4. fejezet
Anyu férjhez ment

Nagyon kellemes érzés volt a keze érintése. Glimmer mosolyogva nézett ránk, de Flora inkább zavartan. Nem szaladtunk messze, egy közeli bioboltba mentünk be. Marco szüleinek a boltja volt, még épp időben értünk be, mielőtt elkezdett esni a jég. Miles már elengedte a kezemet, de a többiek pillantásai elárulták számomra, hogy látták. Nem tartott sokáig az eső és Marco édesanyja jóvoltából még finom italokat is kaptunk. A park nagyon vizes volt de azért deszkáztunk, Miles folyton körülöttem volt ami nagyon tetszett nekem. Alig bírtam levenni a tekintetem róla. Amikor indulnom kellett haza felajánlotta, hogy elkísér. Már eléggé eltávolodtunk a többiektől amikor megszólalt.

-Szóval, te akkor német vagy?
-Igen, a nevemből jöttél rá?
-Pontosan! - mosolygott rám
-Hát ez jó, azt hittem már akcentussal beszéltem.
-Nem, nagyon jól beszéled a nyelvet.
-Miles, te tényleg jogásznak készülsz?
-Igen, a szüleim miatt. Ők is jogászok tudod.
-Oh, értem, csak olyan furcsa párosítás, tudod jogász és gördeszkás is, amúgy nagyon jó deszkás vagy, nehéz elképzelnem téged joghallgatóként.
-Kösz! De megfér egymás mellett a kettő. Legalábbis az első évet túléltem.
-Olyan szörnyű volt?
-Igen, eleinte, de a szüleimnek nagyon fontos volt, miattunk teszem.
-Miattuk? Akkor nagyon szeretheted őket.
-Igen, igaz.
-Tudod azt gondoltam rólad, hogy mész a saját fejed után még ilyesmi.
-Igen? Ezt gondoltad?

Annyira meglepődtem magamon, hogy ilyen könnyedén beszélgetek egy olyan sráccal aki tetszik. Már egy ideje a ház előtt álltunk, de nem akartam még felmenni. Kíváncsi voltam mi lesz még.

-Valami ilyesmit gondoltam, de csak pár napja ismerlek.
-Végül is elmondhatom, hogy miért.
-Kíváncsian várom az okot.
-A bátyám Clerence miatt, Ő volt a legtutibb poliextrémsportoló akit ismertem. Mindenben jó volt, gördeszka, bmx, motor, ejtőernyő, hegymászás... mindent ami extrém volt azt Ő kipróbálta. Szuper tesó volt, mindent tőle tanultam.

A mosolyom lehervadt az arcomról, a hangja túl komor volt és feltűnt, hogy múltidőben beszél a testvéréről.

-Aztán amikor 20 éves volt, én meg 15 egy lavina elsodorta snowboardozás közben.
-Te jó ég, nagyon sajnálom Miles.
-15 voltam, egy világ dőlt össze bennem. A szüleim belebetegedtek az elvesztésébe. Már csak én maradtam nekik, ők pedig Clerencet is jogásznak szánták, de ő nem lett az. Sosem kérték tőlem, hogy az legyek, de amikor elmeséltem nekik, évek óta először mosolyogtak újra, hát ezért.
-Én...én nem is tudom, mit mondjak, ez egyszerre szomorú és csodálatos is.
-Hát igen, nehéz időszak volt de ma már tudom, hogy nekem élnem kell tovább az életemet.
-Örülök, hogy egy ilyen rendes srácot ismertem meg.
-Zavarba hozol!
-Én??
-Hello, hello! - szakított félbe minket egy mély morgós hang.

Miles megijedt és hirtelen hátrébb lépett tőlem egy lépést. Igazából akkor vettem észre, hogy mennyire közel álltunk egymáshoz. Apám magasabb volt nála és valóban ijesztő tudott lenni ha akart. Most pedig akart, közbe kell lépnem gyorsan.

-Miles, bemutatom az apámat. Apa ő Miles.

Szegény Miles, nem tudom min lepődött meg jobban, azon, hogy megjelent az apám vagy azon, hogy az apám az aki. Mindenesetre kezet nyújtott apám felé, aki egy pillanatnyi habozás után megfogta az.

-Örvendek. - köszönt neki
-Szólíts Richardnak.
-Azt hiszem én most el is köszönök, holnap találkozunk Stefanie. Jó éjt.
-Szia!

Még apám is mormogott egy köszönést, majd rám nézett és láttam, hogy mosoly bujkál a szája sarkában. Elindultunk a lift felé.

-Szóval ez a srác miatt vagy ilyen kelekótya mostanában?
-Mi? Én? Nem is vagyok...
-Szóval nem a fiúd?
-Nem!
-Ennek örülök, mert túl öreg hozzád!
-Nem is tudod, hogy hány éves!
-Hány?
-Ööö, azt hiszem 19.
-Azt hiszed? - nevetett fel
-Elsőéves egyetemista, és képzeld jogot tanul. Szóval még okos is.
-Biztos az, ha az én kicsikémnek udvarol.
-Nem hiszem, hogy udvarol, csak hazakísért.( és megfogta a kezemet délután, villant be)

Apa megmelegítette a vacsorát amit hozott én pedig megterítettem magunknak. Amióta kiszálltunk a liftből nem szólt semmit.

-Milyen napod volt? - kérdeztem tőle
-Hosszú, de kész lettünk az album 6 - ik számával.
-Ez jó hír igaz?
-Igen, hat hét múlva kész kell lennünk.
-A koncertre?
-Igen.

Miután közösen elmosogattunk, nem bírtam ki, fel kellett tennem neki a kérdést.

-Apa. Kérdezhetnék valami fontosat?
-Persze, kérdezz bármit.
-Az előbb azt mondtad, hogy Miles udvarol nekem, ezt miből gondolod?
-Ezt mondtam volna?
-Igen.
-Nem tudom, csak úgy említettem.
-Ja...oké
-Stefanie, nézz rám, ha egy fiú hazakísér egy lányt az már udvarlás. Csak úgy nem kísérgetnek.
-Biztos?
-Biztos!
-Hát jó, de mit tegyek?
-Zavard el!
-Apa!!
-Tetszik neked ez a Mike?
-Miles a neve. És nem tudom hogy tetszik vagy sem. Tudod mit, megyek inkább zuhanyozni.
-Aludj jól kölyök!
-Te is apa.

Ugyan nem tartottam jó ötletnek megosztani apával az érzéseimet, mégis megérte. Először is már tud Milesról, másodszor pedig pasiból van, szóval adhat jó tanácsokat. Zuhanyozás után néztem meg újra a mobilomat, két üzenet is volt rajta. Az egyik Milestól a másik pedig Floratól. Miles azt írta, hogy jó volt beszélgetni velem és szép álmokat kívánt, Flora pedig azt akarta tudni, hogy mi a franc van Miles és közöttem. Mielőtt bármit is végiggondolhattam volna kopogtak az ajtómon.

-Gyere! - szóltam apának
-Stefanie, nem felejtettél el valamit?
-Nem tudom, mit?
-Otthagytad a gördeszkádat az ajtóban és csupa kosz.
-Oh, tényleg, megyek..

Gyorsan bevittem a fürdőszobába, a róla lepergett koszt felmostam a padlóról, a deszkámra külön figyelmet szenteltem. A kádban zuhanynak vetettem alá, majd törölközőbe csavarva a szobámba vittem. A kádról sem feledkeztem meg, azt is át törölgettem. Apám a kedvenc foteljában ült és egy füzetbe írogatott. Ilyenkor dalszövegeket írt, inkább nem zavartam.
Reggel még mindig Miles töltötte ki minden gondolatomat. Tetszett, hogy magas és izmos, legalább egy fejjel volt magasabb nálam. Tegnap este tűnt fel, hogy a barna szemeiben van egy zöld sáv, igazán különösnek találtam. Anyu éppen hívott a megbeszélt időpontban, hetente kétszer is beszéltem vele, de nem akartam zavarni az romantikázásban az új barátjával. Apa már nem volt otthon, de amúgy sem beszéltek egymással csak ha rólam volt szó.

-Szia édes! Milyen jól nézel ki! Hogy vagy, minden oké?
-Szia.Igen, jól vagyunk apával. Te is jól nézel ki, levágattad a hajad?
-Igen egy kicsit, így sokkal jobb nem?
-De, jól áll nagyon. Fiatalabbnak látszol.
-Édesem! Szeretnék elmondani egy igazán jó hírt!
-Ki vele!
-Szóval...összeházasodtunk Mike- al!!!
-Hogy? Mivan?
-Mike megkérte a kezemet és én igent mondtam. Olyan boldog vagyok.
-De máris összeházasodtatok?
-Igen, olyan hirtelen volt minden, ott voltunk Olaszországban, olyan romantikus volt, végül elhatároztunk, hogy nem várunk vele, egyenlőre csak polgári esküvő volt, majd ha hazajössz, lesz esküvő is. Na mit szólsz?
-Ó, hát igazán megleptél.
-Tudom édesem, de ne haragudj, hogy nem szóltam róla.
-Nem baj anya, az a fontos, hogy boldog vagy.
-Édesem, van még valami, de kérlek mielőtt bármit mondasz előbb gondolkodj.
-Hallgatlak anya.
-Szóval egyértelmű, hogy Mike hozzánk költözött, de képzeld van neki egy lánya, Lana. Majdnem egyidősek vagytok. Mindig is akartál egy testvért, most van egy kishúgod.
-Mi? Én... Izé... Sosem akartam tesót, főleg nem húgit.
-Jaj Steff, Lana olyan aranyos lány, imádni fogod. Egyenlőre egy szobán kell osztozni, de majd keresünk megoldást.
Ezt hogy érted, hogy egy szobán osztozunk? Azt sem tudom ki az és lakjak vele együtt?? Ugye viccelsz?