!
-Mindenem vizes volt, ezért siettem a fürdőbe..... és megijesztettél, néha olyan ijesztő vagy.
-Hát legalább nem unalmas ahogy élünk. Mindig van egy kis izgalom.
-Hát végül is ja.

Rám nevetett, majd homlokon csókolt.

-Csináljak neked egy kakaót?
-Aha, tök régen ittam utoljára.

Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t, volt egy mese amit régen mindig néztem, otthagytam azon az adón. Apu nemsokára mellém ült két bögre forró kakaóval.

-Erre emlékszem, kicsi korodban is ezt nézted.
-Igen ez az.
-Ki nem állhattam...az a kis sárga szivacs az agyamra ment.

Elnevettem magam és apu kezébe adtam a távirányítót. Átkapcsolta a hírekre, én pedig elégedetten gondoltam magamra. Még mindig nem tudom mi legyen Milessal. Hihető volt amit mesélt, de volt benne valami ami nem tetszett. Végül úgy döntöttem megosztom apámmal a problémát, hátha ad valami tanácsot.
Azon a véleményen volt ma reggel is, hogy fiatal vagyok egy komolyabb kapcsolathoz, de Miles talán igazat mond és az a lány mászott rá kihasználva őt. Ezzel persze nem jutottam előrébb, ennyit magamtól is tudtam, aztán mondott még valamit.

-Hallgass a szívedre Stefanie, azt tedd amit a szíved diktál.
-Az a baj, hogy nem diktál semmit, vagy nem értem mit akar.
-Egyedül neked kell dönteni ebben.

Még csak fél hat volt, így visszabújtam az ágyamba, a forró kakaótól és a kibéküléstől nyugodt lelki állapotban végre el tudtam aludni.