Eltelt egy hónap és még mindig buzis gyomorbogaraim voltak Fernandez miatt. Szerettem hazaérkezni hozzá, összebújni vele éjszakánként, reggelente mellette ébredni, vagy modellt ülni a rajzaihoz. A munkámat imádtam és mondhatni, egy család lettünk az éttermes srácokkal. Még Martin kislányának, Bellának a balett előadásán is ott voltunk. Hétvégente kirándulni, bevásárolni, esetleg csak sétálni jártunk Biancával, kihasználva a szabad hétvégéinket. Néha segédkeztem neki a táncoktatásban is, némi plusz pénzért. Nyálasan boldog voltam. Őszintén boldog. A karácsony közeledtével New York díszes fényárban úszott, melyet szerettem hazafelé úton csodálni. Mindig eszembe juttatta, ez lesz az első közös karácsonyunk Biancával és ez még boldogabbá tett. A szüleimmel azóta sem beszéltem. Egyszerűen haragudtam rájuk, noha a kamu drogdíleri pályafutásomat már tisztáztuk. Hyerin sajnos megúszta pénzbírsággal és felfüggesztettel, ami édes kevés volt a szarkeveréséhez képest. Jungkook szótlanul sétált mellettem. Talpunk alatt ropogott a hó. Hiába tisztították a járdákat, újabb adag esett, amit kifejezetten élveztem. Szerettem a telet. Hangulat és belsőséges volt. Ezeken a hideg napokon akaratlanul is szorosabban öleltem át Biát, kiélvezve karjai melegét.
- Mi a gond Kookie? – kérdeztem rokonomtól.
- Ez lesz az első karácsonyom anyáék nélkül – motyogta – Haza is utaznék hozzájuk, meg nem is. Szeretek veletek lakni – vont vállat.
- Szerintem, utazz haza. Biztosan hiányzol nekik – bíztattam.
- De akkor meg, Ti hiányoznátok – nyafogta.
- Minket minden nap látsz Kölyök – borzoltam össze haját.
- Az nem ugyanaz. A karácsony a szeretet ünnepe és Titeket szeretlek. Rosszul érezném magam, ha pont karácsonykor nem lehetnék veletek – grimaszolt szomorúan.
- De cuki vagy – karoltam át nyakát, megütögetve fejét, mire hisztizett.
Az épületbe érve levertük a cipőnkre tapadt havat, majd lehúzva kabátom cipzárját szálltam be a liftbe. Alig vártam már, hogy levetkőzhessek és megölelhessem Biát. A lakásban azonban nem a megszokott meghitt hangulat fogadott. Bianca szarul festett. Szemei vörösek és duzzadtak voltak, mint aki hosszú órákig sírt és ez aggasztott. Nem adott üdvözlő csókot és nem bújt hozzám, mindössze intett. Rohadtul ideges voltam és a kelleténél nagyobb hévvel rúgtam le bakancsaimat és akasztottam fel kabátom.
- Mi történt? – tudakoltam rögtön lényegre térve.
- Semmi – zavartan nyelt nagyot – Kértek vacsit?
Jungkook értetlenül lesett rám, aztán megadóan felemelte kezeit.
- Mi van? – szegeztem a kérdést a lánynak.
- Én... – felsóhajtott – Beszélhetnénk kettesben? – pislogott bűntudatosan.
Gyomrom teniszlabda méretűre zsugorodott az idegtől. Nem tetszett a nézése, sem a kérdése. Ez veszélyesen hajazott arra a helyzetre, ahogyan a szakításokat kezdik. Beleegyezően bólintottam és követve őt a hálóba vonultunk. Leültem az ágy szélére, onnan nézve a frusztráltan fel s alá járkáló Biancát. Mellkasom szorított és tényleg csak a legrosszabbra tudtam gondolni, ami miatt erősen markoltam a takarót. Szánalmasnak tűnhettem és valóban úgy is éreztem magamat.
- Hallgatlak – törtem meg a feszült csendet.
Bia megállt előttem, tartva a távolságot, ezzel még tovább szítva idegességemet.
- Szeretném, ha elköltöznél.
- Miért? – érdeklődtem automatikusan.
- Nem szeretnék már veled lenni. Úgy érzem, amióta velem vagy, minden félresiklott az életedben. Szakítottál életed nagy szerelmével, Hyerinnel. Kicsaptak a kollégiumból, rendőrségi ügyed lett, abba hagytad a főiskolát, hogy dolgozhass. A szüleiddel hónapok óta nem beszéltél és lemondtál a legnagyobb szenvedélyedről, a táncról. Nem győzöm hangoztatni Chim, mennyire tehetséges vagy. Nagy jövő áll előtted, elismert művész lehetsz... Mellettem pedig, csak mosogatsz és vadidegeneknek szolgálsz fel kaját. Még van esélyed helyrehozni mindent – remegett meg a hangja a végére.
- Mi?! Te mi a faszról beszélsz?! Tegnap még minden rendben volt velünk – álltam fel mutogatva – Mondott neked valaki valamit? Hyerin volt? Jennifer uszított ellenem? Én nem értelek! Mi a franc történt? Megismerkedtél valakivel? – hadartam egyre kétségbeesettebben.
- Mindössze átgondoltam a dolgokat.
- Milyen kibebaszott dolgokat gondoltál te át?! – kiabáltam – Mi a faszt hordsz itt össze? Menstruálsz és hülye vagy?! – tártam szét karjaimat. 
- Nem szeretnék veszekedni. Nézd Jimin, megértem, hogy most dühös vagy rám...
- Dühös?! Kettébasz a tetves ideg! – ordítottam – Kurvára hülyeségeket beszélsz! Még, hogy Hyerin életem szerelme... hát beszarok – túrtam hajamba reszkető kézzel – Nem értelek. Én csak egy rendes indokot szeretnék. Egy normálisat. Nem olyat, hogy Hyerin Bárcás Kurva a te végzeted, meg ilyesmi – ziháltam – Van valakid?
- Jimin... – nyögte.
- Van valakid? – üvöltöttem.
- Jesszus, dehogyis. Csak azt szeretném, hogy boldog lehess és azt csináld, úgy élj, ahogyan azt elképzelted. Nem akarom, hogy egy lestrapált pultos legyél, mert te ennél sokkal több vagy. Egy táncos Jimin. Egy született táncos és én megfosztalak ettől – buggyantak ki könnyei – Nem akarom, hogy úgy öregedj meg, hogy azokról a lehetőségekről ábrándozol, amiket miattam hagytál veszni.
- Semmit sem veszítettem azzal, hogy veled vagyok – ingattam fejem.
- De fogsz Jimin! Ha velem maradsz, fogsz! – kiabálta.
Faszságnak tartottam minden egyes szavát. Hyerin egy oltári nagy tévedés volt. Miatta tagadtak ki a szüleim, basztak ki a koleszből és kellett munkát vállalnom. Szerettem az állásomat és a kialakult életvitelemet Bianca mellett. Így voltam boldog, vele. Hazudnék, ha azt állítanám, sosem gondoltam a táncra és a gondtalan fősulis napokra, de immáron nem számított. Sokáig éltem úgy, hogy szüleimre hagyatkoztam, szartam bele a dolgokba és Hyerin után koslattam. Gyökér voltam.
- Csak mond el, mi a baj Kicsim és együtt megoldjuk. Beszéljük meg, mint a normális felnőttek – kértem nyugodtabban.
- Nem szeretném megbeszélni Jimin. Csak szedd össze a holmidat és menj el – tört ki belőle a zokogás.
Nem érdekelt, mennyire haragszom rá jelen pillanatban. Szorosan öleltem, simogatva selymes haját, igyekezve lenyugtatni. Ám zokogása egyre keservesebb lett, én pedig egyre mérgesebb.
- Csak mond el – kérleltem könnyeit törölgetve ujjaimmal – Akármi is az igazság, nem leszek rád dühös, ígérem.
- Terhes vagyok Jimin. És ha itt maradsz... ha együtt maradunk, az egész életedet tönkreteszem ezzel – zokogta.