17. Yoongi
Yoongi szemszöge
Nem sok mindenre emlékszem. Csak a fájdalomra de arra nagyon. Amikor a testembe furakodott a lövedék az piszkosul fájt. De szerencsére túléltem. Persze a kiváló orvosoknak köszönhetem. Namjoon az a rohadék képes volt lelőni.
A legszerencsétlenebb helyen talát el a golyó engem. A szívem alatt. A tűdőm megsérült és két bordám is eltört ami a szívemben egy kis karcolást is végzett. A vérveszteség miatt kómába estem és kB két hónapja tértem csak magamhoz a kórházban. Ami nem is Seoulban volt hanem a egy másik nagyobb városban. A szüleim mesélték mind ezt el nekem amint már tudatomnál voltam. Nagyon megijedtek ők is. Emlékszem milyen nagy hévvel rontott be anyu az ajtómon amikor felkeltem a komából.
- Drágám, egyetlen kisfiam. Hogy érzed magad annyira aggódtam. Amikor telefonáltak és elmondták mitörtént rögtön ide jöttünk. Úgy aggódtam. Nagyon szeretlek kicsike fiam. - sírta el magát anyu és rá is borult az ágyamra.
- Anyu jól vagyok már. - mondtam én is kissé még gyenge hangomon.
- Erős vagy fiam. - hallottam meg apám dörmögő mély hangját - örülök hogy jól vagy. - egy kis könnycsepp siklott végig az arcán de ő próbálta eltakarni, de már késő volt én megláttam.
- Köszönöm - csak ennyit mondtam neki. Anyu is már csilapodni látszott és fél is ült a mellettem lévő székre rendesen.
- Mi történt veled szívem? - kérdezte anyu egy kis csend után. Tudom hogy el kell mondanom az egészet, aminek valószínűleg egyikőjük sem fog örülni mert nem fogadják el hogy zenélni szeretnék. Híres ügyvédnek akár apám, hogy a helyére léphessek majd. De én persze nem szeretnék. Úgyérzem egy hosszú beszélgetésnek nézünk elébe.
- Figyeljetek. Mindent elmondok az elejéről, de csak úgy ha nem szóltok közben és a végén nem haragszotok meg rám. - mondtam halál komolyan rájuk nézve.
- Rendben Yoongi mond csak el nyugodtan. - anyu biztató szavaira el is kezdtem a mesélét.
- Minden akkor kezdődött amikor egyiknap bejött az iskolába egy hölgy... - mondtam de hát persze hogy közbe kell szólni.
- Csak azt nem mond hogy terhes lett tőled. - apa hangja hasított a mondtam ba.
- Nem. De ne szóljatok közbe kérlek.
- Jolvan jolvan. - emelte maga elé a kezeit.
- Oké akkor folytatom. Nos mint mondtam bejött a hölgy a suliba.
Yunának hívják. Azért jött be hogy egy munkát ajánljon fel az egyik érdeklődő diáknak. Nos hát engem érdekelt a munka. Szerettem volna pénzt keresni... A.. az izé... Vagyis hát hogyan mondjam... - nem tudtam hogy mondjam ki a nagy titkom.
- Bögd már ki kisfiam kíváncsi vagyok. - anyu kíváncsi hangja szólalt fel a nagy gügyögésem közben.
- Szerettem volna pént keresni hogy egy stúdióban felvegyem az albumom. - mondtam ki végre valahára.
- Hogy mit? - apám haragos hangja hallatszott az ablak felől mert közben átsétált oda.
- Megmagyarázom csak neharagudj rám. Figyelj én nem szeretnék híres ügyvéd lenni. Én csak zenélni akarok.
- És szerinted a zenéléssel képes leszel megélni, vagy eltartani a családod. Hogy képzelted. Világosan megmondtam hogy ügyvéd leszel. Nem akarom hogy a fiam holmi zenész legyen. - kiabált velem már a végén. Láttam rajt hogy nagyon dühös. Kétségbeesetten néztem rá, de ő csak horrkantott egyett és kiment a korteremből.
- Ne foglalkozz vele tudod milyen mikor dühös. Nem lehet vele beszélni. De mesélj tovább mert én szeretném tudni hogy mégis miért lőttek rá a fiacskámra. - mondta anyu majd megfogtam a kezem amelyik közelebb esett hozzá.
- Rendben mesélem. Nos akkor én ugye elváltam a munkát. Suli után mentem át hozzájuk ahol is megismerkedtem a fiával. Jiminnel tudod akiről már meséltem és akit elvittem randizni is és téged kértelek meg hogy főzz nekünk néhány finomságot. - mosolyogtam el amikor vissza emlékeztem a történetekre.
- Igen emlékszem.
- Jajj nagyon szeretem őt és most is nagyon hiányzik. Ő életem szerelme.
- Jajj a kisfiam szerelmes. Mesélsz róla még egy kicsit? - könnyesedett be újra anyu szeme.
- Persze. Hát ő olyan gyönyörű. Nagyon okos, vicces, aranyos, tehetséges, bár igaz egyik festményét sem láttam még de biztos nagyon jók. - mondtam elgondolkodva.
- Biztosan így is van. - szorít rá a kezemre anyu. - Na és mikor megismerted Jimint utánna mitörtént?- kérdezte
- Hát kiderült hogy az lesz a munkám hogy Jiminre vigyázzak, mert egy balesetben elvesztette a látását. - anyu is a szája elé kapta a kezét de nem szakított félbe. Hát igen ezt nem említettem neki.
- Nos hát sajnos az élet néha kegyetlen. Az elején észre is vettem hogy sajnos nem kedvel de ahogy egyre több időt töltöttünk belé szerettem és a szerelmem viszonozta is Jimin. Aztán egyik napot hallottam miközben anyukája lent telefonál valakivel és a kíváncsiság miatt meg is kérdeztem Yunát hogy kivel beszélt. Ő pedig el is mondta hogy Jimin orvosával beszélt. Egy műtétet ajánlották fel hogy élvégzik Jiminnen, de sajnos egy probléma volt csak hogy sok, nem is nagyon sok pénzbe került a műtét. De most nem is az a lényeg hogy mennyibe került hanem az hogy én mindennél jobban azt szerettem volna ha Jimin végre boldog lesz. Így hát megoldást kerestem a problémára. J-hope barátom mondott is egy meglehetősen jó ötletet. Az egyik nagyobb cégnél főnök egy bizonyos Namjoon nevű fazon aki dalokat vesz meg. Így hát azokat a dalokat amiket én akartam felvenni egy stúdióban, inkább elvitte ennek a bizonyos Namjoonnak megmutatni. Tetszett neki így hát megvette tőlem. Egyből oda is attam Jimin orvosának így meg is valósult a műtét. Csak az egyik nap amikor szerencsetlenkedésemben leöntöttem az egyik kottám egyél kevesebb lett a repertoárban. Namjoonnak úgy adtam oda vagyis a recepciósnak mert ő éppen elfoglalt volt. Biztos voltam benn hogy rajon de nem gondoltam volna hogy bosszút is fog állni. - mondtam el végre az egészet.
- Ő lőtt le? - kérdezte anyu.
- Igen. - válaszoltam
- Akkor jeletsük fel. Ezt nem lehet csak úgy megúszni.- háborodott fel anyu.
- Nem figyelj én nem akarom feljelenteni. Úgyérzem hogy vele szemben mi veszitenénk.
- De...
- Nem anyu. Lezártam ezt. - vágtam a szavába. Innen már nem beszélgettünk inkább csak elmerultunk a gondolatainkba. Vajon mit csinálhat most Jimin? Biztos nagyon haragszik rám amiért elhagytam igaz nem szándékosan. Félek is ezekután elé állni. Biztos gyűlöl.
- Elmegyek valami ennivalóért. Mindjárt jövök. - azzal fel is állt és el is ment. Nem sokkal később apa nyitott be az ajtón.
- Szia. - köszönt kedvesen, meglepett ez a hangszín azok után hogy úgy kiakatt rám.
- Szia. - viszonoztam
- Sajnálom hogy úgy kiakattam. - kért bocsánatot. Ilyen sem sokszor fordult elő.
- Semmi baj. Megértem.
- Hallottam az ajtó mögül az egész történetet. Nagyon büszke vagyok rád. És tudod miért mert a szerelmedért még egy lövést is képes voltál elviselni. Szeretném majd megismerni a te Jimined. - mondta mosolyogva.
- A zenéről meg annyit hogy ha koncerted lesz akkor az első sorból fogok neked szurkolni. Neharagudj fiam hogy rossz apa vagyok. - Jött oda hozzám és megölelt.
- Nem vagy rossz apa. Most épp te vagy a világ legjobb apukája aki boldoggá teszi a fiát - mondtam könnyezve és még szorosabban ölelem meg.
***
Ez alatt a pár hónap alatt amíg a kórházban az ágyat nyomtam és gyógyulgattam a családomban kezdett minden helyre jönni. Apa meg is hallgatta néhány zeném és tetszett is neki akárcsak anyunak. A sebem is begyógyult, egyedül a szívem fáj Jimin hiánya miatt. Pár napja jöttünk csak haza. Alig várom hogy újra lássam őt. Remélem majd nem fog elküldeni ha majd meglát. Kíváncsi leszek a reakciójára. Éppen ezért is jöttem el a képkiállitására. Az egész város tele van a plakátokkal csak onnan tudtam meg. J-hoppal sem beszéltem biztos szét veri a fejem ha meglát.
Lassan sétáltam be a zsúfolt terembe ahol Jimin csodálatos képei voltak a falon. Csak ámultam az összes festményen ami a szemem elé tárult. Majd megláttam egy festményt a terem közepen. Az állam is le esett. Hogyan volt képes erre? Az én szerelmem istenem lefestett engem. De hogyan? Az emlékeiben így van még az arcom. Hát kiköpött máson. Majd megláttam ahogy a kép elé sétál egy alacsony fiú, fehér ingben és egy feket nadrágban. Bárhol felismerném őt. Ő az. JIMIN. És pont a képet nézi. A nagy embertömeg pedig egyre jobban elem todul így már egyre kevésbé látom Jimin valóját, de hirtelen megfordult így rám is pillantott azokkal a gyönyörű szemeivel amikkel már tökéletesen lát. Nagyon Boldog vagyok hogy újra látom. Ő is észre vett. Hallottam ahogy kimondja a nevem. Elkezdett felém sétálni. Basszus mit mondjak neki. Vagy hogy ,, Szia visszajötte". Csak így nem tudom hány hónap után beleronditok az életébe ami mint látom kezdett rendbe jönni. Bepánikoltam. Sajnálom Jimin. Amilyen gyorsan csak tudtam kijöttem a megtelt teremből a forgalmas útcára. El kell tünnöm innen minnél hamarabb hogy ne rontsam el az életét azzal hogy újra felbukkanok. Biztos utál. Én viszont még mindig menthetetlenül szerelmes vagyok belé, de nem rondithatok bele csak így az életébe. Így hát el is indultam arra a helyre ahol mindig le tudok nyugodni, gondolkodni, és oda ahol Jiminnel volt az első randink.
Nem sok mindenre emlékszem. Csak a fájdalomra de arra nagyon. Amikor a testembe furakodott a lövedék az piszkosul fájt. De szerencsére túléltem. Persze a kiváló orvosoknak köszönhetem. Namjoon az a rohadék képes volt lelőni.
A legszerencsétlenebb helyen talát el a golyó engem. A szívem alatt. A tűdőm megsérült és két bordám is eltört ami a szívemben egy kis karcolást is végzett. A vérveszteség miatt kómába estem és kB két hónapja tértem csak magamhoz a kórházban. Ami nem is Seoulban volt hanem a egy másik nagyobb városban. A szüleim mesélték mind ezt el nekem amint már tudatomnál voltam. Nagyon megijedtek ők is. Emlékszem milyen nagy hévvel rontott be anyu az ajtómon amikor felkeltem a komából.
- Drágám, egyetlen kisfiam. Hogy érzed magad annyira aggódtam. Amikor telefonáltak és elmondták mitörtént rögtön ide jöttünk. Úgy aggódtam. Nagyon szeretlek kicsike fiam. - sírta el magát anyu és rá is borult az ágyamra.
- Anyu jól vagyok már. - mondtam én is kissé még gyenge hangomon.
- Erős vagy fiam. - hallottam meg apám dörmögő mély hangját - örülök hogy jól vagy. - egy kis könnycsepp siklott végig az arcán de ő próbálta eltakarni, de már késő volt én megláttam.
- Köszönöm - csak ennyit mondtam neki. Anyu is már csilapodni látszott és fél is ült a mellettem lévő székre rendesen.
- Mi történt veled szívem? - kérdezte anyu egy kis csend után. Tudom hogy el kell mondanom az egészet, aminek valószínűleg egyikőjük sem fog örülni mert nem fogadják el hogy zenélni szeretnék. Híres ügyvédnek akár apám, hogy a helyére léphessek majd. De én persze nem szeretnék. Úgyérzem egy hosszú beszélgetésnek nézünk elébe.
- Figyeljetek. Mindent elmondok az elejéről, de csak úgy ha nem szóltok közben és a végén nem haragszotok meg rám. - mondtam halál komolyan rájuk nézve.
- Rendben Yoongi mond csak el nyugodtan. - anyu biztató szavaira el is kezdtem a mesélét.
- Minden akkor kezdődött amikor egyiknap bejött az iskolába egy hölgy... - mondtam de hát persze hogy közbe kell szólni.
- Csak azt nem mond hogy terhes lett tőled. - apa hangja hasított a mondtam ba.
- Nem. De ne szóljatok közbe kérlek.
- Jolvan jolvan. - emelte maga elé a kezeit.
- Oké akkor folytatom. Nos mint mondtam bejött a hölgy a suliba.
Yunának hívják. Azért jött be hogy egy munkát ajánljon fel az egyik érdeklődő diáknak. Nos hát engem érdekelt a munka. Szerettem volna pénzt keresni... A.. az izé... Vagyis hát hogyan mondjam... - nem tudtam hogy mondjam ki a nagy titkom.
- Bögd már ki kisfiam kíváncsi vagyok. - anyu kíváncsi hangja szólalt fel a nagy gügyögésem közben.
- Szerettem volna pént keresni hogy egy stúdióban felvegyem az albumom. - mondtam ki végre valahára.
- Hogy mit? - apám haragos hangja hallatszott az ablak felől mert közben átsétált oda.
- Megmagyarázom csak neharagudj rám. Figyelj én nem szeretnék híres ügyvéd lenni. Én csak zenélni akarok.
- És szerinted a zenéléssel képes leszel megélni, vagy eltartani a családod. Hogy képzelted. Világosan megmondtam hogy ügyvéd leszel. Nem akarom hogy a fiam holmi zenész legyen. - kiabált velem már a végén. Láttam rajt hogy nagyon dühös. Kétségbeesetten néztem rá, de ő csak horrkantott egyett és kiment a korteremből.
- Ne foglalkozz vele tudod milyen mikor dühös. Nem lehet vele beszélni. De mesélj tovább mert én szeretném tudni hogy mégis miért lőttek rá a fiacskámra. - mondta anyu majd megfogtam a kezem amelyik közelebb esett hozzá.
- Rendben mesélem. Nos akkor én ugye elváltam a munkát. Suli után mentem át hozzájuk ahol is megismerkedtem a fiával. Jiminnel tudod akiről már meséltem és akit elvittem randizni is és téged kértelek meg hogy főzz nekünk néhány finomságot. - mosolyogtam el amikor vissza emlékeztem a történetekre.
- Igen emlékszem.
- Jajj nagyon szeretem őt és most is nagyon hiányzik. Ő életem szerelme.
- Jajj a kisfiam szerelmes. Mesélsz róla még egy kicsit? - könnyesedett be újra anyu szeme.
- Persze. Hát ő olyan gyönyörű. Nagyon okos, vicces, aranyos, tehetséges, bár igaz egyik festményét sem láttam még de biztos nagyon jók. - mondtam elgondolkodva.
- Biztosan így is van. - szorít rá a kezemre anyu. - Na és mikor megismerted Jimint utánna mitörtént?- kérdezte
- Hát kiderült hogy az lesz a munkám hogy Jiminre vigyázzak, mert egy balesetben elvesztette a látását. - anyu is a szája elé kapta a kezét de nem szakított félbe. Hát igen ezt nem említettem neki.
- Nos hát sajnos az élet néha kegyetlen. Az elején észre is vettem hogy sajnos nem kedvel de ahogy egyre több időt töltöttünk belé szerettem és a szerelmem viszonozta is Jimin. Aztán egyik napot hallottam miközben anyukája lent telefonál valakivel és a kíváncsiság miatt meg is kérdeztem Yunát hogy kivel beszélt. Ő pedig el is mondta hogy Jimin orvosával beszélt. Egy műtétet ajánlották fel hogy élvégzik Jiminnen, de sajnos egy probléma volt csak hogy sok, nem is nagyon sok pénzbe került a műtét. De most nem is az a lényeg hogy mennyibe került hanem az hogy én mindennél jobban azt szerettem volna ha Jimin végre boldog lesz. Így hát megoldást kerestem a problémára. J-hope barátom mondott is egy meglehetősen jó ötletet. Az egyik nagyobb cégnél főnök egy bizonyos Namjoon nevű fazon aki dalokat vesz meg. Így hát azokat a dalokat amiket én akartam felvenni egy stúdióban, inkább elvitte ennek a bizonyos Namjoonnak megmutatni. Tetszett neki így hát megvette tőlem. Egyből oda is attam Jimin orvosának így meg is valósult a műtét. Csak az egyik nap amikor szerencsetlenkedésemben leöntöttem az egyik kottám egyél kevesebb lett a repertoárban. Namjoonnak úgy adtam oda vagyis a recepciósnak mert ő éppen elfoglalt volt. Biztos voltam benn hogy rajon de nem gondoltam volna hogy bosszút is fog állni. - mondtam el végre az egészet.
- Ő lőtt le? - kérdezte anyu.
- Igen. - válaszoltam
- Akkor jeletsük fel. Ezt nem lehet csak úgy megúszni.- háborodott fel anyu.
- Nem figyelj én nem akarom feljelenteni. Úgyérzem hogy vele szemben mi veszitenénk.
- De...
- Nem anyu. Lezártam ezt. - vágtam a szavába. Innen már nem beszélgettünk inkább csak elmerultunk a gondolatainkba. Vajon mit csinálhat most Jimin? Biztos nagyon haragszik rám amiért elhagytam igaz nem szándékosan. Félek is ezekután elé állni. Biztos gyűlöl.
- Elmegyek valami ennivalóért. Mindjárt jövök. - azzal fel is állt és el is ment. Nem sokkal később apa nyitott be az ajtón.
- Szia. - köszönt kedvesen, meglepett ez a hangszín azok után hogy úgy kiakatt rám.
- Szia. - viszonoztam
- Sajnálom hogy úgy kiakattam. - kért bocsánatot. Ilyen sem sokszor fordult elő.
- Semmi baj. Megértem.
- Hallottam az ajtó mögül az egész történetet. Nagyon büszke vagyok rád. És tudod miért mert a szerelmedért még egy lövést is képes voltál elviselni. Szeretném majd megismerni a te Jimined. - mondta mosolyogva.
- A zenéről meg annyit hogy ha koncerted lesz akkor az első sorból fogok neked szurkolni. Neharagudj fiam hogy rossz apa vagyok. - Jött oda hozzám és megölelt.
- Nem vagy rossz apa. Most épp te vagy a világ legjobb apukája aki boldoggá teszi a fiát - mondtam könnyezve és még szorosabban ölelem meg.
***
Ez alatt a pár hónap alatt amíg a kórházban az ágyat nyomtam és gyógyulgattam a családomban kezdett minden helyre jönni. Apa meg is hallgatta néhány zeném és tetszett is neki akárcsak anyunak. A sebem is begyógyult, egyedül a szívem fáj Jimin hiánya miatt. Pár napja jöttünk csak haza. Alig várom hogy újra lássam őt. Remélem majd nem fog elküldeni ha majd meglát. Kíváncsi leszek a reakciójára. Éppen ezért is jöttem el a képkiállitására. Az egész város tele van a plakátokkal csak onnan tudtam meg. J-hoppal sem beszéltem biztos szét veri a fejem ha meglát.
Lassan sétáltam be a zsúfolt terembe ahol Jimin csodálatos képei voltak a falon. Csak ámultam az összes festményen ami a szemem elé tárult. Majd megláttam egy festményt a terem közepen. Az állam is le esett. Hogyan volt képes erre? Az én szerelmem istenem lefestett engem. De hogyan? Az emlékeiben így van még az arcom. Hát kiköpött máson. Majd megláttam ahogy a kép elé sétál egy alacsony fiú, fehér ingben és egy feket nadrágban. Bárhol felismerném őt. Ő az. JIMIN. És pont a képet nézi. A nagy embertömeg pedig egyre jobban elem todul így már egyre kevésbé látom Jimin valóját, de hirtelen megfordult így rám is pillantott azokkal a gyönyörű szemeivel amikkel már tökéletesen lát. Nagyon Boldog vagyok hogy újra látom. Ő is észre vett. Hallottam ahogy kimondja a nevem. Elkezdett felém sétálni. Basszus mit mondjak neki. Vagy hogy ,, Szia visszajötte". Csak így nem tudom hány hónap után beleronditok az életébe ami mint látom kezdett rendbe jönni. Bepánikoltam. Sajnálom Jimin. Amilyen gyorsan csak tudtam kijöttem a megtelt teremből a forgalmas útcára. El kell tünnöm innen minnél hamarabb hogy ne rontsam el az életét azzal hogy újra felbukkanok. Biztos utál. Én viszont még mindig menthetetlenül szerelmes vagyok belé, de nem rondithatok bele csak így az életébe. Így hát el is indultam arra a helyre ahol mindig le tudok nyugodni, gondolkodni, és oda ahol Jiminnel volt az első randink.
Коментарі