5. fejezet
Áruló vagyok?


Nem, nem viccelt. Lelki szemeim előtt már láttam, ahogyan Lana a cuccaim között kotorászik és ellopja a ruháimat. Még percekig beszélt hozzám, de egyetlen szót sem értettem. Sokáig ültem a széken, mire rávettem magam arra, hogy megmozduljak. Ez most hogyan történt meg velem? Ez nem lehet igaz. Ilyen sokkos állapotban mentem le a parkba, csak Flora és a lányok társaságára vágyva, hogy minél előbb elmondhassam nekik mi történt velem. A lányok azonban nem voltak ott, felhívtam Florat aki mondta, hogy a pizzériában vannak, de nemsokára jönnek vissza. Miles viszont ott volt a parkban. Amikor meglátott mosolyogva sietett hozzám.

-Szia.
-Szia.
-Valami baj van? Olyan furcsán nézel ki.
-Te jó ég, ennyire látszik?
-Nekem elmondhatod ha baj van, jó hallgatóság vagyok, gyere üljünk le arra a padra.

Nem ellenkeztem, annyira kikívánkozott belőlem minden. Olyan közel ült le mellém, hogy a karja hozzám ért, amitől gyorsabban kezdett verni a szívem. Zavartan pislogtam és már éreztem, hogy elszorul a torkom.

-Stefanie, nekem tényleg elmondhatod mi bánt.
-Az anyám. Az anyám hozzáment a pasijához.
-De ez jó nem?
-Igen, vagyis nem is csak ez a baj. Csak 4 hónapja ismerik egymást, fogalmam sincs mi volt, nem is szólt róla. Meg sem kérdezte mi a véleményem...
-Hát igen, ez így nem hangzik túl jól.
-Ha még csak ennyi lenne, de nincs vége... Uh..szarul vagyok..

Ahogy ezt kimondtam, Miles megfogta a kezem és megszorította, én pedig vissza szorítottam. Megnyugtató érzés volt. Vettem egy nagy levegőt és ránéztem. Kedvesen mosolygott rám.

-A pasinak...Mikenak van egy lánya, aki beköltözött a szobámba. Jó tudom, hogy nevetségesen hangzik, de nem vicces, szörnyű!! Azt sem tudom kicsoda a csaj, nem is tudtam róla, hogy létezik.
-Ez nagyon durva, sajnálom.
-Nem tudom mit tegyek. Annyira gáz, nagyon kiborultam emiatt.
-A helyedben más is kiborulna, anyád egy fontos döntést lépett meg és kihagyott belőle. Nem volt szép tőle.
-Nem...nem volt az.

Ránéztem Milesra, annyira tetszett a szeme, el tudtam volna olvadni tőle. Hirtelen eszembe jutott, hogy éppen most hisztizem pont neki, mennyire gáz vagyok. Éreztem ahogy elönt a szégyen.

-Most mi a baj? - kérdezte
-Tök ciki, hogy pont neked hisztizem, ne haragudj.
-Ne kérj bocsánatot emiatt, én szívesen lógok veled.
-Tényleg? De főleg ha normálisan viselkedem.
-Most is normális vagy, előttem ne szégyenkezz mert vannak érzéseid.

A következő pillanatban felém hajolt és megcsókolt. Végtelennek tűnő másodpercekig tartott a csók. A szívem vadul vert és üres lett a fejem. Szó szerint semmi nem jutott eszembe. Elhúzódott tőlem és rám mosolygott. Én is mosolyogtam és jobban felé fordultam. Megcsókolt újra és most csókolózni kezdtünk. Olyan érzés volt amit még azelőtt sosem éreztem. Még a lábam is beleremegett. Hirtelen nevetés és taps vonat el a figyelmünket egymásról, a többiek érkeztek vissza a parkba, ők ujjongtak nekünk. Zavartan húzódtam el Milestól, de sikerült megőriznem a méltóságom és feléjük nevettem. Az arcukon örömöt láttam, Flora odalépett elém.

-Kicsit félre jönnél velem, szeretnék beszélni veled.

Majd 10 méterre távolodtunk a többiektől, alig tudtam követni olyan gyorsan loholt.
-Azt hittem barátnők vagyunk Stefanie.
Nagyon meglepett az indulata.
-Azok vagyunk Flora, te vagy a legjobb barátnőm.
-A legjobb barátok nem veszik el mások pasiját.
-Miről beszélsz? Kit vettem el? Milest?
-Igen Őt!
-De nem is tudtam, hogy jártok, őszintén Flora nem úgy nézett ki!
-Nem is, jaj hát nem érted! Ezerszer meséltem neked egy srácról aki tetszik nekem!!
-Igen tudom, te jó ég!! Te egész végig Milesról áradoztál?
-Hogy tehetted ezt? Láttam, hogy csókolóztatok.
-Én nem tudtam, hogy róla beszéltél. Ezt nem hiszem el. Szólhattál volna róla.
-Mert akkor nem mászol rá?
-Én nem másztam rá senkire.
-Ott smároltatok az előbb!!
-Csak el kellet volna mondanod.
-Érzel valamit iránta?

Nekem ez már sok volt, felment bennem a pumpa. Fogtam magam, visszaszaladtam a többiekhez felkaptam a deszkám és se szó se beszéd faképnél hagytam őket, nem törődve a többiek -mi a baj- kérdéseivel. Flora mellett olyan dühösen mentem el, hogy ha az utamban állt volna fellöktem volna.

-Mit képzelsz magadról ki vagy te? - szólt oda.

Amilyen gyorsan csak bírtam, felszaladtam a lakásba. A lap topom még mindig a konyha pulton volt nyitva. Erről eszembe jutott az anyám és minden amit tett. Mindig is tiszteltem az anyámat, tettem amit kért, szófogadó voltam és jól tanulok. Elviseltem azt, hogy állandóan pasit keresett magának. Sosem szemtelenkedtem egyikkel sem, mondjuk az igaz, hogy nem is volt rá okom. Rendesek voltak velem. Mike is kedves volt, de nekem ez gyors. Még csak meg sem kérdezte tőlem, hogy mit gondolok. És és ki a fene ez a Lana? Nem, nem nem és nem. Inkább meghalok.
Dühös indulatomban egy csomó ruhámat dobáltam szét a szobámban. Földhöz vertem magam, mint 5 éves koromban és hangosan zokogtam. Kavarogtak a fejemben a gondolatok, Miles, Flora, Anya, és a tolvaj Lana. Ott a padlón aludtam el a lelki kimerültségtől. Hangos égzengésre ébredtem fel, odakint nagy vihar tombolt és már majdnem sötét volt. Legalább három órán át aludhattam. Oda ültem a kedvenc helyemre az ablakhoz. Nem láttam semmit a városból csak az ablakon lefolyóvizet. Hallgattam a saját légzésemet. Amikor apa megérintette a vállamat összerezzentem, nem hallottam bejönni. Eszembe jutott a felfordulás a szobám padlóján és hogy ettől ki fog akadni.

-Stefanie. Mi történt veled? - kérdezte kedvesen

Ránéztem és aggodalmat láttam az arcán.

-Ne haragudj a rendetlenség miatt, ígérem, hogy összepakolom.
-Most ne törődj vele, mi történt veled kislányom?

Egy könnyed mozdulattal talpra állított és az ágyamhoz húzott. Leült, maga mellé ültetett és szorosan átölelt én pedig elégedetten öleltem vissza és bújtam hozzá, mint kicsi koromban.

-Elmondod, hogy mi a baj?
-Hát jó sok minden. Délelőtt hívott anyu, és bejelentette, hogy hozzáment Mikehoz.
-Mi?? - kérdezte döbbenten
-Összeházasodtak Mikeal és össze is költöztek.
-Hát anyád aztán megéri a pénzét. Mióta is vannak együtt?
-Körülbelül négy hónapja, de apa nem is ez a legrosszabb.
-Van még más is?
-Mikenak van egy lánya, aki most odaköltözött hozzánk egyenesen az én szobámba.

Ekkor újabb sírási roham tört rám, jól esett, hogy ott van velem és meghallgat.

-Nem is tudom ki az a lány és az én szobámba lakik, elveszi a cuccaimat és utálom és anya azt állította, hogy én akartam egy testvért, pedig sosem mondtam ilyet. Én nem akarom, hu de utálom.
-Na, ne mondd ezt!
-De én akkor is utálom!!
-Jólvan, ha ez esik jól.

Néhány percig még tartott, de aztán elengedett, rám nézett és megsimogatta az arcomat.

-Sajnálom kölyök.
-Apa?
-Van még valami?
-Ha elmondok még valamit nem leszel mérges?
-Ne félj, mond el, jót fog tenni neked.
-Emlékszel még Milesra?
-A fiúd? Ő bántott Stefanie?
-Nem, nem is fiúm, azaz lehet, hogy mégis. Nem tudom. Szóval ne akadj ki emiatt, de ma csókolóztam vele.

Apa tekintete semmit nem árult el, csak végig nézett rajtam.

-Aztán ezt a többiek meglátták és Flora totál kiakadt. Félrehívott tőlük és aztán azt mondta, hogy áruló vagyok, mert ő akart járni Milessal és én most elvettem az szerelmét és nem vagyunk többé barátnők.