Az ember azt bánja inkább, amit elmulasztott megtenni, és nem azt, amit megtett.

Allan Massie

TaeHyung tőle szokatlan nyugalommal sétált le a lépcsőn, kezei közt a megpakolt tálcát tartva. Leérve a pincébe sóhajtozva csóválta meg fejét, ugyanis Szonja önkényes száműzetést választva a ketrecben ücsörgött. A lány sértődötten felhúzta orrát és látványosan elfintorodott észre véve a közeledő férfit és még a rácsos ajtót is becsukta, noha, teljesen hasztalan volt, hiszen a kulcs Taenál volt. A fogvatartó vidáman fütyörészve mászott be kedvese mellé, nem foglalkozva Szonja felháborodott és értetlen pillantásával.

- Egyél Kicsim. - bökött állával TaeHyung a kettőjük közé helyezett tálcára, melyen frissen sült krumpli és két méretes sajtburger díszelgett.

- Dögölj meg! - sziszegte a lány dühösen.

- Wow. Bővült a szókincsed. - biccentett elismerően - Ez már haladás a sok "kurva anyád"- hoz képest. - kötöszködött - De most már egyél. - kérte kedvesen.

- Edd meg Te. Tuti megmérgezted. - fújtatott Szonja.

- Előfordulhat. - vont vállat Tae, majd szájába tett egy darab krumplit és jó ízűen falatozni kezdte - Hmmm...Jó kis patkányméreg. - mosolygott pimaszul.

Szonjának ennyi éppen elég is volt, hogy felhúzza magát agyilag és a Taera vetődjön, elborítva a kicsiny ketrecben. Az előbbi kirohanásához képest most azonban valóban dühös volt és meg akarta ölni. Vagy csak ütni, keményen, hogy ne gúnyolódjon vele többé. Nagyon erősen küzdött és mozdulatai is jóval kitartóbbak, ösztönösebbek voltak, ezzel pár perces dulakodást követően el is szakította a férfi nyakában lógó láncot, amit az nem vett észre. Szonja szíve hevesen verdesett a hirtelen és könnyen támadt menekülési lehetőségtől és észrevétlenül melltartójába rejtette a nyakláncon lógó kulcsokat. Igyekezett úgy generálni pozícióját, hogy könnyedén ki tudjon surranni a ketrecből és bezárhassa TaeHyungot. A férfi úgy tűnt, viccként, játékos bunyóként kezeli a helyzetet, ezért nem is számíthatott arra, hogy Szonja a ketrec legtávolabbi részére löki, majd villámgyorsan kigördül a rácsos ajtón és becsukja azt, rá kattintva a lakatot. Tae egészen addig mosolygott, míg a lány elő nem húzta a ruhája alá rejtett láncot, felmutatva a kulcsokat. Ujjai ökölbe szorultak, nyakán kidagadtak az erek a mérhetetlen dühtől és fogait csikorgatva fújtatott.

- Meg ne próbáld! - hörögte sátáni hangon.

- Különben? - kérdezte a lány gonosz mosollyal, kihívóan.

- Kijutok innen és megöllek! - fenyegetőzött a férfi durván rávágva a rácsokra.

- Hát persze Tae. - szélesedett Szonja gúnyos vigyora és a lépcsőhöz rohant.

Sietve kapkodta lábait a fokokon, nem foglalkozva TaeHyung túlvilági üvöltözésével.

- GYERE VISSZA TE RIBANC!!!!

Három. Csupán három lépcső volt hátra, hogy kijusson abból a pokolból és végre szabad lehessen, de a fájdalmas, szívszaggató vonyítást hallva megdermedt. Jeges rémület lett rajta úrrá és szíve eszeveszett tempóban dübörgött. Gucci! Olyan gyorsan száguldott le, vissza a pincébe, hogy az alsó fokon meg is botlott és jóformán a ketrec elé esett. TaeHyung eszelős tekintettel fojtogatta a kutyát rácsok közt kidugott kezeivel, amitől a lány könnyei kicsordultak. Bolondság, hogy egy állat miatt vissza ment, de ő igenis szerette a kis lökött ebet. Gondolkodás nélkül kúszott közelebb és fogta meg Gucci piciny testét.

- Ereszd el Tae! Ereszd el, itt vagyok! - könyörgött zokogva, kétségbeesetten - Ne bántsd! Ereszd el!

A férfi elengedte Guccit, aki rögtön nyüszítve iszkolt el onnan, nem hagyva esélyt gazdájának arra, hogy ellenőrizze, jól van-e. TaeHyung megmarkolta Szonja haját és annál fogva rángatta el a ketrec ajtajáig rácsról-rácsra. A lány zokogott és fájdalmasan kiabált a kínzásra, de nem érdekelte. Kitépte Szonja ujjaiban tartott kulcsokat, a megfelelővel kinyitotta a lakatot és bevonszolta magához a rácsok belsejébe. A lány minimum annyira félt, mint amikor a legelső szökési kísérleténél elkapta és a földre terítette. Tae meg is ölheti, megkínozhatja, megerőszakolhatja. Annyi szörnyűséget tehet vele, amennyit csak akar és senki sem gátolhatja meg benne.

- Tae, kélek ne bánts! Könyörgöm! -sírta a lány reményvesztetten.

- El akartál hagyni! - ordította az arcába a férfi végtelen dühvel - Engem nem hagyhatsz el!

- Többé nem teszem. Ígérem, nem teszem, csak ne bánts! - könyörgött Szonja keservesen zokogva.

- Hogyan bízzak benned ezek után Kicsikém? - kérdezte megjátszott gyengédséggel - Csak jót akarok neked.

Szonja legszívesebben képen röhögte volna ezt az elmebeteget. Jót akar? Azzal, hogy fogvatartja?

- Tae kérlek. - remegett meg a hangja - Itt maradok veled. Többé nem próbálkozom, csak ne ölj meg. Ígérem, jó leszek. Esküszöm, jó leszek hozzád. - sírta keservesen és remegő kezével szánalmas igyekezetként TaeHyung arcát kezdte simogatni - Ne haragudj Oppa. Kérlek.

- Hazudsz! - vicsorogta a férfi és rántva egyet a lány haján, hátra feszítette fejét, amitől ő még jobban felzokogott.

- Nem. Esküszöm, nem hazudok. Kérlek, ez nagyon fáj. - szipogott - Kérlek, ne csináld ezt velem.

- Nem fogadtál szót és el akartál szökni! - üvöltötte Tae - Büntetést kell kapnod.

- Istenem! - fohászkodott könnyeit hullajtva Szonja.

- Miért nem tudsz jó kislány lenni? - sziszegte a fülébe TaeHyung dühös szavait - Miért kell ilyesmikre kényszerítened? - fonta ujjait a lány torkára.

- Sajnálom, sajnálom, sajnálom... - rimánkodott a másik.

Szonja annyira rettegett attól, mire készül a férfi, hogy végső elkeseredésében és utolsó reményeként Tae hajába túrva tarkójánál lehúzta magához és könnyeitől sós ajkait az övére tapasztotta. TaeHyung egész testében megfeszült és eszébe jutott, hogy véresre harapja a lány száját, de az annyira gyöngéden csókolta, hogy képtelen volt rá. Ám lejátszódott benne újra a szökése kísérlete és ellökve magát tőle a lány feje mellé csapott öklével. Szonja oldalra fordítva buksiját szorította össze pilláit és zokogott halkan. Tae ismét a szőke tincsekbe kapott, mire ő felsikított a fájdalomtól.

- Sosem bántottalak eddig. - szűrte fogai között TaeHyung mérgesen - Muszáj kijátszanod? Nem akartalak bántani, mert szeretlek, de te engedetlen vagy és rákényszerítesz.

- Sajnálom...sajnálom...- sírta - Ne tedd ezt Tae...Szeretlek.

A férfi szíve heves dübörgésbe kezdett és ujjai elernyedtek a lány hajában. Fejét lejjebb biccentve fúrta arcát kedvese nyakához, orrával cirógatva a bőrét.

- Mond még egyszer Kicsikém. - utasította halkan.

- Szeretlek TaeHyung. - ismételte el.

Tae elégedetten felmordult a szívmelengető vallomástól és szemeit lehunyva adott puha csókot a lány nyakára, mélyen beszívva kellemes illatát. Elemi erővel söpört rajta végig a vágy és ott, a ketrecben akarta magáévá tenni kedvesét, hogy bebizonyítsa, nem csak kínozni tudja. Keze elhagyta a szőke tincseket, hogy lehelet könnyedén vehesse tenyereibe Szonja kipirult, könnyáztatta pofiját. Hüvelykujjával letörölte a sós cseppeket és olyan gyengédséggel csókolta meg száját, mintha egy erősebb mozdulattól porrá zúzhatná.

- Ne akarj többé elhagyni Kicsim. - kérte a lány ajkaira mormolva - Nem szeretek fájdalmat okozni neked.

A lány behunyt szemekkel bólintott kissé, majd megállította TaeHyung combjaira vándorló, simogató tenyerét.

- Most ne. - suttogta könyörgő hangon.

Arra számított, Tae újra bekattan és nem törődve az ellenkezésével, erőszakkal elveszi amit akar, de várakozásaival ellentétben a férfi biccentett és mellé fekve az emberi méretű kalitkában szorosan átölelte. Lehet, egy hangyányit kívánta is TaeHyungot, viszont képtelen lett volna megtenni úgy, hogy közben másra sem gondol, mint a lehetőségre, melyet elszalasztott. Szabad lehetett volna, ő mégsem menekült, mert egy kutya élete többet jelentett számára, mint a saját irháját menteni. Vagy...egyébként sem lett volna képes ott hagyni TaeHyungot?

- Szeretlek. - suttogta neki anyanyelvén, magyarul Tae.

Bár kiejtése nem volt a legtökéletesebb és cseppet viccesen is hangzott az ő szájából, de kimondta. Szonja összeszorított szemekkel fordult oldalra, miközben újabb könnyek csorogtak le arcán, leesve a ketrec aljára.