Jimin szemszöge

-Jimin. Hogy képzeled ezt? Mit gondoltál? Hmm? - kiabál velem anyu a kórházi szobámban. Juhé újra itt vagyok. Igazából nem örülök neki, mert meg kellett volna halnom. De az élet nem ilyen kegyes. Nem hagyja hogy meghaljak.

- Én.. Én csak. - dadogok közben keresem a szavakat hogy mit mondjak szegény összetört édesanyámnak.

- Te csak mi? Megakartad ölni magad fiam. - már a haját is húzza. Látom amint elfehérednek az ujjai a tincsei között.

- Sajnálom - sirom el magam - én nekem csak annyira hiányzik.. Annyira szeretem - teljesen összezuhantam én is megint.

- Shh. Nyugodj meg figyelj együtt megoldjuk oké? Keresünk egy jó szakembert. - simit könnyáztatott pufok arcomra lágy kezeivel anyu.

- Rendben. Szeretlek anyu.

- Én is kisfiam. - ölel jó szorosan magához.

3.hónap

Már egy hete kiengedtek a kórházból az öngyilkossági kísérletem miatt. Anyu most nagyon figyeli minden monzzanatom ami nem mondom hogy idegesít de tényleg nem idegesít. Inkább örülök neki hogy figyel rám és nem hagy mélyebbre zuhanni. Azóta pszichológushoz is járok rendszeresen. Egy héten kétszer mivel még nagyon frissek az élmények. Jó kibeszélni egy ismeretlenek a gondjaim és bajaim. Persze nagyon dühös vagyok még mindenre és mindenkire, főleg magamra hogy nem tudok elengedni egy olyan személyt aki elhagyott. Igaz nem tudom mi történt vele aggódom is érte de rettentően haragszom rá.

- Anyu megtennéd hogy beviszel abba a suliba ahova Yoongi is jár?- mentem be a konyhába ahol éppen anyu főzte az ebédet.

- Miért szívem? - kérdezett felém fordulva.

- Megszeretném keresni J-hopeot és egyet beszélgetni. - mondtam.

- Jjaj szívem el is felejtettem mondani hogy tegnap járt itt csak te épp a beszélgetésen voltál az orvossal. - mondta és közben a fejéhez kapott.

- Jó nem baj de akkor beviszel a suliba?- kérdeztem megint.

- Persze szívem mindjárt indulhatunk is. - mondta majd újra visszafordult a leveshez.

***

Amióta újra látok nem is figyeltem meg a környéket annyira amennyire kellett volna. Nagyon nagy épületek vannak a belvárosba, szinte felhőkarcolók. Az autóból figyelem a tájat amivel épp a suli felé tartunk. Cho a kutyám akit még Yoongitól kaptam a mellettem lévő ülésén fekszik miközben puha szép szőrét simogatom. Remélem J-hope örülni fog nekem.

Amint leparkoltunk az iskola előtt befelé vettük anyuval az irányt. A kicsi Cho addig az autóban maradt lehuzott ablaknál. Az udvar tele volt hátitáskás diákokkal. Sokan nézték meg lányok és fiúk is egyaránt. Hogy én mennyire nem akarok vissza menni a suliba, pedig jó lenne befejezni.

- Anyu én nem akarok vissza menni semmilyen suliba de azért jó lenne ha befejezném. - mondtam ki hangosan is a gondolatom.

- Mondjuk ez egy jó ötlet fiam. De ha nem szeretnél akkor megoldjuk máshogy mondjuk magántanuló leszel. - mondta el anyu ötletét ami nem is volt rossz.

- Oké akkor ezt meg is beszéltük. - mosolyogtam rá.

- Jimin? Te vagy az? - hallottam meg egy ismerős hangot. Ő J-hope lesz.
Még fordultam tengelyem körül és még is pillantottam végre először egy új jó barátot. Az arcán egy hatalmas nagy mosoly jelent meg majd sietosen szedte a lábait felém és egy jó nagy ölelésben részesített.

- Szia J-hope. Örülök hogy látlak. - én is mosolyogtam mint a tejbetök.

- Mit csinálsz itt? Vagy engem kerestél? Tudom ám.?- húzta ki nagyképűen de közben a mosoly nem tűnt el az arcáról. Basszus ha ránezek nekem is nevetnem kell.

- Igen szerettelek volna meglátogatni de mivel nem tudom hogy hol laksz így ez volt a legegyszerűbb. Mennyi órád van még? - kérdeztem meg tőle.

- Igazából most végeztem szóval már nem lesz egy sem. - mondta majd átkarolta a vállam és kifelé vettük az irányt.

- Mond van kedved egyet sétálni és beszélgetni? Itt a kutyám is. - mondtam ő pedig tapsikolva mondott egy igent.

- Rendben fiatalok akkor majd hívj ha jöjjek érted. - anyu egy puszit adott az arcomra.

- Nem kell majd haza kísérem. - mondta J-hope.

- Oké rendben. Akkor otthon találkozunk. Vigyázzatok magatokra. - mondta majd el is hajtott az autóval.

***

Már egy ideje sétálgattunk mikor is feljött egy kellemetlen téma a beszélgetésben. Tudtam hogy úgy is bekövetkezik az hogy Yoonginál fogunk kikötni.

- És hogy viseled hogy csak úgy eltűnt?- tette fel a kérdést barátom.

- Sajnos még mindig nehéz erről beszélnem mert mindig elkap a düh roham. Nagyon hiányzik és aggódom érte nagyon. A tudat hogy nem tudom hol van, mit csinál, vagy hogy nem esett e baja. Érted? - ő csak csendben hallgat és közben hümmög egyet válasz gyanánt. - Amióta nincs itt velem, újra megint teljesen felfordult az életem. Megprobáltam megölni magam. - itt megálltam a monológban mert J-hope a szája elé kapta a kezét. Hagyom hogy felfogja a hallottakat.

- Hogy jutott ez eszedbe? - szólalt meg kissé hitetlenül.

- Tudod nagyon szeretem. Ő az első szerelmem. Nagyon hiányzik. - itt már kezdett benedvesedni a szemem. Ő csak magához ölelt.

- A szülei sincsenek itthon. Nemtudom hogy merre lehetnek. Nekem a telefont sem veszik fel. Már vagy egy hónapja nem láttam a szüleit. - mondta elgondolkodva.

- Lehet hogy ők tudnak valamit? - kérdeztem

- Nem tudom, de gyere menjünk haza mert már késő van. - azzal el is indultunk a házunk felé.

4. Hónap

J-hope-pal már egy hónapja mindennap találkozom. Nagyon jó barátom lett. Mindig segít mindenben. A tanulásban is mert újra elkezdtem tanulni egy magántanár segítségével aki felkészit. A pszichológus is nagyon sokat segített. Most már nem szeretnék meghalni. De sajnos rászoktam a dohányzásra, amit sajnálok de annyira lenyugtat hogy képtelen vagyok letenni. Anyu is mondta hogy ha kiheverem ezt úgy is képes leszek letenni. Erre én csak azt mondtam hogy biztosan így lesz. Ha egyszer képes leszek túltenni magam a történteken.

J-hope egyik nap észre vette a festményeim amiket már készültem volna kidobni de nem volt szívem, de így véletlenül elől maradtak így észrevette. Azt mondta hogy nagyon szépek és hogy tehetséges vagyok és hogy kezdjek el újra festeni. Én pedig megfogattam a tanácsát így most itt ülök kint a közeli parkban egy festővászon előtt és épp az elém táruló szép tájat festem. Ahogy elkezdtem a képet éreztem hogy végre fellélegehetek a hétköznapokból. Az életem a festészet.
Az ecset varázserot ad nekem hogy kifejezzem az érzelmeim amik most bőven vannak. Szinte felrobbanok tőlük. De nem adom fel a harcot.

- Jónapot. Bocsánat hogy megzavarom a munkában csak kíváncsi voltam mit fest. - Jött oda hozzám egy 25 körüli férfi. Vászonkabát volt rajta és egy piros sál. Mivel közeledünk a tél felé így már elkél a vastag ruha.

- Jónapot. Semmi probléma, nem zavart meg semmit. - mosolyogtam kedvesen rá. Ő is mosolygott így az arcát nevető ráncok borították be. Ha a korkülönbségtől eltekintek akkor nagyon is helyes ez a férfi.

-  Eddig nagyon szép, tehetséges vagy nagyon.

- Amm. Köszönöm szépen. - sütöttem le a szemem zavaromba. Persze hogy zavarba jövök ha egy idegen mondja ezeket. - Jajj de udvariatlan vagyok. A nevem Jimin. - hajoltam meg előtte.

- Örvendek Jimin én Kim SeokJin vagyok. - ő is ugyan úgy tett.

- Én is örülök SeokJin.

- Vissza térve a festményedre, nagyon szépek a szinátmentek és a színek jól összhangban vannak egymással. A formák is jól mutatnak együtt. Nagyon jó ez a kép. Tetszik. - mondta

- Látom ért a festészethez. - mondtam neki mosolyogva.

- Így van mivel képkiállitásokat szervezek. Felfedezem a tehetséges festőket es a képeket kiállitom és még ha festő szeretné meg el is adom a képeit. - mondja meg mindig a festményt figyelve.

- Azta... - én pedig meg sem tudok szólalni amiatt amit mondott. Most célozni akar valamire?

- Mond csak van kedved még több képet festeni és kiállítani netalántán eladni őket? - kérdezte tőlem

- Én nem is tudom mit mondjak.

- Tessék itt a névjegykártyám itt rajta van a telefon számom és az email címem. Keress meg ha tudod a választ.

- Rendben keresni fogom.

- Viszlát Jimin. - mondta a férfi

- Viszlát SeokJin. - mondtam én is és már a férfi el is ment. Ez egy nagy lehetőség hogy megismerjenek és még pénzt is kereshetnék vele.

5. Hónap

Ma van a kép kiállítás napja. Nagyon izgulok. Az életem rendbe látszik jönni. Már a szívem sem fáj annyira de még mindig nagyon hiányzik Yoongi. Le is festettem őt. Igaz lehet hogy nem is így néz ki valójában de az emlékeimben így képzelem el őt. Az az egyetlen kép nem lesz eladó a kiállításon. Öt nem adom el senkinek. J-hope is nagyon sokat segített a képeket cipelni és fél rakni őket a falra. Ő meg nem látta a Yoongi rol készült képet. Megvárom míg kész leszünk és azt a képet hagyom utoljára.

- Izgulsz? - kérdezi miközben egy képet rák fel a falra.

- Igen de nem baj, örülök ennek nagyon.

- Azt tudom. Nagyon büszke vagyok rád. Na megmutatom a meglepetés képed? - kérdezte barátom

- Persze gyere. - hívtam oda a letakart képhez majd miután szépen óvatosan leszedtem róla a leplet megmutattam J-hopenak a szerelmemről készült képet.

- Jimin ez ő. Hogy tudtad lefesteni? - neki is bekönnyesedett a szeme.

- Az emlékeimben így van meg. Így látom őt. Hasonlít?

- Hogy hasonlít e? A ki köpött mása. Ő tényleg így néz ki. - ölelt meg

- Nagyon helyes - mondtam mosolyogva majd azt a képet is fel raktuk a kivilágított falra.

Lassan el is kezdődött a kiállítás. Volt egy kis nyitó beszéd amit SeokJin mondott ahol bemutatott engem a közönségnek. Nagyon sokan eljöttek, aminek nagyon örültem. Nagyon sokan jöttek oda hozzám hogy megdicsérjenek. Nagyon sok ajánlatot kaptam képkiállitások miatt. Sokan vették a festményeim.

- Bárcsak itt lennél velem Yoongi. - mondtam a falon lévő festménynek. - Hiányzol. - fordultam meg a kijárat fel hogy kimenjek egy cigire azonban egy furcsaságot vettem észre a sok ember között. Egy kapucnis embert a tömegben. Lefelé nézett, majd mikor elindultam felé hangosan kimondtam egy nevet.

- Yoongi? - kapta fel a fejét az idegen és egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk.  Elkezdtem felé gyorsan sétálni.

- Hé Jimin szeretnék neked bemutatni.... - állt elém SeokJin, de én közbe szóltam.

- Egy pillanat és jövök. - majd újra abba az irányba néztem ahol a fiú állt de már csak hűlt helyét láttam ott. Kiszaladtam az utcára hogy még nézzem merre indulhatott de a forgalmas utcán nem találtam őt sehol. Biztos hogy ő volt az, hisz mikor megszólitottam akkor fel nézett. Én csak elsírtam magam az utca közepén. A könnyeim csak folytak végig az arcomon. A lábaim remegtek ami miatt sajnos össze is csuklottam, így a földön ülve folytattam tovább a könnyeim.

- Yoongi? - ordította teli torokból ami miatt meg is nézték páran. Nem látom sehol. Valyon hova ment. És miért ment el? Miért hagyott itt? Miért kell újra felszakadnia a sebeimnek? De biztos hogy ő volt itt az előbb. És én meg fogom keresni. Bármi áron.

Nagy nehezen felálltam és kézfejemmel megtöröltem könnyáztatott arcom majd elindultam az egyik irányba hogy még keressem a szerelmem akit mindenképp vissza akarok kapni.