Eltelt egy hét, ami alatt kialakult egyfajta rendszerünk. Napközben a suliban messziről kerültem a Bocit, esténként együtt próbáltunk. Folyamatosan szivattam testalkata miatt, kreatív beszólásokkal, pedig, egyáltalán nem utáltam már annyira. Fernandez meglepően jó fej volt, kedves, figyelmes, okos és egy kicsit dilis is. Mindig hozott nekem kaját és innivalót, ami rendes volt tőle. A koreográfiával jól haladtunk, bár, még szüntelenül változtattunk rajta ezt-azt, tökéletesítve a végeredményt. Hyerinnel ugyanolyan szarul álltak a dolgaink. Én tepertem, mint a barom, ő elküldött a francba. Immáron, lelkiszemeteseim száma gyarapodott, kibővülve Bocival, szóval, őt is traktáltam erőteljesen nem létező szerelmi életemmel.
Egy újabb próbára készülve, nyújtottam, míg partneremre vártam. A lány hamarosan meg is érkezett, halkan bekopogva az ajtón, mire betessékeltem. Mindig kopogott, ami idegesített, mivel rajtam kívül úgyse fogja más várni. Fekete melegítőbe bújva tette le hátizsákját, rögtön előszedve a kaját. Boci, amióta lecsesztem, hogy a franc sem kíváncsi a narancsbőrös combjaira, kizárólag, hosszú, bő fazonú ruhákat hordott, amiért hálás voltam neki. Engem megkímélt a traumától, magát meg egy nagyon durva beoltástól.
- Van egy meglepim számodra – újságolta izgatottan.
- Na? Kaptál időpontot zsírleszívásra? – találgattam megszerezve az ételhordót, rögtön nekiesve a semmihez sem fogható házikosztnak.
Boci mosolya lehervadt és talán, lelkesedése is. Nagyot nyelt, mintha a sírást igyekezne visszatartani. Igazából, ha őszinte szerettem volna lenni, egész helyes lány volt. Nagy barna szemei voltak, baba arca, aranyos szeplői, dús ajkai és hosszú, sűrű szempillái. Sőt, először gondoltam úgy, hogy kifejezetten szép is.
- Beszéltem Hyerinnel – kezdte, figyelmen kívül hagyva bunkó beszólásom – és lefixáltam neked egy randit vele.
Megrökönyödve pislogtam rá. Két éve próbálom felszedni, eredménytelenül, erre Ő egy kis csajos csevejjel beszervezi nekem? Hirtelen elszégyelltem magam a seggfej megjegyzéseim miatt és gyökér viselkedésemért.
- Komolyan? – kérdeztem döbbenten.
A lány széles mosollyal bólintott, mire félreraktam a kaját és rávetődtem. Végig dőltünk a padlón, Fernandez felsikoltott a váratlan támadásomtól. Szorosan megöleltem, majd ujjaimmal összekuszáltam selymes, barna tincseit.
- Te vagy a legjobb fej Boci, akit ismerek – bókoltam neki.
- Szállj már le rólam! – nevetett, próbálva menteni haja épségét.
*&*&*&*

Furcsa látvány volt Fernandezt a kollégiumi szobámban látni. Mintha akkor realizáltam volna csak, hogy bizony a tánctermen kívül is létezik és nem csupán egy kitalált személy. Törökülésben elhelyezkedve figyelt a kanapéról, míg készülődtem. Veszettül ideges voltam és nőket megszégyenítő módon, körülbelül a hatvanadik pólót vettem át. Érdekes volt, hogy Fernandez még csak meg sem bámulta ruha nélküli felsőtestem. Nem azért, mert megcsappant tőle az önbizalmam, hanem, mert nem érdekeltem és talán ez egy kissé zavart.
- A fekete jobb volt – jegyezte meg az előbbi textildarabra mutatva.
Megpördültem, ismét kikeresve az említett felsőt és levetve a fehéret, áthúztam azt.
- Foglaltam nektek asztalt egy hangulatos vendéglőben a tengerparton. Vacsora után leviheted a partra – mondta.
Félmosollyal ajkamon tekintettem rá. Elképesztő, hogy erre is gondolt és ezt is elintézte, annak ellenére, mekkora farok voltam vele.
- Kösz Boci, rendes vagy.
- Megtennéd, hogy nem szólítasz Bocinak és tehénnek? Elég sértő és rosszul is esik – vallotta be.
- A bocik aranyosak – állapítottam meg.
- Nem azok – ellenkezett.
- Jó – adtam fel – akkor, minek hívjalak?
- Ahogyan elneveztek, Bianca.
Bólintottam. Nem tetszett, mert túl hosszú volt, így elhatároztam, Bia lesz és kész.
- Ideges vagyok – tört ki belőlem őszintén – és fogalmam sincs, mit mondjak majd neki.
- Ha nagyon kezd elfajulni a helyzet, mond neki, hogy veled biztonságban van, mint Kennedy Dallasban – ötletelt.
Felnevettem megjegyzésén.
- Annyira hülye vagy – ingattam fejem röhögve.
- Szerintem, úgysem értené a lényegét – vont vállat.
Ezzel nem vitatkozhattam. A múltkori rövid társalgásunk alkalmával Hyerinnel enyhén csalódottá tett, mennyire butácska. Másképp képzeltem és szentül hittem, az én Hyerinem nagyon is okos.
- Bókolj sokat, de túl komplikáltan. Mond neki, hogy gyönyörű, kivételes, tehetséges. Ne görcsölj rá túlzottan, ne gyárts előre szövegeket és jusson eszedbe, Mozart a Don Giovanni nyitányát a premier napján írta meg – javasolta.
Bólogattam, mert tudtam, mire célzott ezzel.

*&*&*&*

Amire a világon legjobban vágytam, életem legdurvább csalódását okozta. Hyerin gyönyörűen festett. Távolról. Közel ülve hozzá tisztán láthattam azt a több kilónyi vakolatot, mely az arcát fedte. A ruhája pedig inkább hasonlított valami prostituált munkaeszközéhez, mintsem valódi textilhez. Háromnegyed órája magáról beszélt, istenítve, dicsőítve saját személyét. A legdrágább kaját és bort rendelte, amihez természetesen hozzá sem nyúlt igazán, mindössze, tologatta ide-oda tányérján az ételt. És én, Park Kibaszott Jimin, ott csücsülve álmaim nőjével, hallgatva egoista szövegelését, az asztal alatt chateltem Fernandezzel. Remek, de komolyan.
- ... aztán felléptem még Tokióban, Kínában is. A kínaiak totálisan odavannak a mozgásomtól. Újság cikket is írtak rólam, amiben „Bumfordi tehetségnek” neveztek – büszkélkedett.
Szemöldököm megemelkedett és erőteljesen küszködtem a nevetés visszatartásával.
- Bár, rendesen kioktattam a cikk íróját, mert nem Bumfordban születtem, hanem Szöulban – tette hozzá.
- Először is – kezdtem lassan – Tokió Japán fővárosa. Te feltehetően Pekingben léptép fel. Másodszor, a bumfordi egy szinonimája az ügyetlennek. Szerintem, az a cikk nem éppen a tehetségedről szólt – javítottam ki.
- Persze. Tudom, csak érdekelt, figyelsz e – legyintett zavartan.
Hyerin újabb negyedórás ódában kezdett magáról, így figyelmem visszatért az ölemben pihenő mobilomra. „Mit csinálsz?” érdeklődtem Fernandeztől, melyre jött is a válasz, „Most indultunk el a Mekibe.” „VEGYÉL NEKEM SATBURGERT!!! LÉGYSZÍ” – írtam neki. „Minek neked az? Épp vacsorázol.” Elhúztam számat, miközben reagáltam az üzenetre, „Hyerin a legdrágább fogásokat rendelte. Szerintem, most egy hónapig nem eszek.” Gyanítottam, Bianca épp felnevetett a gyorskajáldához útban. Belekortyoltam vizembe, legalább az legyen a gyomromban.
- Akkor, megdugsz? – kérdezte Hyerin, én pedig azzal a lendülettel kiköptem a folyadékot.