Születésnapján semennyit nem aludt. Jungkook várta a végzetes napfelkeltét, mikor is útnak indulnak az ismeretlenbe, ezzel a megszokott kis világ elhagyva. Órákon át csendbe feküdt az ágyán, majd jobban a gondolataiba mélyedve eluralkodtak rajta az érzelemei. Különböző agyszülemények születtek, ezzel nem kevés fejfájást, bánatot okozva neki.

Napsugarak törtek be Jungkook szobájának ablakán, ezzel jelzeve, hogy bizony eljött a nem várt napfelkelte. Komótosan kelt ki az ágyából, mintha ez csak húzni akarná az idő. Az idő, amit ha akarná sem állna meg.

Szobájából kimenve látta meg, hogy az apja már a karos hintaszékjében ült, egy bögre kávé és egy könyv társaságában. Apukáját ismerve ő is végig virrasztotta az éjszakát.

-Mit olvasol? -kérdezte Jungkook apukájától. Gyakran tette fel ezt a kérdést. Mindig is szeretett a könyvek társaságában lenni, egy új ismeretlen világot felfedezni.

-Robison Crusoet. Tudod ki volt Robison?

-Persze, hogy tudom. Most vettük magyarból? -forgatta meg a szemét. -De miért pont most olvasod el?

-Mert tudod ezt a művet nem elég egyszer elolvasni. Mikor annyi idős voltam, mint te, akkor került ez az első a kezembe. Akkor az érdektelennek találtam. De most már felnőttfejjel teljesen másként látom. Ajánlom neked, hogy majd olvasd el csak még egyszer. -adta az apa Jungkook kezébe a régi, kopott könyvet.

Már fél napja utaznak a vonaton. Különböző tájegységeket láttak, de az úticéljuk közeletét semmi sem jelzi. Majd csak pár óra elteltével kezdtek a távolban megjelent a nagyobb dombok.

Jungkook az út során elaludt, remélve kevesebb ideig fog fájni szíve a régi otthona után. Jungkook anyukája finoman ébredezgetni kezdte fiát, ki lassan nyitotta ki lélek tükreit. Vonat ablakából kinézve már havas sipkás tetőket látta. Sejtelme sincsen hova vezet útjuk, el az ismeretlenbe, távol a biztonságos szeretett otthonától.

Míg Jungkook az állomáson nézte ahogyan elzakatol füst ködöt hagyva maga után a vonat, addig a család többi tagjai nagy becsben őrizték csomagjaikat. Eközben a család feje éppen egy helybelivel beszél, hogy egy kialkudott árért elvigye őket a végső úticéluk felé. Ugyanis a nagyobb méretű csomagjai csak holnap érkeznek.

Az állomástól nem messze található egy aprócska falu, ami a ritkán járók forgalmából próbál kisebb-nagyobb sikerekkel megélni. Jungkook számára ez a látvány nagyon is emlékeztette valamire, csak nem tudja mire. Mintha látta valahol makettként, vagy az is előfordulhat, hogy olvasott róla. Körülöttük lévő erdőbe próbálnának beleolvadni, és csak egy-egy helyen kandikál ki a tetejük. Jungkook észre sem vette, hogy a gondolataiba elmerült, ezzel számára megszünt körülötte az idő.

-Na, milyen? -tette fel neki anyukája.

-Hmmm..., még nem tudom. Nem szeretnék meggondolatlan döntéseket hozni. -felelte Jungkook miközben újra falu felé fordította tekintettét. -Olyan ismerős nekem, mintha láttam volna egyszer. -tűnödött el újra, de mielőtt újra a gondolataiba merülhetne megszólalt anyukája.

-Talán... -hagyta ennyibe az anyukája. Ez egyáltalán nem nyugtatta meg Jungkookt, sőt csak jobban érdekelte a félbehagyott mondat.

Jungkook apukája nehézségek árán, de sikerült neki fuvarosokat találni. Segítségükkel könnyebben el tudnak jutni a végső állomás felé. Vele együtt két ötvenes éveikben járó férfik követték, kik kopott, piszkos ruhákat hordtak.

-Jack és Ron. -mutatta be az apuka mellete álló két jóembert. -Jackkel fog menni Veszta –Jungkook anyukája -és Jungkook. Elvira és jómagam fogunk menni Ronnal.

A két férfi meg sem várta a család többi tagjának beleegyezését, máris mentek a súlyos csomagok felé. Jungkook apukája elővette a zsebéből az órát, amit még anno tizenharmadik születésnapjára kapott az apukájától. Egy picinyke kis ezüst óráról van szó, minek a fed lapján egy hattyú található. Az óra már este hatot mutatott, így már csak reménykedhettek benne, hogy világosba odaérnek.

Jungkook anyukája aggodalmasan nézett. Furcsa csillogás jelent meg a szemébe, ezt követte a bepárásodott szeme. Nem sírt, de egy könnycsepp utat tört magának, ami még az arcáig sem jutott le. Könnyed mozdulattal letörölte magáról. Ezt egyedül Jungkook látta. Nagyon szereti édesanyukáját, így bármikor is legyen feltűnik a hirtelen hangulat változásai. Sosem tette szóvá, de mégis motoszkál a fejébe, hogy miért van ez. Természetesen, mint minden gyermeknek, neki is különböző agyszülemények keringtek fejében. Egyik hihetetlenebb volt a másiknál, így ezeket a gondolatokat elvetette.

-Menjünk fiam! -mosolygot rá lágyan az anyukája, majd vele együtt beszálltak a kocsiba, ahol Jack türelmetlenül várta őket.