Nem az a lényeg, hogy hatalmas ajándék legyen. Lehet olyan is persze, de csak akkor, ha az illetőnek tényleg szüksége van rá, ha örül neki, ha meglepjük vele. Ha látjuk azt, hogy nem az fut át az agyán, hopp, még egy zokni.

Pál Dénes


- Kicsikém! - szólította meg a férfi éppen könyvet olvasó kedvesét, miközben finoman megcirógatta ujjbegyeivel selymes arcát.

- Hmm? - nézett fel Szonja, oldalra téve a lapok kötegét.

- El kell mennem pár órára, de sietek vissza. Megígéred, hogy nem próbálkozol semmivel és továbbra is jó kislány leszel? - rajzolgatott apró köröket a lány pofijára.

- Muszáj el menned Oppa? - biggyesztette le alsó ajkát Szonja - Nem maradhatnál itt velem és bújhatnánk össze? - kérdezte búslakodva.

- Muszáj Kicsikém. - biccentett TaeHyung elhúzva száját - De hozok ajándékot, hogy ne legyél szomorú, rendben? - ajánlotta.

- Rendben. - felelte duzzogva a lány és tenyereivel Tae combjain megtámaszkodva előre hajolt, hogy csókot lophasson.

A férfi rögtön viszonozta azt, nyelvével késlekedés nélkül furakodott át szerelme szájába, hogy szenvedélyes táncba kezdhessenek. Keze önálló életre kelve kúszott a lány tincseibe és húzta meg óvatosan a szálakat, nehogy fájdalmat okozzon neki. Vére száguldozott ereiben, teste égett a vágytól, hogy végig dönthesse a matracon és hosszan szeretkezhessenek. De mennie kellett. Szerda volt és ha nem ér oda idejében ahhoz a sunyi vén kurvához, még képes és házhoz jön. Az pedig senkinek sem lenne előnyös. Így búcsúzóul megsimogatta nyelve hegyével Szonja puha és nedves alsó ajkát, majd gyors puszit nyomott arra, nehogy elcsábuljon és eszébe jusson meggondolni magát.

- Légy jó kislány és olvasgass szépen, amíg haza nem érek. Oké? - simogatta meg ismét a pofiját.

- De csak, ha nagyon sietsz. - alkudozott a lány huncut mosollyal.

TaeHyung kedveséhez dőlt és orraik hegyét össze érintve nedvesítette meg száját nyelvével, játszva Szonja idegeivel.

- Mennyire siessek? - kérdezte rekedtes hangon.

- Nagyon. - búgta a lány halkan éhesen csillogó szemekkel.

- Akkor Apuci nagyon fog sietni az ő Kicsikéjéhez. - suttogta Tae és erőt véve magán felsétált a lépcsősoron.

Szonja megnyugodva eresztett egy hatalmas sóhajt és törölte meg kézfejével száját, mintha azzal lemoshatná magáról TaeHyung érintéseit és csókját. Napok óta játszotta a szerelmes nőt, a jó kislányt, csakhogy ne idegesítse fel Taet. Ám egyre nehezebben ment neki ez a hazugság és folytonos színlelés. Viszont, megérte. Már nem volt zárva a pince ajtó, kapott könyveket és szabadságon kívül kérhetett bármit. Süthetett süteményt, játszhatott számítógépes játékokkal és őrizet nélkül mászkálhatott a házban. Azonban neki ez kevés volt! Ő szabadságot akart és kiszabadulni onnan. Tudta, hogy TaeHyung szerdánként elhúzza a csíkot és legalább két- három óráig nem is tér vissza. Végre volt ideje arra, hogy tüzetesebben átkutassa a házat és megtervezze szökését.

Levegőjét vissza fojtva ült a matracon és hallgatózott. A zárak hangos kattanása megvolt, már csak az autó motor zúgása és mehet. Óráknak tűnő percekig ücsörgött, megfeszülve, rajtra készen, majd meghallva a jellegzetes zajt úgy rohant föl a lépcsőn, maga mögött hagyva a pincét és a fokokat, mintha az életéért futna. Végülis, az is volt a tét. Vigyázva lépett ki az ajtón, némán vizslatva az üres házat, arra várva, Tae felbukkan és ő lebukik. Pillanatokkal később már a konyha szekrényeket nyitogatta lázasan, valami használhatót keresve. A kulcsokat legnagyobb sajnálatára nem találta meg. Késeket sem talált, ami arra utalt, hogy Taenak van egy biztos rejtekhelye ezek számára, hiszen a főzéshez általában használ kést. A fiókokat is kihúzgálta, de odafigyelt, hogy mindent az eredeti állapotában és helyére tegyen vissza, mert nem engedhette meg a lebukás esélyét. Dühösen csapott tenyereivel a pultra, amikor nem talált semmit sem. Se egy kulcs, se egy telefon, se egy kés, vagy ilyesmi. Fogait össze préselve szaladt át a nappaliba, de ott nem igazán volt mit átkutatni. Egy kanapé, egy dohányzó asztal, két fotel, egy média állvány és egy könyvespolc alkotta a berendezést. TaeHyung szobájába vette az irányt, ahová lassan, óvatosan nyitott be. Amilyen őrült, még azt kinézné belőle, hogy riasztót szerelt be oda is. Lehasalva a földre az ágy alatt keresgélt és használva az agyát és ravasz gondolkodását bemászott alá, hátha Tae a matrac aljára ragasztott valamit. Ám semmi. Kedvetlenül kúszott ki onnan és kutatta át az éjjeli szekrényeket is. Zsebkendő, óvszer, gumicukor.

  A kurva anyját! 

Neki meg azt mondta, az összes elfogyott. Fújtatva ült le sarkaira a padlón és húzta fel orrát elmélkedés közben. Lehetetlen, hogy magával hurcibáljon mindig mindent. Szonja egyik alapvető problémája a szökéssel abból is eredt, hogy amikor TaeHyung elrabolta őt, épp a reptérre indult. Bőrönddel felszerelkezve, az irataival együtt. A férfinál volt az útlevele, a személyije, minden hivatalos papírja, amit muszáj megtalálnia, különben nem hagyhatja el Ázsiát. Fejét a plafon felé fordítva mormogott el egy félhangos imát egyetlen, aprócska valamiért, amivel előrébb juthat. És akkor észre vette. A padlásfeljáró a férfi szobájából nyílt.

- Te sunyi kis geci! - sziszegte dühösen.

Felpattant a földről, aztán a matrac tetejére mászva kezdett ugrándozni, hogy elérje a fém kampót, amivel lehúzhatja a létrát. Öt perces szenvedés és jobbra - balra helyezkedés után bele akadtak ujjai és lendületet véve erőset húzhatott rajta. Csendesen nyúlt meg az össze csukható létra, melyet vigyázva igazított a földre. Reszketett az izgalomtól, míg felmászott a kevéske fokon és feje felbukkant a félhomályos helyiségben. Homlokát ráncolva kapaszkodott fel teljesen. Tisztaság volt, rend és ami a fontos: sehol sem volt por, ami azt sejteti, hogy Tae rendszeresen feljár oda és használja. Rögtön kiszúrta a vele szemben elhelyezett asztalt, amin egy nagy és masszív széf állt. Modern volt és persze számkóddal, gombokkal védve, így esélye sem lehetett arra, hogy kinyissa. Ezen kívül nem volt fent más, csupán a fal másik oldalára felaggatott szerszámok. Sóhajtva akart vissza menni, de megtorpant. Szemei felcsillantak, ahogyan az eszközök között sorakozó csavarhúzót észrevette. Úgy kapott ért, mintha aranyból lenne és győztes mosollyal indult le ezúttal ténylegesen. Most már van egy csavarhúzója. Ezzel szét cseszheti a zárat, lyukat vájhat a falba, vagy akár le is szúrhatja TaeHyungot és egyszerűen megszökhet. Ez az alternatíva pedig tökéletesen meg is felelt Szonjának.

*§*§*§*



TaeHyung széles mosollyal száján csapta be a kocsi ajtaját és felnyalábolva az anyósülésre tett dobozt a ház felé indult. Izgatottan nyitogatta ki az ajtón sorakozó zárakat és nagyot sóhajtva lépte át a küszöböt. A dobozt maga mellé rakva a földre zárkózott be újra és ismét kezeibe fogva az ajándékot sétált egyre beljebb otthonában.

- Kicsikém! Haza jöttem. - kiabált vidáman.

Fél perccel később sietős lábdobogás zaja hallatszott, majd Szonja boldog mosollyal arcán száguldott fel a pincéből és bújt oda Tae oldalához, mélyen beszívva illatát.

- Hiányoztál Oppa. - motyogta a lány sértődötten - Azt mondtad, sietsz, de hazudtál.

Tae felnevetett szerelme édes, durcás szavain és ábrázatán, aztán puszit adva Szonja feje búbjára felé nyújtotta a dobozt.

- Jó kislány voltál, ezért megérdemled az ajándékot. - mondta a férfi mosolyogva - Gyerünk Kicsikém! Nyisd ki. - noszogatta.

A lány bátortalanul nyúlt a doboz tetejéhez és félve emelte le fedelét. Ajkai elnyíltak döbbenetében, szemeit könnyek futották el, meglátva a benne lapuló meglepetést. Reszkető kezét szája elé helyezte, mintha ezzel akarná meggátolni kitörni készülő sírását és sikolyát.

- Ez... - lehelte sokkosan.

- A tiéd Kicsikém. - biccentett bátorítóan TaeHyung.

- Komolyan? Az enyém? - zihálta könnyekkel küszködve.

TaeHyung elbűvölve figyelte, amint Szonja remegő kezekkel vigyázva kiemeli a zsemle színű szőrgombócot a dobozból és félénken magához öleli, bundájába szagolva. Szemeiből kicsordultak a sós cseppek, végig folyva kipirult pofiján, amitől sokkal inkább tűnt egy ártatlan kis angyalnak, sem mint egy felnőtt, huszonkét éves nőnek, aki elismert cukrász. A kiskutya félve pislogott nagy barna szemeivel körbe, tartva az új környezettől és idegen emberektől. A lány megállás nélkül simogatta és duruzsolt neki, megnyugtatóan, miközben ajkai felfelé görbültek.

- Köszönöm Tae! - pillantott a férfira továbbra is az állatot simogatva - Ez a legjobb ajándék, amit valaha is kaptam. - mondta nagyon halkan.

- Örülök, ha tetszik Kicsikém. - lépett közelebb a férfi és puszilta meg kedvese homlokát, ám amikor el akart húzódni, Szonja vissza húzta a kabátjába markolva.

Nagy, kékeszöld szemeivel nézett a férfi barna szemeibe, aki mérget vett volna rá, hogy soha, senki nem tekintett még rá életében ekkora, mérhetetlen mennyiségű szeretettel, mint ott, az a magyar lány.

- Szeretlek. - súgta a lány rettenetesen halkan.

Tae szíve őrülten dübörgött mellkasában, majd' átszakítva bordáit. Sosem hallott még ennél szebb szót, pláne nem úgy, hogy valamiért úgy érezte, eddig ez a legőszintébb vallomása a lánynak.

- Én is szeretlek Kicsikém. - csókolta meg lágyan az ajkait és ujjai utat találtak kedvese szőke tincseibe.

- Hívhatom Bélának? - jelent meg egy huncut, játékos mosoly Szonja száján, amitől Taenak nevetnie kellett.

- Ő határozottan Pityu típus. - ingatta fejét színlelt szomorúsággal.

- Te most azt mondod, nem menő a kutyám? - kérte ki magának vigyorogva és felháborodva egyszerre a lány.