Jimin szemszöge

Yoongi? - a hangom halk de határozott. A padon ülő személy teste megfeszült majd felállt és lassan fordult felém.

- Jimin. - mondta ki a nevem és láttam hogy patakokban folynak le a könnyei az arcán.

Villám gyorsan futottam oda hozzá hogy megöleljem sírástól rázkodó testét. Szoros ölelésben forrtunk össze a pad előtt amin együtt ültünk a randinkon. Hátát simogattam hogy minnél előbb megnyugtassam, de így észre sem vettem hogy már nekem is megállíthatatlanul folynak a könnyeim. Nyakhajlatába furtam fejem amitől őt kissé kirázta a hideg. Örülök hogy még mindig ilyen hevesen és érzékenyen reagál a teste.
Egy kis idő múltán pedig csillapodni látszott a sirás így eltolt magától gondolom azért hogy a szemembe tudjon nézni.

-Sajnálom. Annyira sajnálom. - sírt tovább. Levegőt is alig kapott szegény.

- Shh. Nyugodj meg és semmi baj, nem haragszom. - mondtam miközben lassan rám simitottam könnyáztatott arcára.
A szemei nagyokra nyíltak a mondatomtól.

- Mi? Miért nem haragszol? Haragudnod kéne rám amiért elhagytalak és nem voltam ott melletted a műtét után és az elmúlt hónapokban sem. - fogta meg a fejét és kissé tépni kezdte tincseit.

- Hé nyugodj meg. Yoongi hallasz? - próbálom nyugdatgatni. Nem figyel rám csak azt hajtogatja hogy elhagyott és hogy haragudnod kellene. Kezdem bepánikolni a helyzeten mert nem tudom mit kéne tennem. Hirtelen felindulásból rögtön Yoongi nyugtalan testét magam felé fordítottam hogy szembe kerüljünk egymással. És bevetettem az ötletem ami az előbb jutott eszembe. Megcsókoltam. Két kezem közé vettem nedves arcát és olyan erősen nyomtam az ajkam az övéire ahogy csak tudtam. Tettemre meg is lepődött és lefagyva állt előttem. Szemeim nem voltak lecsukva, de csak azért nem mert szeretem volna figyelni a reakcióját. Ahogy az én szemeim az övéi is nyitva voltak és hatalmasra nőttek. Tudtam hogy ő nem fogja tovább vinni a szájra puszit, így hát én mozditottam meg először számat. Szemeimet is lecsuktam hogy legalább én teljesen átadjam magam az érzésnek. Olyan régen nem éreztem már a puha ajkakat. Már nagyon hiányzott nekem. És szerintem neki is mivel megéreztem hogy beszáll a csókba. A kezei végre a derekamra tévednek, így közelebb is tud húzni magához amit meg is tesz. Az én kezeim pedig a nyaka köré kulcsolom hogy én is minnél közelebb tudják hozzá préselődni. A levegőhiany miatt lassan engedjük el egymás száját, de a pillanatot nem szakitjuk meg hanem csak a csókot. A homlokunkat egymáséinak döntjük így egymás szemét tudjuk bámulni. Elveszünk egymás tekintetében.

- Szeretlek. - mondta ki én nekem pedig a szívem 10 szer gyorsabb fokozatra kapcsolt. Éreztem hogy a szemem megtellik könnyekkel az érzelmes romantikus pillanat és a szava miatt.

- Én is szeretlek Yoongi. - mondtam síró hangon, majd újra birtokba vettem a csábító ajkát szerelmemnek. Hogy én mennyire vártam erre a percre.

-  Honnan tudtad hogy itt vagyok? - kérdezte végül amikor elváltunk egymástól.

- Igazából J-hopenak elmondtam hogy hol voltunk az első randin és tudta hogy hova kell jönni. - mondtam mosolyogva. - Örülök hogy végre láthatlak. - mondtam és össze is kulcsoltam a kezeinket.

- Én is örülök hogy újra látlak. Nagyon hiányoztál. Tudod féltem. Féltem attól hogy meggyűlőltél. Attól tartottam hogyha találkozunk és elmondom neked hogy én vagyok Yoongi kiabálni fogsz velem és elküldesz. - mondta szomorúan de a kezem nem engedte el. - Több hónapon keresztül egy kórházban voltam, mert megsérültem. Úgy féltem hogy már nem szeretsz.

-Tudom anyukád mindent elmesélt. Nagyon aranyos és kedves. Te is nagyon hiányoztál nekem, hónapokig nagyon rosszul voltam, de most már jól vagyok. És hogy már itt vagy mellettem még jobban. Nagyon szeretlek téged. Ezt soha ne felejtsd el. - mondtam neki szemeibe nézve.

- Soha nem felejtem. Örökre melletted leszek bármi történjék is. - mondta majd egy lágy csókot hintett az ajkaimra.

- Hát remélem is mert mostantól nem szabadulsz tőlem.

- Helyes. Amúgy nagyon tehetséges vagy ugye tudod.- mosolygott le rám.

- Igen? Tetszettek a munkáim? - kérdeztem. Éreztem az arcom felveszi a pirosabb szint a dicséret miatt.

- Igen gyönyörűek, főleg amin azthiszem én voltam. Hogyan tudtad így megfesteni? - mosolyogva és elképedve tekerte a fejét.

- Emlékezetből. Emlékszel amikor végig tapogattam az arcod na hát én elképzeltelek és emlékeztem rád. - mondjuk egy ilyen helyes arcra emlékszem.

- Hát igen elég helyes vagyok nem gondolod? - kacsintott egyett és a szemöldökét is húzogatni kezdte

- A gondolataimban is olvasol? De igen nagyon helyes vagy.

- Jimin. Mit gondolsz lennél újra a barátom? - kérdezte nagyon komoly arckifejezéssel.

- Yoongi hiszen még mindig együtt vagyunk mert nem is szakítottunk. De persze leszek a barátod. - öleltem magamhoz.

- Vissza megyünk a kiállításra? Megszeretném jobban nézni a festményeid.

-Persze. J-hope a kocsiban vár ránk.

- Remélem nem haragszik rám. - indultunk el a kocsi felé.

- Neaggodj biztos megfogja érteni ha mindent elmondunk neki. - biztatóan mosolygok rá.

- Igen biztosan.

- Itt vagyunk Hobi.- szóltam be az autóba amikor már odaérünk.

- Okés de kiszállom az autóból. Mondta rám mosolyogva Yoongira pedig rá sem nézett.
- Yoongi. Mondta ki végül a nevét amikor szemben állt előtte. Hirtelen megfogta a kabátját a nyakánál és rancigálni kezdte Yoongi.

- Hol voltál te hülye barom ha? Tudod te hogy szegény fiú min ment keresztül? Majdnem meghalt miattad te fa..... Ahj mindegy de hogy teheted ezt vele? Most meg hirtelen felbukkansz élete egyik legfontosabb napján. Igaz a legjobb barátok vagyunk de most szét ütném a fejed.
Mondta el és már emelte volna a kezét hogy megüsse.

- Hoo. Várj. Hobbi félre érted. Előbb had mondja el mi történt vele. - állt meg a levegőben a keze én pedig szétválasztottam őket.

- Oké hallgatlak.

- Figyelj tudom hogy szar barát és pasi vagyok de nem tehetek én semmiről. Nagy bűntudatot van amiért nem voltam itt, de egy kórházban feküdtem kómában. Namjoon lelőtt engem az album miatt. - mondta el Yoongi. Hobi a szája a földet surolta.

- Az a szemét állat lelőtt? Fel kell jelenteni.

- Azzal nem érnénk semmit meg talán én járnék rosszul. - mondta szerelmem.
- Már mindegy megtörtént. Fel is épültem inkább menjünk a kiállításra.

- Igen tényleg Jin is folyamatossan hív és kérdezget hogy hol vagyunk. Szóval jobb is menjünk. Lesz még időnk ezt megbeszélni. Mehetünk. - szállt be mindenki az autóba. Én és Yoongi hátra ültünk egymás mellé. Egymás  kezét fogva indultunk el.

- Sajnálom. - hallottuk meg J-hope hangját a vezető ülésből.

- Semmi gáz haver. Amúgy örülök hogy látlak. - mosolygott.

- Én is teso. - mosolygott vissza rá a visszapillantó tükörből.

- Amúgy miért mondta az Hope hogy majdnem meghaltál?- hajolt oda hozzám Yoongi.

- Hát az íze úgy volt hogy.... Igazából nem érdekes. - basszus nem kéne elmondani hogy még akartam ölni magam.

- Kérlek mond el. - erősítette meg a hangját.

- Rendben.  Hát én szomorú voltam és hát meg akartam halni amiért elment él és hiányoztál. - hajtottam le a fejem

- Szóval még akartad ölni magad? - nőttek nagyra a szemei.

- Igen sajnálom én már megbántam. Neharagudj. - jöttek ki a könnyeim a fájdalmas emlék miatt.

- Shh. Ne sírj most már minden rendben.  Itt vagyok és nem is megyek sehova. - ölelet magához így újra magamba szippanthattam kellemes férfias illatát.

- Megjöttünk. - fordult hátra Hope. - Menjünk be.

Most az épületben már sokkal kevesebb ember nézelődött. Jin egyből ki is szúrt minket aki épp egy csinos hölggyel beszélgetett.

- Jimin úgy aggódtam. Képzeld ez a hölgy szeretné ha az ő városában is tartanánk egy kiállítást. Busanból jött.

- Örvendek. Örülök hogy megismerhetem. És szívesen vállalom a kiállítást. - hajoltam meg előtte

- Én is szint úgy itt van a telefonszámom és ha úgy érzi akkor neki is kezdhetünk a szervezésnek. - mosolygott vissza majd átadta a névjegykártyáját és elment nézegetni.

- Jimin el sem hiszed hogy mennyien vették tőled festményt. 2 darab maradt meg, meg persze a szerelmedé, akit látom megtaláltál.- nézett Yoongira Seokjin.

- Szia Yoongi vagyok Jimin barátja.
- mutatkozott be illedelmesen.

- Szia örülök hogy végre megismerhetem. Seokjin vagyok. Nagyon remélem hogy többet nem bántod meg Jimint mert különben megfizetsz.

- Oké oké. Nem kell így bántani szegényt. Gyere körbevezetlek. - mondtam majd kezét megfogva húztam el az emberektől.

Yoongi tátott szájjal nézte végig az összes művemet. Gyönyörű ez a fiú. Arca sima mint a tükör és látom hogy tényleg boldog amiatt hogy újra együtt vagyunk. Én is nagyon boldog vagyok hogy újra a karjai közt lehetek. Újra érezhetem a finom és édes ajkait.

- Na figyelj most jön a kedvencem. - tettem kezeim szemei elé.

- Ugye tudod hogy már láttam. - mondta majd egy kis kuncogás is követte.

- Igen de így jobb a hatás. Na gyere. - vezettem a festménnyel szembe. - Na készen állsz?

- Igen szerelmem. - becézett édesen.
Óvatosan vettem el kezeimet hogy végre lássa a legkedvessebb festményem. Yoongi szemeiben könnyek gyűltek amint meglátta a róla készült mester művemet.

-Jimin. Ez olyan gyönyörű lett. Annyira tehetséges vagy. És annyira de annyira büszke vagyok rád.- mondta könnyes szemmel, majd szembe forditott magával majd érzelmesen és szenvedéllyel csókolt meg. Ebben a csók an minden benne volt. Szerelemtől a megbánásig. Azthiszem hogy Yoongi a lelkitársam a másik felem, amit nem veszíthetek el soha.

- Szeretlek Téged Yoongi. - mondtam miután véget ért a csók.

- Én is szeretlek Jimin. Ígérem hogy soha többé nem hagylak el.

Az hogy minden tőle telhetőt meg tett értem amikor szükségem volt rá, azt soha nem fogom tudni neki meghálálni. Csak annyit tehetek hogy örökre szeretni fogom feltétel nélkül.
Amin keresztül mentünk megtanított arra hogy minden apró és boldog pillanatnak örülni kell, hogy arra emlékezzünk vissza a rossz napokban is. Yoonginak nagyon hálás vagyok amiért megmentett a vakságtól és a magánytól. Nagyon szeretem őt. Végre érzem hogy most igazán helyre jött az életem a baleset után. Egyrészt örülök hogy megtörtént ez az egész, mivel akkor nem ismerhettem volna meg életem nagy szerelmét. Min Yoongit.