Másnap reggel nyúzottan és felduzzadt szemekkel ébredtem. Ahogy kimásztam az ágyból Taehyungba botlottam bele. Mi van? Itt aludt az ágyam mellett? Ez nem százas az biztos... Lehajoltam hozzá és óvatosan kelteni kezdtem.

-Tae ébredj. Gyere feküdj fel az ágyra, nem olyan kényelmes a padló. -suttogom neki, de csak egy álmos bólintásban részesített. Elindultam a fürdő felé, hogy a reggeli rutinomat elvégezzem, amit kijöttem a helyiségből látom barátom befeküdt az ágyamba és úgy durmol. Biztos sokáig fent volt tegnap. Lementem a konyhába, elkezdtem rendet rakni, mert hát mióta meghaltak a szüleim egy kicsit szétszórt lettem, meg Tae is egyfolytában itt kummant nálam, azzal a dumával szerelem le folyton, hogy nem akar egyedül hagyni, nem akar még egy temetésre menni, elég volt neki ez is. Hát pedig kurvára semmi életkedvem nincs. Gyorsan összeszedtem a szemetet és odaraktam egy jó erős kávét. Amíg csöpög lefelé a  folyadék addig kivittem a szemetet. A ház mögött van egy ilyen szemét konténer, plusz csövesek bulizó helye, de ilyenkor már nincsenek itt, hála istennek.

Amúgy a kertvárosi részen lakunk, a mi házunk vagyis az én házam az utolsó, mögötte csak egy nagy erdő van.

Odaértem a konténerhez és kidobtam a belevalót, hiirtelen furcsa érzés kapott el, olyan, mintha valaki figyelne. Gyorsan körbenéztem, de nem láttam senkit sem. Lehet bediliztem vagy nem tudom... vállat rántva fordultam meg és  mentem vissza a házba. Mire visszaértem Tae már az asztalnál ült és kávézott.

-Jó reggelt Chim. -mondja álmos hangon, de a fejéből nem lát ki.

-Neked is Taetae. -próbálok ránevetni, de csak erőltetem az egészet, közben az asztalhoz érve kihúztam egy széket és ráültem. Megfogtam a kávés bögrémet majd elkezdtem szürcsöli a koffenint, hogy minél hamarabb felébredjek.

-Figyi Jimin, sokat gondolkodtam és mit szólnál hozzá ha összeköltöznénk? Úgy neked is könnyebb lesz és hát szemmel tudlak tartani. Na mit szólsz?

-Hát nem is tudom.... nem akarom itt hagyni ezt a házat, minden emlék anyáékról itt van, miért nem te költözöl ide? -kérdezem.

-Túl messze van a várostól és hogyan járnék be az egyetemre? Nekem erre kell gondoljak.

-Hát abban tudok segíteni, ott van apa kocsija, használhatod, nekem úgy sincs jogsim, de neked van, szóval tiéd a lehetőség. -eleresztettem felé egy fél  mosolyt.

-Jól van, de ha úgy van egyből költözünk!! -jelenti ki, mire csak kérdőn, tányérnagyságú szemekkel nézek rá.  

-Na jó ezt megbeszéltük, azt hiszem. De most megyek, mert nincs itthon semmi és ebédet kell főzzek,meg neked is muszály most már egyél. És mától nincs kávé addig, amíg nem kezdesz el normálisan enni, olyan kis sovány lettél az utóbbi időben. -mondja barátom vagyis lakótársam. Csak bólintani tudok és már el is tűnik a helyiségből. Nem telt bel 15 perc már menetruhába készen állt az indulásra.

-Én most nem megyek Tae ha nem baj... 

-Jaj, úgyis gyorsan megjárom, nyugi sietek -ezzel el is tűnt a folyosón és már csak egy ajtó csapódását hallottam.

Na megint egyedül.... kezdem megszokni egy kicsit, de legalább amíg csak én vagyok itthon addig összetakarítok.

~

-Anya, akkor találkozott Taehyung bácsi a párjával?

-Hát nem akkor, de valami olyasmi történt ahogy elmesélte nekem Tae.

~

Taehyung szemszöge.

Ahogy a szupermarket felé közeldtem egyre több minden jutott eszembe miket kell venni. Otthon mindig így szokott lenni, a ha bolt közelében vagyok minden eszembe jut ami éppen kell, így nem kell felírnom papírra. Beérve fogtam egy tolós bevásárló kocsit és neki álltam a pakolásnak.  Nagy nehezen elértem a chipsekhez, gondoltam veszek egyek Chimnek is hátha jobban lesz valami kis nasitól, bár az is nagy előre lépés lenne, ha legalább egy kocka csokit enne. Ahogy le emelem a milka csokit a polcról és raknám a kosárba véletlen leejtem a földre. Gyorsan lehajolok érte az 5mp szabály... ahogy kiegyenesedem egy magas, kigyúrt srác áll előttem és csak engem bámul. Egyszerüen megbabonázott a tekintetével… Nagy nehezen kipréselek magamból egy Elnézést és megyek tovább a kocsival. Azta, ez mi a franc nyavaja volt? teszem fel magamnak a kérdést, de olyan ismerős volt nekem csak nem tudom hova rakni ... de mindegy is, most inkább sietek haza Jiminhez,  lehet felgyújtja a lakást a főző technikájával,  mivel csak tojás van otthon meg kenyér. LOL

~

-Tényleg felgyújtottad a házat? -kédi nevetve kislányom.

-Nem igazán, de ha akarod folytatom a mesélést.

-Persze anya folytasd!!!! -nevetett fel hangosan és tapsolni kezdet.

~

Tae már jó ideje elment én meg már nem tudok mit csinálni itthon. Gondoltam elmegyek sétálni a parkba, hátha megint látom az a különös lényt. Ezekre gondolva indultam meg a park felé, bár kicsit féltem, de a kiváncsiság jobban hajtott. Ahogy odaértem megcéloztam a mezőt és leültem, még ilyenkor is gyönyörű itt kint lenni. Lefeküdtem a fűbe és csak hallagattam a természet hangjait, olyan megnyugtató volt. Hirtelen egy nyüszítést hallottam meg a fák közül, odasiettem és egy oldalán sérült kutyát találtam.

-Szia kipajtás, mi történt veled? -kérdezem, mintha tudna válaszolni. Hirtelen felálltam, gyorsan körbenéztem van-e itt valaki és nem e elkóborolt az eb. De senkit nem láttam így, levettem az övemet és a nyakára tettem úgy vittem haza. Amit hazaértünk gyorsan felszaladtam az elsősegély dobozért és lekezeltem a sebét, be is kötöttem, ő válaszul csak a kezembe dugta az orrát és megnyalta a tenyerem. Ott ültem mellette vagy 5 perce  mikor kivágódott az ajtó és megérkezett Tae.

-Szia Chim megjöttem nem segítenél nagyon sok a cucccc...... -ekkor az összes szatyor, ami a kezében volt kiesett belőle és lefagyva nézet ránk.

-Hát ez meg mi? Ugye nem menhelyen voltál? -kérdi tőle fintorogva.

-Nem,dehogyis, a parkba mentem sétálni amikor egy nyüsszögést hallottam a fák közül és ott találtam, látod megsérült én meg hazahoztam és lekezeltem a sebét. Ennyi történt.

- Azonnal vidd vissza,  mi van ha keresi a gazdája? És ha feljelent minket kutya lopásért? Habár szerintem ez nem kutya, nagyon nagy.... fürkésző tekintettel nézi.

-Hát ha kutya, ha nem, én megtartom. És neve is van -már mondom mosolyogva.

-Valóban, és mi lenne az.... motyogja az orra alatt.

-Bruno, ez szerintem pont rá illik - ekkor odajött a kutyának nem nevezhető szőrös állat majd megnyalt.

-Látod milyen aranyos!?

-Hát jó, legyen, de vannak fenntartásaim vele szemben. -És ezzel a mondattal összeszedte a szatyor tartalmát a földről és bement a konyhába. Én leguggoltam Brunohoz és megöleltem, annyira jó érzés volt egy kis időre elfelejtettem a gyászt,ami a szívemet nyomta.