Enyhe fejfájással ébredtem és áldottam az eget, amiért ennyire figyelmes barátnőm van. Az éjjeliszekrényre már előre odakészítette a fájdalomcsillapítót és egy palack vizet. Nehézkesen kikászálódtam az ágyból, leküldtem a pirulát néhány korttyal, majd a fürdőbe vánszorogtam. Meglepett, hogy Bia még otthon volt. A tükör előtt állva vitt fel több réteg vakolatot arcára, ami szokatlan volt tőle. Puszit nyomtam hajába és a fogkefémért nyúltam, közben meglesve a lányt. Pocsékul festett és aggasztott a rá törő köhögőroham, mire aggodalmasan ráncoltam homlokomat.
- Itthon maradjak Szivi? Szarul nézel ki – dőltem csípőmmel a mosdónak.
- Kösz. Minden nő vágya, hogy így bókoljanak neki reggelente – morogta karcos hangon – Seggfej.
- Itthon maradjak? – ismételtem meg a kérdést.
- Nem kell. Csak megfáztam – legyintett, de újra csúnyán köhécselt.
- Biztos? Raul tuti megértené – akadékoskodtam.
- Jimin – sóhajtotta.
- Ugye, nem fogsz ilyen állapotban bemenni órára? – tudakoltam.
- Dehogynem. Volt ennél rosszabb is. Veszek be vitamint és jobban leszek – motyogta.
- Itthon maradok – jelentettem ki.
- Jimin, nem szükséges. Hogy venné már ki magát, hogy egyből a második napodon nem mész dolgozni? Menj nyugodtan, jobban leszek – vitatkozott.
Előrébb léptem, ajkaimat homlokának nyomva. Bőre szabályosan forró volt, égetve számat. Egyértelmű volt, Bianca lázas. Nem is kicsit. Sürgetve kiöblítettem a fogkrémet és karjaimba véve a lányt, visszavittem az ágyba. Nem izgatott túlságosan a felháborodása. Mobilját elmarva tárcsáztam Jennifert, közben betakargatva Fernandezt. Azonnal fogadta a hívást, vidáman beleszólva a készülékbe.
- Jó reggelt kis Katicabogaram!
- Helló Jen, Jimin vagyok – szóltam közbe.
- Gáz van?
- Bia beteg, lázas és köhög, de nekem dolgozni kell mennem. Megtennéd, hogy átjössz? Szerintem, el kellene vinni dokihoz.
- Indulok, indulok – hadarta.
- Köszi, rendes vagy – eresztettem megkönnyebbült sóhajt.
- Nem miattad Ratyigyerek! – háborodott fel rögtön – Bianca miatt megyek. Hovatovább, még mindig nem tetszik, hogy veled van, mert egy utolsó szarházi vagy és szívem szerint, bedobnálak egy rakás kiéhezett, nagy bránerű buzeráns közé, hogy szét basszák a szűk segged – kislitániázott.
- Megható monológ volt Esmeralda, de inkább siess. Lassan indulnom kéne és nem szeretném itt hagyni egyedül.
- Milyen törődő lettél hirtelen – gúnyolódott – Készülődj, húsz perc múlva ott leszek – és bontotta a vonalat.
Fejemet ingatva tettem vissza a telefont iménti helyére. Rosszul éreztem magam és bűntudat mardosott amiatt, hogy ilyen állapotban itt kell hagynom Biancát. Otthon szerettem volna maradni vele és ápolni, ahogyan azt ő tette volna fordított esetben.
- Ne haragudj, hogy Jenre bízlak – cirógattam meg kipirult pofiját – Ha hazaérek, eskü mindent megteszek érted – ígértem.
- Semmi gond Chim, menj dolgozni. Megleszek – mosolygott haloványan.
- Főzök egy teát és hozok gyógyszert. Kérsz valamit enni? – pusziltam fejéré.
- Nem – húzta magára nyakig a takarót.
Még egy puszit adva hajába vonultam a konyhába, ahol Jungkook séfet játszva palacsintákat sütögetett.
- Jó reggelt Hyung! – köszöntött jó kedvűen.
- Helló Guk! Figyelj, Bia beteg – magyaráztam ténykedés közben – Örülnék neki, ha vigyáznál rá, rendszeresen mérnéd a lázát és itatnád vele a teát. Egyen is valamit és bármi van, csörgess meg, azonnal jövök haza – adtam parancsba.
- Rendben – bólintott komolyan.
Tarkómat vakarva próbáltam rájönni, hol tartja Bianca a gyógyszereket és random nyitogattam ki a szekrényajtókat, húzogattam ki a fiókokat. A második fiókban meg is találtam egy kisebb fajta házipatikát. Lenyúlva egy doboz Aszpirint és egy pohár vizet caflattam vissza hozzá. Szegény brutális módon köhögött, súlyosbítva bűntudatom.

*&*&*&*

Egész álló nap frusztrált voltam és össze-vissza kapkodtam, aminek meg is lett az eredménye és sikeresen eltörtem egy tányért. Rendesen el is vágtam azzal a tenyeremet, amit Hayley szakszerűen bekötözött és onnantól fogva gumikesztyűben kellett mosogatnom. Aggódtam Biáért, mert Jungkook utolsó üzenetében megírta, hogy az orvostól átirányították a kórházba és azóta semmi hírt nem kaptam. Mindez órákkal ezelőtt. Martin és Hay igyekezett elterelni a figyelmemet, ám lószart sem ért. Legszívesebben ott hagytam volna mindent a picsába és Bianca után rohantam volna a kórházba. A legrosszabb verziók fordultak meg fejemben. Műteni kell, esetleg befektették és már értettem, anyámék mit érezhettek, amikor tiniként csesztem a megbeszélt időben hazamenni és a szüleim sírva aggódtak miattam. Alig vártam, hogy leteljen a munka és komolyan, egy örökkévalóságnak éltem meg. Furcsa volt ennyire félteni valakit és teljes lényemmel rettegni az épségéért. Végre negyed hat lett, én pedig jóformán reszketve rángattam le a kötényemet és tárcsáztam Jungkookot, kávét kortyolgatva, kieresztve az egész napos idegbetegséget.
- Mi a geci van már?! – szóltam bele ingerülten a készülékbe.
- CT-n voltunk Hyung, ne haragudj. Az orvos azt mondta, tüdőgyulladása van. Felírt egy halom antibiotikumot és sok folyadékot kell innia. Hamarosan lecsepeg az infúzió és mehetünk haza – hadarta Kook.
- Kurva jó – fújtattam – Melyik kórházban vagytok? Odamegyek.
- A Rockefeller-ben – felelte.
- Indulok. Várjatok meg! – utasítottam és zsebre dugtam a telefont.
- Na? Mi a helyzet? – kérdezte őszinte frusztrációval Martin.
- Tüdőgyulladás – sóhajtottam.
- Várj! – mondta.
Értetlenül néztem, miként a szakács megpakol egy ételhordót levessel, majd egy másikat empanadassal és húsgolyókkal. Hálás voltam, amiért alig két napnyi ismeretség után szívén viselte a barátnőm sorsát. Úgy véltem, ez afféle tipikus mexikói habitus. Az én családom, a te családod. A te gondjaid, az én gondjaim is. Meghatódva vettem át a dobozokkal teli szatyrot.
- Lizzynek volt már tüdőgyulladása – mesélte a férfi – Ha lázas, fontos, hogy ne adj neki meleg folyadékot. Inkább hideg, vagy szobahőmérsékletű teát igyon és a levest se melegítsd meg neki. Azzal többet ártsz, mint segítesz – javasolta – Nagyon magas láz esetén hűtőfürdő, de semmiképpen sem hideg vízben. A lázzal megegyező hőfokú, amit folyamatosan hűtesz le.
- Oké, köszönöm – bólintottam.
- Az antibiotikum mellé adj neki probiotikumot is, máskülönben tropára megy a gyomra. Így is fájni fog a hasa, de azt melegvizes palackkal enyhítheted – csatlakozott Hayley is a tanácskozásba.
- Kösz srácok, jó fejek vagytok.
- Természetes – vontak vállat – Na skera! Vár a beteg szerelmed – tessékelt ki Hay – Holnap találkozunk, viszlát!
Normálisabb hangulatban búcsúztam el tőlük, aztán Raultól is és sietősre fogva indultam a metróhoz. Elvileg a Rockefeller nem volt messze, mindössze, három megállóra. Toporogva lábfejemmel ültem végig az utat és a szokásosnál bunkóbban ráztam le egy vörös kiscsajt, aki mellém telepedve megpróbált felszedni. „Házas vagyok.” – hazudtam neki, mire grimaszolva átült másik pasi mellé. Nem értettem, mi a szar van a nőkkel, hogy mindegyik épp engem akar felszedni, azonban nem is agyaltam túl. Sokkal jobban fostam Bianca miatt, mintsem mélyen szántó filozofálásba kezdjek a női nem rejtelmeit illetően. A megfelelő állomásnál leszálltam és vigyázva a kajákra futottam egész a kórházig. A nagy zűrzavarban kibalhéztam hol találom a barátnőmet és jóformán feltéptem az ajtót.
- Nyuszipofim – mondtam lágyan, átlépve a küszöböt.
- Igen, Hyung? – pattant fel Jungkook.
Fejem csóválva hagytam inkább figyelmen kívül és mentem az ágyon fekvő bágyadt lányhoz. Óvatosan megsimogattam piros orcáját és feljebb húztam rajta a fertőtlenítő szagú takarót.
- Hogy vagy Popsika? – duruzsoltam hozzá halkan.
- Hmm... – hunyta le szemét, tenyerembe hajtva buksiját.
- Mit csináltál a kezeddel te szerencsétlen? – kötözködött Jennifer az egyik székről.
- Ketrecharcoltam – emeltem meg szemöldököm.
- Nyugdíjasokkal? – heccelt.
- Strauss, kérlek távozz a szobából – morogtam.
- Játszunk inkább akasztófásat. Ha rossz a válasz, adok kötelet – derült fel.
- Játszunk – egyeztem bele.
- Kiestél, akaszd fel magad. De kár! – biggyesztette le száját.
Megforgattam szemeimet és a békesség érdekében csendben maradtam. Hobi mégis hogy képes elviselni ezt a boszorkányt?