Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem során mindig is voltak olyan zsarnokok és gyilkosok, akik egy ideig legyőzhetetlennek tűntek, de végül mindig elbuktak. Mindig.

Mahatma Gandhi



Szonja kitartóan rohant ügyesen kerülgetve a fákat, melyek útját keresztezték. Tüdeje sípolt, vére a fülében dobogott, szívverése a fellegeket verdeste a hihetetlen mennyiségű futástól és adrenalintól. Nem tudta, mennyi ideje menekül, de azt biztosra vette, sokkal nagyobb távot hagyott maga mögött, mint a múltkor. Lábai sajogtak, tiltakozva a kitartó lábmunka ellen, viszont nem akarta feladni. Olyan közel volt már a teljes szabaduláshoz. Szinte már érezte a budapesti utcák számára otthonos, jellegzetes illatát. Szemeivel hunyorogva figyelte azt a részt, ahol a fák, azaz az erdő véget érnek és kezdődik az autóút. Megnyugvás szaladt rajta végig, ahogyan letudva a métereket talpa a sima betonra ért. Öröme csak fokozódott, mikor vele szemben fényszórók villantak fel, jelezve egy közeledő járművet. Fellelkesülve állt ki az út közepére és integetett két karjával, hogy segítséget kérjen. A kocsi lassított, majd meg is állt és egy kissé bizalmatlanul pislogó, mégis kedves arcú idős bácsi szállt ki.

- Kérem segítsen! - szólalt meg kétségbeesve a lány - Egy férfi elrabolt, fogvatartott és most üldöz. Kérem, vigyen el a rendőrségre! Könyörgöm! - fakadt sírva a rá tóduló érzelmek sokaságától.

- Nyugodjon meg! - paskolta meg az úr a vállát biztatóan - Most már biztonságban van. Elviszem. - intett a kocsi belseje felé.

- Köszönöm. - hálálkodott Szonja - Esetleg, van mobilja, hogy felhívhassam a szüleimet? - kérdezte, míg a férfi hunyorgott a szemből jövő erős fénytől.

- Van, persze. - bólintott és ismét intett a járműre.

- Köszönöm szépen. Nagyon köszönöm. - zokogott a lány és elfogadva a felajánlást beült a hátsó ülésre és nagyot sóhajtott.

A szembe lévő sávban haladó autó lassított, aztán hirtelen megállt. Szonja rosszat sejtve lejjebb húzódott ültében. Teste megfeszült és felnyüszített, meglátva a veszélyesen dühös ábrázatú Kim TaeHyungot. Szíve kihagyott egy ütemet, ahogyan egyre csak közelebb és közelebb ért. Aztán egyszeriben mindent lelassulva érzékelt. Tae a bácsihoz lépett, de gyűlölködő szemeit le nem vette a lányról, mintha tekintetével azt ígérné: most kurvára rábasztál! Szonja tompán hallotta, amint a bácsika magyaráz valamit TaeHyungnak, mire az fogait csikorgatja és a pulcsija ujjában elrejtett hosszú, éles konyhakést kicsúsztatja. A lánynak ideje sem volt sikítani, hogy figyelmeztesse szegény bácsit, mert Tae megragadta a másik férfi nyakát és egymás után többször a hasába döfte a kést. Szonja lesápadt a rengeteg vér látványára, valamint a helyzet súlyosságára. Annyiszor látott már ilyet filmekben és meg sem kottyant neki, de ez ott történt tőle alig egy méterre, vagy kettőre, ráadásul ez való élet volt. A kegyetlen és szörnyű valóság. Tenyerét szájára tapasztva préselődött bele az ülésbe, szemeiből könnyek csorogtak le, gyomra háborgott a vér erős, fémes szagától. Miatta halt meg egy ártatlan idős bácsi és ezt soha senki nem fogja megbocsájtani neki. TaeHyung megölte őt. Szemrebbenés nélkül megkéselte! Egészen eddig egy gyilkossal élt együtt. Kedves volt vele, olykor sajnálta, megcsókolta, lefeküdt vele és szerette. Egy őrült gyilkost! Kim TaeHyung egy kibaszott pszichopata gyilkos!

Felsikoltott, mikor TaeHyung hozzá lépett és véres kezével a hajába kapva kirángatta a hátsó ülésről. Megállás nélkül sikított, üvöltött, sírt és imádkozott, ám a férfi nem engedte el. Elvonszolta az autójáig és zsebéből előkotorva egy injekciót a lány nyakába nyomta a tűt. Szonja küzdeni akart, kitörni és megmenekülni, de sajnos a nyugtató sokkal erősebb volt nála, így alig egy perc múlva szempillái erőszakkal összezárultak és elsötétült előtte minden.


*§*§*§*



Szonja szörnyű hányingerre ébredt. Pilláit lassan nyitogatta, majd a már sokszor látott rácsok és kopottas plafon bontakozott ki látómezőjében. Hátáról az oldalára gördült és nagyokat szívott a levegőből, hátha enyhíti vele émelygését, azonban nem használt. Nehézkesen felült a ketrec belsejében és homlokát a hideg vasrácsnak nyomta, ami valamelyest segített. Kim TaeHyung csendben figyelte a feltehetően rosszulléttel küszködő lányt. Kezei még mindig véresek voltak, ahogyan ruhája is. Agyában egymást kergették az őrültebbnél-őrültebb gondolatok, hogyan is tudná móresre tanítani az engedetlen lányt. Az előző kettő ilyenkorra már rég holtan feküdt a lábai előtt, de Szonjával más tervei voltak. Hiába dühítette fel, hiába szökött meg ismét tőle, képtelen volt komolyabban ártani neki. Erre akkor döbbent rá, amikor realizálta, hogy nincs vele. Nem fekszik mellette a matracon és nem szuszog édesen, ahogyan szokott. Ha előbb felébredt volna arra a kibaszott mobilja csörgésére, már az ajtóban elkaphatta volna, hogy megelőzzék ezt a felesleges hercehurcát. Hát, a tetves picsába! Még azt a kis ribancot is majdnem megrugdalta a klubban, aki gusztustalanul rá tapadt és kiszívta a nyakát. Hiába pofázta el neki, hogy barátnője van, sőt, élettársa, ha már pontosan fogalmaz, nem, a kis kurva érthetetlen volt és ha YoonGi nem fogja le idejében, kidobják a helyről, mert kitapossa a belét. Lehet, Szonja azt hitte, valóban megcsalta és azért szökött el? Hiszen, ő csak viccelt! A lány öklendezni kezdett, mire a ketrechez ugrott és automatikusan kinyitotta az ajtaját, hogy gond nélkül simogathassa kedvese hátát, míg ő kiadja gyomra tartalmát. Túlzásba vitte volna a nyugtatót? Elvileg, attól lehet hányingere. A lány először hagyta a törődést, ám észbe kapva ellökte Tae véres kezét és a ketrec legtávolabbi sarkába húzódott, egész testében remegve. Tekintetében mérhetetlen keserűség és rettegés volt, ami miatt TaeHyung kellemetlenül érezte magát. Nem az volt a fő célja, hogy Szonja féljen tőle.

- Nem bántalak. Gyere. - hívogatta a férfi felé nyújtva kezét.

Szonja pillantása a vérfoltokra siklott és felsikoltott.

- Megölted. Megöltél egy embert. Megölted. - hajtogatta zokogva.

- De téged nem bántalak, úgyhogy gyere ide szépen, amíg nyugodt vagyok. - kérte valóban nyugodtan TaeHyung.

- Engem is meg fogsz ölni! Meg fogsz ölni! Egy gyilkos vagy. Egy gyilkos vagy... - sírt egyre jobban bepánikolva.

- Kicsikém! - sóhajtotta Tae - Vagy jössz magadtól, vagy én szedlek ki. Abban, viszont nem lesz köszönet. - sziszegte a végét fenyegetően.

A lány tenyerét a szájára tapasztva borult a ketrec aljára és sírt keservesen. TaeHyung egyik lábáról a másikra nehezedve ácsorgott rá várva, majd megunva a tökölést benyúlt érte. Szonja felsikoltott és könnyei szaporábban folytak le arcán, de TaeHyung nem törődve vele karjaiba kapva felcipelte a lépcsőn, egészen a fürdőszobáig.

*§*§*§*

TaeHyung a kád mellett ülve nézelődött a fürdőszobában, míg Szonja némán zokogva ücsörgött a vízben. Rettegett tőle, ami veszettül dühítette. Elvégre, nem bántotta! Megszökött, de ő mégsem bántotta! Meghúzta a haját és ennyi. Nem ordibált vele, nem pofozta fel, nem rúgott belé, nem ölte meg. Az a nyomorult vén ember meg kit érdekel? Fél lábbal úgyis a sírban volt.

- Nem vagy éhes? - kérdezte halkan Tae a lánytól, ám feleletet hiába várt.

Felsóhajtott és a kád mellett heverő dobozból kihúzva egy mosóport a leírását kezdte olvasgatni kínjában. Nem mondhatni, hogy sok érdekes dolgot megtudott belőle, vagy okosabb lett, de addig is elfoglalta magát. Ezután jött az öblítő. Még meg is szagolta. Aztán a sampon, tartalék tusfürdő, tamponos pakk. Az utolsónál azonban megtorpant, mikor vissza akarta tenni. Bontatlan volt. Persze, nem ez volt a lényeg. Térdeire ereszkedve pakolt tovább a dobozban és szúrta ki a másik kettő csomag betétet, ami ugyanúgy bontatlan volt. Réveteg tekintetét a lányra vezette, aki lehunyt pillákkal feküdt a kádban. Agyában vissza görgette, mikor vehette ezeket, de körülbelül két hónapja. Ajkai sátáni mosolyra húzódtak. Lehet, semmit sem kell ahhoz tennie, hogy Szonja vele maradjon. Hiszen, ha jól sejti, megtette már réges- rég...