"Mi más lenne a szerelem lényege, mint a vigasztalás és a törődés?"

Mary Jo Putney



Ha egy férfi megfürdeti a barátnőjét, abban rengeteg szeretet, törődés, gondoskodás és figyelem van. Egy szerelmes gesztus, melyet a másikért teszünk, ezzel is kifejezve gyengéd érzelmeinket. Ám Szonja helyzete más volt. A lány homlokát a hideg csempének döntve hagyta, hogy TaeHyung kezei finoman, szinte masszírozva mosdassák, míg vidáman dúdolt egy random dalt. Régen szerette Tae hangját, mert megnyugtatta, viszont most idegesítette és félelmet keltett benne. Régen az ilyesfajta figyelmes bánásmódtól valószínűleg meghalt volna boldogságában, de nem egy ilyen elcseszett helyzetben, bezárva. Fogalma sem volt arról, TaeHyung mennyi ideje tarthatja fogva. Talán négy-öt hét, maximum másfél hónap. Igaz, eddig egyszer sem bántotta, vagy volt vele agresszív, de mindez nem változtatott a tényen, hogy elrabolta.

Szonja a kellemesen forró vízsugár alatt állva úgy érezte, teljesen megalázzák. Azelőtt Tae sosem fürdette meg, elintézhette egyedül, megőrizve azt a cseppnyi intim szféráját, ám úgy tűnt, a szökésével eljátszotta a férfi bizalmát és inkább biztosra megy. Összerezzent, amikor TaeHyung hosszú ujjai a hajába kúsztak, megdörzsölve fejbőrét. Attól tartott, megtépi, vagy bele veri a fejét a csempébe, hiszen kiszámíthatatlan volt. Sosem tudni, mikor kattan meg megint. Egész testében megfeszült, ahogyan a férfi közelebb húzódott hozzá, nem törődve ruhái szárazságával és a fülébe suttogott.

- Ne félj tőlem. Mondtam már, hogy ha jó kislány vagy, nem bántalak. Szeretnéd, hogy megmossam a hajadat? - ajánlotta derűsen.

Szonja félve bólintott, elvégre, ha nemet mond, lehet feldühíti egykori szerelmét. Szemeit összeszorítva tűrte, hogy Tae sampont önt a markába, majd óvatos mozdulatokkal a hajára viszi az anyagot és mosni kezdi tincseit. A lány fellélegzett, amikor a férfi lemosta róla a habot, aztán egy nagy, puha törölközővel körbe tekerte és egy plusz anyaggal a haját borította be. Szonja csak nézte a nála sokkal magasabb, angyali arcú TaeHyungot, aki maga a gonosz volt. Legalábbis ő úgy vélekedett róla. Bár, voltak pillanatok a rabsága ideje alatt, amikor megkérdőjelezte saját épelméjűségét és kezdte azt hinni, végül is egészen jó dolga van.

- Nem szeretném, hogy megfázz Kicsikém. - mondta szelíd mosollyal Tae, kezeivel turbánt készítve a lány hajára terített törölközőböl.

- Tae éhes vagyok. - suttogta rettenetesen halkan, karcos hanggal Szonja.

Sok hosszú óra után most szólalt meg először. Mintegy bizonyítékként a gyomra hangosan megkordult, megnevettetve a férfit.

- Készítek neked valami finomat és gyorsat. - fogta tenyereibe a lány arcát és könnyed puszit nyomott a homlokára.

TaeHyung attól félve, hogy kedvese megfázik, rá terítette saját vastag köntösét, ami jóval nagyobb volt a lányra, de legalább nem betegszik meg. Ujjai közé vette Szonja kezét és gyengéden maga után húzta felfelé a lépcsőn, egészen a konyháig. Míg nem próbált megszökni, addig szabadon járkálhatott a házban, de ezt a kiváltságát a szökési kísérletével elvesztette. Felérve Tae a pult mögé sétált, Szonja pedig a másik oldalán ácsorgott. Tae háttal állt, így nem láthatta, amint a lány meredten bámulja a bejárati ajtót, ugrásra készen, mintha fejben már egy újabb szökést tervezne.

- Milánói? - kérdezte szerelmét.

A férfi válasz nélkül maradt, ezért megpördült és türelme abban a minutumban el is illant, amint meglátta párját az ajtót fixírozni. A feltevés, hogy Szonja elhagyja őt halálosan feldühítette és elvette minden józan, szerelmes gondolatát. Villámgyorsasággal kerülte meg a pultot és ugrott a lányhoz, majd ujjaival körül fonva nyakát a falhoz vágta. Hallotta, amint feje nagyot koppan a felületen és fájdalmasan felkiált, de egyáltalán nem érdekelte. Meg akarta leckéztetni és elfeledtetni vele a szabadságot.

- El akarsz menni?! - ordította TaeHyung a levegőért küszködő lány arcába hajolva.

- Neh...nehm... - nyögte a szavakat Szonja.

- Ne hazudj nekem! - gurult még inkább dühbe a férfi - Azért nézted azt a kibaszott ajtót, mert el akarsz engem hagyni! Így volt?! - üvöltötte.

Szonja igyekezett lefejteni a torkát szorongató vasmarkot, de hasztalan volt. Egyre kevesebb oxigént tudott préselni tüdejébe és egyre jobban szédült. Szemeit könnyek futották el, kicsordulva össze szorított pillái alól.

- Kér...kérlek. - lehelte.

A kéz hirtelen engedte el, mire ő földre rogyott és fájó, égő nyakára vitte kezeit, mintha azzal enyhíthetné a fájdalmat. Fájt számára a puszta levegő vétel is, így előre görnyedve a padlóra küszködött érte. TaeHyung leguggolt elé és hajába markolva emelte fel fejét, amitől felszisszent. Fejbőre égett és húzódott.

- Utoljára mondom el Kicsikém. - sziszegte közel hajolva hozzá - Nem hagyhatsz el! Te az enyém vagy! Megértetted?

Szonja fogait csikorgatva bólintott, mire Tae ijesztő mosolyt produkált. Úgy görbültek felfelé ajkai, mintha semmi sem történt volna, mintha nem éppen akkor is bántaná és csupán az időjárásról csevegnének.

- Milánói jó lesz Kicsim? - érdeklődte kedvesen.

- Szeretem a milánóit. - felelt a lány könnyeit nyeldesve.

- Remek. Akkor gyere és segíts elkészíteni. - eresztette el a tincseket és segítette fel a földről.

A lány arcán egymás után folytak le a sós cseppek, miközben megfogadta magának: kerüljön bármibe, de kijut onnan és elhagyja az országot is.


*§*§*§*

Szonja úgy érezte, egy kibiztosított bomba mellett ül, amiről leszerelték a visszaszámlálót, ezért fogalma sincs, mikor robban. Filmet néztek a férfi hálószobájában és TaeHyung akárhányszor megmozdult, ő megfeszült és várta a következő kitörést, az újabb ütést. Ám nem történt semmi. Képtelen volt a képernyőre koncentrálni és a képkockákat figyelni. Míg Tae vele volt, rettegett. Fogvatartója szorosan magához ölelte, úgy nevetve vidáman a viccesebb jeleneteken. A lány azon töprengett, mégis mihez kezdhetne? Miféle taktikát és piszkos játékszabályokat bevetve járhatna túl TaeHyung eszén és nyerhetné vissza hőn áhított szabadságát? Alsó ajkát beharapva agyalt, tűrve az ölelgetést, egy-egy elvétett puszit, melyekért hetekkel ezelőtt oda s vissza volt örömében. Tae őt akarja, méghozzá ugyanolyan gusztustalanul szerelmesen, ahogyan ő is viselkedik. Betegesen vágyik arra, hogy Szonja is viszont szeresse őt és hasonlóan viselkedjen, mint régen. A lány szemei veszedelmesen villant a felismeréstől és képes volt bármit feláldozni és megtenni a szabadulásért. Okos volt ő, csak eddig lusta volt használni képességeit. Nagyot fújtatva következő lépésétől húzódott közelebb a férfihoz és dörgölte orrát a másik nyakához. TaeHyung halkan nevetett a csiklandós érzésre, majd fejét oldalra biccentve nézett kedvesére.

- Mi az Kicsikém? - duruzsolt aranyosan a lánynak.

- Aludhatok ma veled? - tekintett könyörögve rá Szonja.

Ha Tae bele megy, akkor lehetősége van vagy megszerezni a mobilját, vagy a kulcsokat, vagy szimplán csak szökni. Bármelyik variáns megfelel neki. A férfi arca elkomorult, állkapcsa megfeszült, majd olyan hirtelenséggel, hogy látni sem lehetett a mozzanatot, erősen ujjai közé fogta Szonja állát.

- Át akarsz verni és le akarsz lépni. - állapította meg haragosan.

- Nem. - motyogta a lány, amennyire csak tudta és igyekezett őszintének tűnni - Régen aludtunk együtt és ha velem vagy, biztonságban érzem magam. Odalent annyira kísérteties és ijesztő egyedül. Kérlek Tae. - esdekelt.

- Rendben. - bólintott a férfi, de továbbra is tartotta a lányt - Veled alszom...odalent. - egyezett bele, aztán ujjait gyengédebbre vette és a nyakát cirógatta, miközben vágyakozva megnyalta ajkait - Úgyis szeretnék kipróbálni valami újat. - csillogtak szemei huncutul.

Szonja idegesen nyelt nagyot. Amióta fogságban van többször is... szeretkeztek? Végül is ez lenne rá a legtalálóbb kifejezés, hiszen Tae egyszer sem bántotta, egyszer sem erőszakoskodott vele. Gyengéden simogatta, érzékien csókolta, lágyan mozgott benne, ezzel elérve azt, hogy ő gyűlölje magát, amiért a saját elrablójával élvezi a szexet. Most mégis halálra rémült a lehetőségektől, vajon mit fog tenni TaeHyung...