Mindvégig Nam elszörnyedten nézte barátja holtestét. Lélekszakadva odarohant hozzá, és egy kis reménnyel, de végig vizsgálja a holttestét. Szaggatottan vette a levegőt, megint kutatta barátja életjeleit. Könnyezve és remegő kézzel sárga a szájához. Meglepődve vette észre, hogy Jungkook még él. Halványan, de még él. Gyógyításban sosem volt a legjobb, de minden erejét összeszedve ment barátjához, és kezdett bele a gyógyításába. Lassan haladt. Nem merte a folyamatot felgyorsítani, vagy kerülő utakat keresni, hogy a folyamat ne tartson ilyen sokáig. Biztosra akart menni, hogy barátja mindenképpen felépüljön, és magához térjen.

Az idő megállt maguk körül. Nem lehetett hallani semmit. Még a nagy vihar is megállt, nem haladt előbbrébb. Jungkook lassan kinyitotta szemeit. Meglepődve vette észre, hogy még él, és hogy barátja előtte van.

-Te, hogy kerülsz ide? -kérdezte meg tőle rekedtes hangon, mintha most kelt volna fel.

-Nem, nem. Inkább te, hogy került ide? -kérdezett vissza Nam.

-Kérdésre nem illik kérdést válaszolni. -mondta immár mosolyogva Jungkook.

Nam nagyot sóhajtott. -Szüleim küldtek ide, mert valami szörnyűség történt.

Jungkooknak ekkor minden bevillant. Jacob, aki meg akarta ölni, majd a macskája, aki valójában Jimin, aki feláldozta az életét az életéért. Jungkook szemei ​​könnybe lábadtak. Némán sírni kezdett, közben araszolva a macskáért ment. A fekete macska még mindig mozdulatlanul, a testéből folyó vérrel feküdt az arany füvön.

Nam értetlenül nézte Jungkookot, és nem értette, hogy miért sír ennyire egy macska iránt. Ekkor feltűnt neki a víz felszínén lebegő döglött hattyú. Jobban szemügyre véve vette észre, hogy körülöttük minden növény elszáradt, és az egész erdő némaságban burkolódzót.

-Mi történt? -kérdezte meg Jungkookot remegő halk hangon.

Jungkook az elmúlt tíz percben mindent elmesélt barátjának. Nam elképedve hallgatta végig barátja mondadóját. Most már megértette, hogy a szülei miért küldték ide. Bár azt nem tudja, hogy miért nem valamikük jött. Ő még sosem csinalt ilyent, és leginkább nem Jiminen vagy a Hercegen kell ezt gyakorolnia.

-Azszem ebben tudok segíteni. -szólalt meg egy kis idő után Nam. Jungkook reménykedve és könyörögve nézett barátjára.

-Hogyan? -tette fel neki a kérdést.

-Nem mondtam el neked valamit. -kezdett bele Nam. -Erre nincsen időnk, hogy részletesen elmondjam, de a lényeg benne, hogy nem vagyok ember, ahogyan már Jimin sem az. -intett a fejével Jungkook karjai közt tartó macska felé. -Én és a családom olyan mágus félék vagyunk. Ahh, ezt nem lehet olyan egyszerűen elmondani, hogy értsed. Azt szeretném mondani neked, hogy mi mágiával rendelkezünk, és az élet rendjébe bele tudunk szólni.

-Vagyis vissza tudod hozni Jimint az élők közé. -szakította félbe Jungkook.

-Valahogy úgy. De ahhoz az kell, hogy a lelke sértetlenül legyen. -mondta Nam az egyik kikötést.

-És azt, honnan tudom meg, hogy sértetlen vagy sem?

-Könnyen. Van olyan varázslat, ami a lelkeket mutatja meg.

-Akkor mire várunk? Kezdjünk bele. -mondta lelkesen Jungkook.

-Jimin tekintetében nem lesz az ilyen egyszerű. -kezdett bele Nam. -Jimin teste és lelke külön volt választva. Azt csodálom, hogy még ennyi éven át életbe tudott maradni. Ez nagyban megnehezíti a folyamatot.

-De ha a teste és a lelke külön volt válva, akkor a lelkének épnek kell lennie. Nem?

-Sajnos ebben nem vagyok biztos. Amit mondtál, abból kiindulva a macskáról és arról a hattyúról beszélünk. És jelen helyzet szerint mindegyik halott. -mondta szomorúan Nam. Jungkook nem tudott szóhoz jutni, helyette újra bepárásodott a szeme.

-De ennek tökéletes próbálhathatom. Talán van olyan szerencsék, hogy a lelke még épp. -mondta Nam, látta után, hogy Jungkook mennyire összetört. Nem akarta így látni a barátját.

Jungkook nem szólt ezután egy szót sem. Némán figyelte Namot, aki valamilyen furcsa nyelven beszélni nem kezdett. Ezután fényes gömbök jelentek meg, különböző színekben. Nam kinyitotta az eddig csukott szemeit. Nagyra nyitott szemekkel nézte a különböző színben ragyogó gömböket, majd megszüntette a varázslatot. Jungkook tökön ülve várta, hogy Nam megszólaljon.

Nam nagy levegőt vett, majd Jungkook szemeibe mondta: -Úgy látszik nagyon nagy szerencsék van. Jimin lelke teljesen épp, és ereje tejében van. A folyamat során még segíteni is tud benne. Ha így vesszük már a hatvan mutatóit az esély, hogy sikerül. -Jungkook izgatottan hallgatta vége, és csak akkor nagy a boldogsága, mikor meghal, hogy Jimin lelke épp, és hogy sikerülhet.

Ide már nem kell szavak. Mindketten egymásre bólintottak. Jungkook letette Nam elé a fekete macskáját, és a tó felé ment, ahol lebegett a hattyú. Nehezen, de kivette a vízből, és azt is Nam elé rakta. Eközben Nam minden energiát összegyűjtött, amit csak tudott. Ez a folyamat nagyon sokat el fog venni tőle, de nem bánja. A szüleitől tegnap este megtudta az igazságot a Hercegről. Most itt van rá az alkalma, hogy segíteni tudjon neki.

Felemelte a kezét, és a jobb kezét a macska fölé helyezte, míg másikat a hattyú felé. Ragyogó fényesség tört ki a kezeiből, ami körbeölelte őt, és a két döglött állatot. Namnak nagyon sok energiájába telt, mire sikerült azt az állapotot létrehozni, mikor minden egy és ugyan az. A fülei már sípoltak, lassabban vette a levegőt, rázkódott a teste, és érezte, hogy valami kifolyik a füleiből és a szájából. Mielőtt azonban feladta volna az egészet, hirtelen túl sok energia érkezett. Nem tudta, hogy honnan jött, de abban biztos volt, hogy őt támogatta. Így már bátrabban és erősebben állt neki az újjáélesztésbe.

Jungkook nagyon megijedt, mikor Namból folyni kezdett a vér. Oda akart menni hozzá. De a cselekedett volna, a belső énje megállította. Jungkook reszkedve nézte, ahogyan az eddigi nagy fényesség nagyobb nagyobb nem lett. Végül már őt is magába zárta, a fél erdővel együtt. Behunyta a szemeit, de még így is erősen érezte a fény hatását.

Mikor észelete, hogy a fény kezd eltűni, félve kinyitotta szemeit. Elsőnek a földön feküdt Namt látta meg, majd utána az eddig száradt növények újra színeiben pompáznak. Sokkal vidámabbnak, élettel telibbnek tűntek. Amint közelebb ment Namhoz, akkor vette észre, hogy egy aranybarna hajú, hófehér bőrű, lenge fehér ruhában fekszik a földön. A fekete macska és a hattyú helyén fekszik. Jungkook elsőnek hozzá ment, és örömmel vette észre, hogy még él. Ezután Namhoz fordult, aki lassan és nehezen vette a levegőt. Hosszadalmasan kinyitotta a szemét, és Jungkookra nézett.

-Igen, sikerült. -mondta boldogan Jungkook. Nam nehezen, de bólintott egyet.

*****

A vasútállomás a mozdonyból áradó gőz keltette felhőbe bukolódzott. Az utoljára érkező utasok igyekeztek felpakolni a csomagokat a vagonokba. A peronon búcsúzkodtak az őket kikísérő barátoktól, családtagoktól. A hordár Jungkookhoz, Namhoz és Nam anyukájához fordult, és felkapta az utolsó csomagokat.

Az állomásfőnök megfújta a sípot. A vonat mindjárt kényeztetni.

-Biztosan, hogy elmentek? -kérdezte reménykedve Jungook.

-Hidd el Jungkook, ez lesz a legjobb. Ha majd kedvetek adódik, akkor látogassatok el hozzánk. Örömmel várunk benneteket. -mondta Nam anyukája mosolyogva. Most nem látszik rajta, hogy a férjét siratná. De belül még mindig sírt és már gyászol.

-Hova mentek? -kérdezte Jungkook, majd a vonat felé nézett.

-Még mi sem tudjuk. De akárhová is vigyen minket a vonat, sosem megyünk el innen teljesen. A lelkünk egy része mindig is itt fog élni. -mondta barátjának Nam.

A síp újra megszólalt. Már csak Nam és anyukája hiányoztak a vonatról. A kalauz a vagon lépcsőjén őket várt.

-Mennünk kell. -mondta Nam. Jungkook kezet rázott barátjával, és gyengéden átölelte az özvegyet.

Ezután elindultak a vagonhoz. Elsőnek Nam anyukája szállt fel, akit felsegített a kalauz.

-Nam. Majd, ha rendeződtek a dolgok írjál. -mondta neki Jungkook.

-Mindenkezve. Jungkook, vigyázz Jiminre. -mondta mosolyogva Nam.

-Mindenképpen vigyázni fogok rá. Mint a szemem fényére. -mondta elhatározódottan Jungkook. Nam nem válaszolt rá semmit, csak bólintott egyet, és felszállt a vonatra.

A vonat lassan elindult, és a mozdony gőze hamarosan eltűnt a távolban. Jungkook addig állt ott egyhelyben, míg a vonat teljesen el nem tűnt a hegyek közt.