Jimin szemszöge. 



Ahogy a kezembe kaptam a kicsi Jiat a szívem csordultig telt boldogsággal. És nem éreztem annyira Jungkook hiányát. Csak gyönyörködni tudtam benne olyan tökéletes, és szép kisbaba az apjára hasonlított. Homlokon csókoltam ekkor éreztem meg enyhe vanília illatát egy kis naranccsal keveredve. Soha nem éreztem ezt az aromát. Barátom felé fordultam már amennyire tudtam és rávezetem tekintettem. 


-Jin szeretnék kérdezni valamit?-szegezem neki a mondatot. 


-Tessék hallgatlak. 


-Enyhén narancs illatot érzetem a kicsin, ki volt vele amíg magamhoz tértem?


-Én és persze Hobi. Figyelj még sok mindent nem tudsz a farkasokról. Például ne érezzük egymás illatát. De akik egymásnak vannak teremtve, vagy meg van jelölve az érzi a párja, társa illatát.-válaszolt nekem. 


-Várj! Akkor én hogy, hogy nem éreztem meg Jungkook illatát az erdőben? 


-Azt nem tudom de azt igen, ho… - nem tudta befejezni a mondatom mert bátyám benyitott és a kicsit akarta az ölébe venni. Ahogy átadtam neki Jin felé fordult, és halkan mondott neki valami, amit én nem hallottam, de láttam barátom ledöbbent arcát így tudtam, hogy valami baj van. 


-Hobi baj van? - teszem fel neki óvatosan a kérdésem. De csak nemlegesen rázta a fejét. 


-Nincs semmi öcsi, te csak a kicsivel foglalkozz. Ezzel a mondattal összeborzolta az amúgy is kócos hajamat. 


-Na de most már pihenj addig elleszek a kicsi Jiaval.-mosolygott rám majd elhagyta a helyiséget a kislányommal. Vissza feküdtem az ágyba, mert eddig ültem és, ahogy letettem a fejem az álom el is ragadt. 



Álom. 



Egy hatalmas erdőben sétáltam, és hallgattam a madarak nyugtató csiripelését. Hirtelen egy kislány jóízű nevetésére lettem figyelmes, de nem látom ki lenne az. Elindulok a hang irányába, majd egy tisztásra értem, ahol rengeteg rózsaszín virág szirom hever a fűbe ezzel tarkították el a területet. Megint egy hatalmas kacajt hallottam és közelebb merészkedtem. Ekkor pillantottam meg egy gyönyörű barna hajú kislányt az állatokkal játszani. Közelebb lépek de nem szólaltam meg csak figyelem, talán egyszer Jia is ilyen szép egészséges kislány lesz. Ahogy közeledek a lábam alatt reccsenek az elszáradt falevelek, erre felfigyel és hatalmas barna szemeivel megpillantott engem. Felpattan ültőhelyéből és felém kezdett szaladni gyönyörű mosolyával az arcán. 


-Anya. Végre ide értél. - kaptam fel a kislányt amit elém ért. Anya? De hisz Jia kisbaba. Hogy lehet ez?-ezek és hasonló kérdések cikáztak át a fejemen. Hátam mögül egy ismerős hangot hallottam meg. A hideg futkosott a hátamon, félek megfordulni csak a kislányomat védve kezdtem el a másik irányba menni. Viszont a hang egyre közelebb volt hozzánk. Bepánikoltam letettem a kicsit és megfordultam Jiat védve. 


-Jungkook? - döbbentem le hirtelen. Közben lányom ráncigálta a pulcsim úját. 


-Anya ő kicsoda? Olyan félelmetes! - suttogja halnak a kezembe. 


-Nyugodj meg nem bánthat.-jelentem ki neki nyugalmat sugározva felé. 


-Jimin! Tudtam… - Evvel az egy szóval odaért elénk és elkapta a nyakam. Teljes erőből szorította már alig kaptam levegőt de még annyit tudtam csinálni, hogy ellöktem Jiat magam mellől, és a fejemmel biccentettem. Már amennyire tudtam. Értette a célzást és már neki is iramodott a rengetegnek. Legalább ő megmenekült, ha már nekem eljött a halál órája. A tüdőm kezdett égni a levegő hiány miatt. Fejem nehéznek éreztem, de próbáltam tartani magam előtte muszáj, nem törhetem össze. Vöröslő tekintetében néztem és csak a haragot láttam benne. Hát ennyire meggyűlölt volna? Ezek szerint igen. Ekkor közelebb hajolt a fülemhez és halkan bele suttogott egy mondatot. 


-Senki másé nem lehetsz! Ha nem lehetsz az enyém másé se lehetsz. - Majd egy hatalmas fájdalmat éreztem a mellkasomnál, de lenézni nem tudtam. A könnyek csak úgy záporoztak a szememből. Annyira féltem Kook sosem volt ilyen. Majd minden elsötétült körülöttem. Hirtelen a távolból hallom bátyám hangját de nem tudok neki szólni még csak jelezni se a sebem miatt. Majd elnyelt a sötétség engem. Most már jó nem fájt semmim.