30. - Epilógus
Tátott szájjal, lenyűgözve ácsorogtam a festmény előtt, mely engem ábrázolt. Annyira precíz volt. Egyszerre álomszerű és reális. Imádtam a színek játékát, a sötét hangulatot, amit a narancsos szín élettel töltött meg. Bianca sosem mutatta meg ezt a képet. Gyanítottam, a nagy napra tartogatta, a kiállításra. Egy ideje keresettek voltak a képei és emiatt kiállítást rendeztek, melyen a jövendőbeli vevők megszemlélhették az alkotásait.
- Tetszik?
Bia mellém lépett, tündéri mosolyával. Parfümjének édes illata körüllengett és fekete ruhájában eszméletlenül nézett ki.
- Hát... – leheltem.
Egyszerűen nem találtam szavakat, mennyire elvarázsolt a rólam készített festménye.
- Megveszem – jelentettem ki határozottan.
- Ez nem eladó – ingatta fejét.
- Minden eladó, csak helyesen kell licitálni – vigyorogtam – Bizniszeljünk szép asszony! Oldjuk meg okosba’ – kacsintottam.
- Mint mondtam, nem eladó – kacsintott – Tesó – tette hozzá amolyan Strauss stílusban.
- Mikor festetted? – komolyodtam el újra a képre nézve.
- Mielőtt párba osztott minket apa, volt az a fellépésed. Láttalak és úgy gondoltam, ezt meg kell örökítenem – mesélte.
- Óh, szóval, te már kiszúrtál jóval azelőtt, hogy megismerkedtünk – állapítottam meg.
- Lófaszt! – horkantott – Egy igazi, két lábon járó pöcs voltál. Mondjuk, most is az vagy, de hat év alatt egészen megszoktalak már – vont vállat.
- Erre most mondanám, hogy baszódj meg Fernandez, de baszogatlak én téged eleget – sóhajtottam – Nem furcsa? – sandítottam rá homlokráncolva – A tánc. Mennyi mindenre képes. Embereket hoz össze, festményeket ihlet – gondolkodtam hangosan.
- Nem minden tánc – helyesbített Bia.
- Tényleg nem. Szerintem, ez csak a bachata varázsa. Sosem felejtem el, amit egyszer mondtál nekem róla. „A bachatat nem táncolhatod akárkivel és akárhogyan. Ez a szeretők tánca, a házastársaké, a szerelmeseké.” – idéztem fel egykori szavait – Igazad volt – húztam magamhoz egy puszira.
- Akkor még nem hittem, hogy meg is jegyzed – mosolygott.
- Mindent, amit mondasz Fernandez. Mindent – egyenesedtem ki büszkén.
- Tetszik?
Bia mellém lépett, tündéri mosolyával. Parfümjének édes illata körüllengett és fekete ruhájában eszméletlenül nézett ki.
- Hát... – leheltem.
Egyszerűen nem találtam szavakat, mennyire elvarázsolt a rólam készített festménye.
- Megveszem – jelentettem ki határozottan.
- Ez nem eladó – ingatta fejét.
- Minden eladó, csak helyesen kell licitálni – vigyorogtam – Bizniszeljünk szép asszony! Oldjuk meg okosba’ – kacsintottam.
- Mint mondtam, nem eladó – kacsintott – Tesó – tette hozzá amolyan Strauss stílusban.
- Mikor festetted? – komolyodtam el újra a képre nézve.
- Mielőtt párba osztott minket apa, volt az a fellépésed. Láttalak és úgy gondoltam, ezt meg kell örökítenem – mesélte.
- Óh, szóval, te már kiszúrtál jóval azelőtt, hogy megismerkedtünk – állapítottam meg.
- Lófaszt! – horkantott – Egy igazi, két lábon járó pöcs voltál. Mondjuk, most is az vagy, de hat év alatt egészen megszoktalak már – vont vállat.
- Erre most mondanám, hogy baszódj meg Fernandez, de baszogatlak én téged eleget – sóhajtottam – Nem furcsa? – sandítottam rá homlokráncolva – A tánc. Mennyi mindenre képes. Embereket hoz össze, festményeket ihlet – gondolkodtam hangosan.
- Nem minden tánc – helyesbített Bia.
- Tényleg nem. Szerintem, ez csak a bachata varázsa. Sosem felejtem el, amit egyszer mondtál nekem róla. „A bachatat nem táncolhatod akárkivel és akárhogyan. Ez a szeretők tánca, a házastársaké, a szerelmeseké.” – idéztem fel egykori szavait – Igazad volt – húztam magamhoz egy puszira.
- Akkor még nem hittem, hogy meg is jegyzed – mosolygott.
- Mindent, amit mondasz Fernandez. Mindent – egyenesedtem ki büszkén.
Коментарі
Упорядкувати
- За популярністю
- Спочатку нові
- По порядку
Показати всі коментарі
(1)
30. - Epilógus
Pótoltam és boldogan tapsikoltam. Minden részét imádtam! Hatalmas köszönet érte 😘😘😘😘
Відповісти
2019-10-24 22:49:37
2