-Dühös volt ránk, amiért tudomást szereztél róla. -intézte szavait a fia az apa felé. -Nem tudta, hogy mi mondtuk el ezt neki, vagy sem. Annál az esetnél megmentette az életedet, de ez valamivel járt. Nem mondta el, hogy mivel tartozunk neki. "Majd eljön az ideje" -mondta nekünk, majd amilyen hirtelen jött, úgy van távozott. Azóta nem láttuk, és mindig várjuk amiért tartozunk neki. -fejezte be Nam apukája szomorúan. Csend telepedett le közéjük. Nam most már megértette, hogy miért akarták minden áron a szülei távol tartani attól a hegytől. De ő makacs volt, és néha vissza-vissza kijárt oda. Legalábbis a hegy tétjééig.

A Jungkook egy gondolatai közt merült el. Egyre több minden állt össze a fejében, de még valami hiányzik abból a teljes képből. Barátja szülei szerint csak a szülei tudnak. Ideje lesz őket megkérdezni ezért, hiába vannak leginkább a kórházban. Még két órán keresztül beszélgettek egymással. Az óra délután hármat ütött, mire Jungkook elhagyta a házat.

Mikor hazaért, észrevette, hogy a nappaliból fény szökig ki. Rohanva rontott be az ajtón, és vette egyenesen oda az irányt. A kanapén Andor ült, mint ment a tévé, ölében Jungkook kiscicájával. Mikor Jungkook belépett a helyiségbe a cicája dorombolva futott hozzá, s követelte a neki járó kényeztetést. De sajnálatára erre most nem került sor. Jungkook most figyelmen kívül hagyta a kis jószágját, és egyenesen apukája felé ment. Megsértődve visszament a kanapéra, és helyet foglal a számára megfelelő helyen.

-Hol voltál Jungkook? Nem vetted fel a telefont, mi meg halálra aggódtuk magunkat. -támadta le egyből az apukája.

-Reggel sokáig aludtam, majd Nam és szülei meghívtak magukhoz. Ott voltam délután háromig. -mondta el neki Jungkook. Észrevette, hogy apukája megkönnyebbült, még egy sóhaj is elhagyta a száját.

-De apa, valamiről beszélnünk kell. Tudom, hogy most nem ez a megfelelő alkalom, de már kezd minden a feje tetejére állni. -kezdett bele végül Jungkook.

-Mire vagy kíváncsi? -tette fel félve a kérdést Andor.

-Az alakváltók hercegéről, és hogy pontosan mi is történt. Nam szülei valamennyit elmondtak nekünk, de mondták, hogy feltétlen kérdezzelek meg benneteket. -válaszolt apukájának Jungkook. A családfő holt sápad arccal nézett a fia felé, feszült, merev testtartással ült.

-Nem! -jött a rövid, tömör nemleges válasz. -Erről neked nem kell tudnod, és erről most nem nyitok vitát! -mondta fenyegetően Andor. Remélte, hogy ezt Jungkook előtt titokba tudja tartani, de úgy látszik, a sors nem így akarja.

-De apa...! -kezdett volna bele Jungkook, de apja mérges pillantásával elhallgatott. Ekkor eszébe jutott, hogy akár akarja, akár nem, elmondja mindazt, amit tud. Hátha ezzel a módszerrel elmondja neki az igazságot.

Jungkook leült a kanapéra, apukájával szemben, és elkezdte mondani mindazt, amit tudott, és gondolt. Apja előtt nem szeretett volna eltitkolni dolgokat, ahogyan Nam szüleinél tette. Lelke mélyén bűntudatott érez ez iránt, de nem biztos benne, hogy tartanák magukat. Vagy többet kérdeznek felőle, amikre még ő maga sem tudja a választ.

Fél órán keresztül, megállás nélkül mondta el mindazt, amit tudott. Jungkook beszéde közben a kis cicája felkelt a helyéről, és egyenesen Jungkook ölébe ült bele. Figyelmesen hallgatta végig gazdája mondanivalóját, és közben figyelte Andor reakcióit. Egyiküknek sem tűnt fel, hogy közöttük lévő kis fekete macska hogyan vizslatja őket. Ha ránéztek volna, kirázná őket a hideg, annyira figyelte őket a nagy sárga szemeivel.