Jimin szemszöge


Fáradt vagyok. Nagyon fáradtnak érzem magam az izmaim, az egész lényem fáradt. Már most amikor még az izmaim és teljes valóm most ébredt fel az altatásból és azt sem tudja hogy mi van körülötte de én  érzem hogy a műtét sikeres volt. Egyszerűen csak érzem. Már látni akarok. Látni akarom a szerelmem. És anyukám is.
Lassan nyöszörögve mozditom meg elgémberedett végtagjaim.

- Hahó? Van itt valaki? - kérdezem halkan mivel a hango még teljesen nem nyerte vissza az erejét.

- Kisfiam itt vagyok. - mondta anyu. Egyből kezemhez kapott és szorosan megszorította. - Az orvos azt mondta hogy jól sikerült. De még egy ideig nem vehetjük le a kötést. - na legalább jól sikerült még pár napot kibirok.

- Yoongi?- kérdezem egyből a lényeget. Igazából ez nagyon érdekel.

- Még nem ért vissza pedig már vagy 6 órája elment. - meséli anyu. Megígérte hogy itt lesz amikor felkelek. Vajon merre lehet.
- A doktor mindjárt bejön hozzád és elmondjam mi lesz a hátralévő időre a teendő. - amint anyu ezt kimondta már hallottam is amint kinyilik az ajtó. Reméltem hogy szerelmem lesz az de csalódnom kellett amikor is megszólalt az illető.

- Jónapot Mrs. Park. Szervusz Jimin. Hogy érzed magad? - kérdezte jó öblös hangon a férfi.

- Jónapot. Köszönöm, nagyon jól érzem magam. - mondtam

- Ennek igazán örülök. Nos mint azt édesanyádnak is mondtam a kötést még 2 hétig nem vehetjük le nehogy valami belekerüljön a szembe és elfertőződjön. - hú azt én sem szeretném.

- Köszönöm szépen dr. úr hogy esélyt adott hogy újra lássak.

- Szívesen és most pihenjen szépen. - azzal hallottam ahogy elhagyja a kórtermet.

- Anyu megtennéd hogy felhivod Yoongit? Aggódom érte mivel megígértem hogy itt lesz és nem úgy ismert aki nem tartja be azt amit ígér. - mondtam. Nagyon aggódom remélem hogy nem esett semmi baja vagy ilyesmi.

- Persze szívem már hívom is. - csend. Hallom ahogy a telefon egy hangodat sípol. Nem veszi fel. Vajon hol lehet.

- Sajnos nem érem el fiam. - anyu nagyont sóhajt. - pihenj egy kicsit később is megprobálom felhivni rendben?

- Rendben. - szomorúan hajtom fejem vissza a kórház illatú párnámra.

***

Egy hét telt el azóta hogy felébredtem. Ma van a napja hogy levegyék a kötést, de én nem engedem meg addig amíg Yoongi itt nem lesz mellettem. Sajnos azóta sem jött be hozzám. Nagyon aggódom érte. Anyu többször is próbálta elérni de semmi értelme nem volt. A szüleit sem érte el. Nagyon szomorú vagyok.

- Na fiatal úr levehetjük azt a fránya kötést? - hallom az orvosom hangját.

- Nem akarom.-halkan beszélek mert már a szomorkodas és a szívemben való fájdalom elvette az erőm.

- De muszáj. Kisfiam nem szeretnél végre látni? - anyu hangja hasít a csendbe.

- De, csak nélküle nem akarom. - szinte suttogva beszélek. Nem akarom nélküle levenni. Őt akarom először látni.

- Elég legyen ebből most azonnal levesszük - kiabál anyu. Szegényem teljesen kikeszült a kezdődő depresszió miatt. Csak sírtam neki az elmúlt napokban. Panaszkodtam csak.

- Nem. - minden eromre szükségem volt hogy egy hatalmasat orditsak.

- Rendben. Jól van akkor hazaengedlek és amikor készen állsz visszajössz és leveszük. - lágyul el az orvos hangja.

- Köszönöm. - sírom el magam.

2.hónap

Már egy hónap telt el azóta hogy hazaengedtek a kórházból. A szobámba gubbasztottam ebben a kínkeserves egy hónapban. Yoongi mintha a föld nyelte volna el. Már nem szeret. Tudom. Ezért hagyott el. Nem akart egy fiúval együtt lenni. Rájött hogy egy gyönyörű lány mellett boldogabb élete lehet mint mellettem. Túl naiv voltam, hogy azt gondoltam végre boldog lehetek én is. Ma eldontottem hogy levettem azt a hülye kötést a szememről.

- Jimin indulhatunk? - jön be anyu a szobámba.

- Persze. - anyu szép lassan élvezet a föld szintre és már csak azt veszem észre hogy az autó leparkol. Nagyon elgondolkodtam. Vajon most ő boldog? Boldog hogy még szabadult egy ilyen nyomoréktól mint én.

- Na készen állsz? - kérdi az orvos én csak egy halk,, igent" mondok és már érzem is a hideg ujjait a fejem el amint letekeri a fejemről a gézt. Izgulok. Remelem nem is sikerült és akkor nem látok többé. Nyomorekul halok meg egyedül a sötét szobában. Azthiszem a depiben is egyre mélyebbre sűlyedtem ez alatt az egy hónap alatt.

- Rendben. Lassan nyitogasd a szemed. - adja a parancsot. Szép lassan nyitogatom pilláim és halvány kis fénycsovákat látok meg először. Amint többször nyitom ki és hosszabb ideig kezd tisztulni a kép. Látok. Most örülnöm kellene de nem tudok. Nincs itt az akit szeretnék látni. Persze anyu itt an és jó végre a mosolygós és könnyekkel téli arcát látni de nekem Yoongira van szükségem.

- Na milyen? Látsz rendesen.? - kérdezi a dr.

- Igen látok. - közben eleresztek egy könnycseppet és hagyom hogy lemossák a fájdalmat az arcomról.

***

A házunk egy palota. Most hogy látom milyen helyen is élek az állam leesik. A szobám igaz olyan mint egy disznóol de nem is csoda hisz csak bent gubbasztok és halmozom fel a szemetet. Anyu boldog hogy látok es ennek én is örülök. Bár ő boldog és azthiszi minden rendben de nincs. Én a teljes sötétség én élek. Az elmém a depresszió miatt a halál szélén táncol. Képes lennék meghalni csak azért hogy egyszer egy pillanatra láthassa Yoongit. Megnézném milyen az arca, megérinteném mégegyszer utoljára. Megcsókolnám utoljára, mielőtt véget vetek az életemnek. Eldöntöttem. Nélküle nem tudok élni, létezni. Csak ő számított. Miért hagytál itt te szemét állat? Hát ennyit értem neked? Rettentően dühös vagyok és csalódott.
Most épp a fürdőszoba mosdókagylója felett támaszkodó miközben nézem megtört valóm a tükörben. Borzasztó látvány semmi életkedve. Lefogytam mert nem eszek. Az arcom beesett mert nem alszom a rémálmok miatt. Yoongiról álmodom hogy meghalt.
Ha ő meghalt én is megakarom halni. Épp ezért is szorítom a markom közt a pici kis pengémet amivel megváltom magam a szenvedéstől.

Lassan húzom végig a csuklomon az éles kis tárgyat így éppen hogy csak kibuggyan egy kis édes nedű a bőröm alól. Egyre bátrabb leszek így már erősebben nyomom rá is hirtelen elkezd spriccelni és rettentően erősen vérezni a karom. A látásom homályosulni kezd és szedölögve kapok a mosdókagylóhoz hogy még tartsam az egyensúlyom. De az erőm kiszökik a vérrel együtt. A padlóra kerülök. Minden tiszta vér. A szemeim lecsukodnak és újra átjár a sötétség. Még egy hang szökik a hallójáratomba de hogy kié azt már nem tudom felfogni.

- Jimin!

Hamarosan folytatjuk...