"Amikor felébredek, félek, hogy valaki elveheti a helyem

A helyemben lenni, csak annyit jelent

Hogy félsz lélegezni

Ha elhagysz félni fogok mindentől

Szorongóvá tesz, de türelmet ad

Nyugalmat ad ahhoz hogy szembesüljek ezzel

Altass el

És ha felébredek, hagyd hogy létezzek"

The Neighbourhood - Afraid




Kim TaeHyung zavaros elméje már lenyugodott annyira, hogy felfogja mit tett, illetve annak következményeit. A ketrecnek döntve hátát zokogott keservesen, miközben fejében újra és újra lejátszódott az a kép, ahogyan Szonja kinyitja a zárak sokaságát és kilép azon az ajtón, vele együtt az életéből is. Rettegett attól, hogy elveszíti őt és a mellkasában tomboló jeges üresség sem segített lenyugodnia. Egy kibaszott mobil miatt felkapta a vizet és most örökre elhagyja. Pedig szerencsétlen lány annyira higgadtan és ügyesen próbálta kezelni a kitörését.

A pince ajtó nyitódására felkapta fejét és izgatottan kúszott a ketrec elejéhez, megnézni, ki lehet az. Talán Szonja valóban szólt a zsaruknak, vagy felhívta valamelyik haverját és kiszabadul. A lány felderengő alakjától könnyei még inkább potyogtak és homlokát a rácsoknak hajtva sírt, míg megnyugvás szaladt rajta végig. Hát mégsem hagyta el! Itt maradt vele, annak ellenére mekkora faszkalap volt! A lány TaeHyung egyik szürke pulcsiját viselte, egyik karja felkötve a mellkasán, amitől a férfi nyelvén keserű bűntudat áradt szét. Aztán eszébe jutott kedvese várandóssága, amiről napok óta csúnyán megfeledkezett és amitől egy valóságos szörnyetegnek gondolta magát.

- Ugye, a babának nem lett baja? Jól vagytok mindketten, ugye? - kérdezte aggódva.

- Tae nincs baba. - jelentette ki Szonja, majd nagyot sóhajtott - És nem is volt. Nem voltam terhes. Csak abban bíztam, ha úgy hiszed, babát várok, akkor nem bántasz...de nem jött be. - jegyezte meg száját elhúzva.

- Nem lesz családunk? - huppant TaeHyung a fenekére bánatában.

- Nem. - ingatta fejét a lány - Kiengedhetlek, vagy tombolsz még egy kicsit? - érdeklődte a férfi könnyes arcát tanulmányozva.

- Nem, lenyugodtam. Minden rendben. - hadarta Tae és a rácsokhoz kúszott, előbbi helyére, hogy azokon át kinyúlva simogathassa meg kedvese pofiját - Ügyes voltál. Annyira büszke vagyok rád. - mondta remegő ajkakkal - Nagyon ügyes voltál Kicsikém!

Szonja csupán röviden biccentett és a kulcs segítségével kinyitotta a lakatot, aztán kitárta a rácsos ajtót, melyen Tae késlekedés nélkül mászott ki, maga mögött hagyva alkalmi börtönét. Óvatos mozdulatokkal vonta magához a lányt és körül fonva karjaival testét halmozta el csókokkal orcáját, nyakát, haját. Mindenét, ahol csak érte. TaeHyung minden egyes szavát, minden egyes bántalmazását jóvá akarta tenni. A lépcsőn finoman felkormányozta szerelmét, egészen a konyháig, ahol csípőjébe markolva gyengéden felültette a pultra és csókot nyomott a homlokára. Egészen addig, úgy vélekedett mentális betegségéről, mint egyfajta áldásról, mely többé, magasztosabbá emeli, a többi ember fölé és fensőbbrendűvé teszi. Ám életében először átkozta azt a kicseszett elmebajt és azért imádkozott, hogy normális lehessen, aki egészségesen féltékeny és egészségesen szerelmes. Nem magával a szerelem érzetével volt problémája, hanem azzal, mennyire betegesen erős és mennyire durván képes átvenni épeszén az irányítást. Halálosan szerette a lányt, úgy, ahogyan élő még nem szeretett. El akarta szigetelni a külvilágtól, nehogy más rá nézzen, beszéljen hozzá, vagy csak a közelében legyen. Magának akarta, teljes egészében, testét és lelkét is.

- Mit szeretnél enni Kicsikém? - nézett kíváncsian párjára kinyitva hűtőt.

- Nem vagyok éhes, Tae. - ingatta kobakját Szonja - Már ettem chipset.

- Azzal nem laksz jól és nem rendes kaja. - oktatta ki enyhén a férfi - Süssünk pizzát? Asszem, van még liszt, meg élesztő is. - vakarta meg tarkóját.

- Nem sokat tudnék benne segíteni. - emelte meg finoman fájós, felkötött karját.

- Annyira sajnálom bébi. - suttogta TaeHyung vissza térve kedveséhez és gyengéden simogatni kezdte a sérült kezét - Nem tudtam, mit teszek.

- Majd rendbe jön. - húzta szelíd mosolyra ajkait a lány - Végül is nem tört el, csak feldagadt, ennyi.

- Egy állat vagyok. - állapította meg Tae gondterhelten sóhajtva.

- Csak beteg. - vette tenyerébe a férfi arcát Szonja - De mindent megteszek azért, hogy rendben legyél és meggyógyulj. Végig melletted leszek és támogatlak. - mosolygott biztatóan.

- Annyira kurvára szeretlek Kicsikém! - fúrta arcát párja nyakába TaeHyung, néhány puszival behintve puha bőrét - Annyira szeretlek.

- Én is téged. - ölelte meg fél kezével a férfit a lány.



*§*§*§*





A szerelmespár a matracon összebújva figyelte a laptop kijelzőjét, amin Tae éppen a lány kedvére téve, weboldalt szerkesztett. Egyik karjával átölelte a hozzá bújó kedvesét, míg másik kezével pötyögött. Kezdeti lépésként összegyűjtötték a Szonja Facebook profilján található képeket, melyeken a munkái voltak. Különféle díszített muffinok, esküvői torták, formatorták és rengeteg olyan édesség, aminek Tae nem tudta a nevét. Az oldallal már nehezebben ment, Szonja képtelen volt választani a lila és a zöld színek között, a Tae által javasolt rózsaszínről pedig hallani sem akart. Azt mondta, nem szeretné, ha valami elbaszott sütibuzinak néznék, amin a férfi hangosan nevetett. Az idő múlásával egyre jobban haladt TaeHyung és másfél óra múlva már egy igényesen kidolgozott, átlátható és dekoratív weboldal díszelgett a képernyőn. Széles vigyorral fordult szerelméhez, hogy büszkén megmutassa művét, ám Szonja aranyosan szuszogott, Tae pólóját markolva. Vigyorgása mosollyá szelídült és óvatosan letette a gépet, majd lefektette rendesen a lányt és betakargatta. Hosszú percekig elvarázsolva figyelte Szonja békés, gyönyörű arcát. Jimin nem látott benne semmi különlegeset, ő viszont igen. Bár, ő nem is ismerte. A hangos kopogásra felkapta fejét és a bejárati ajtóhoz sietett, mielőtt ismét kopognának és szerelme felébred. A reggeli balhé után az a minimum, hogy hagyja pihenni. Kíváncsian forgatta el a zárakat és tárta résnyire az ajtót, hiszen nem várt vendéget. YoonGit meglátva arcára vigyor ült ki és szélesebbre tárta a bejáratot, hogy beinvitálja barátját. Megölelték egymást, majd a konyhába vezényelte és neki fogott kávét főzni. YoonGi úgy tekintett körbe a házban, mintha akkor járna ott először.

- Hogy-hogy áttoltad a segged? - kérdezte TaeHyung viccelődve, elvégre, YoonGi nem szokott bejelentés nélkül, váratlanul beállítani.

- Ki akarsz dobni? - emelte meg szemöldökét a másik férfi.

- Sosem jössz csak úgy. Szóval, erősen gyanakszom, hogy akarsz valamit. - állapította meg Tae.

- Oké. Talán, valóban okom van arra, hogy itt vagyok. - biccentett YoonGi - Szonja?

- Alszik. - bökött állával a hálószoba irányába a vendéglátó.

- Nem önszántából van itt. - jegyezte meg a szőke hajú az észrevételét.

TaeHyung frusztráltan préselte össze állkapcsát. Min YoonGival túl régóta és túl jó barátok voltak ahhoz, hogy ne tudjon betegségéről. Ám nem avatta be minden egyes mocskos részletbe. Tae szerencséjére legjobb barátja nem ítélte el, sőt, egy-két dolgot segített neki elsikálni. Mint például a másik két csaj eltűnését.

- Már igen. - mondta komolyan TaeHyung.

- Az előző kettőt nem ismertem. Őt igen, ezért tudom, hogy túl rendes lány ahhoz, hogy őt is megöld. - csóválta fejét.

- Őt nem bántom.

- Hát persze. - horkantott YoonGi gúnyosan.

- Komolyan mondom. - bólintott TaeHyung - Két hónapja van itt és soha nem bántottam komolyabban. Ő más, mint azok és ezzel ő is tökéletesen tisztában van.

- Ja, más. Nem koreai. - billentette félre fejét.

- Ne kezd te is, mint Jimin. - sziszegte Tae.

- Eszemben sincs. - emelte fel védekezően kezeit Min YoonGi - Csupán arra célzok, hogy azért tetszik neked ennyire, mert ő külföldi, de szépen lassan elmúlik a rajongásod és ő is a föld alatt végzi.

- Ő nem fogja. - bizonygatta a másik - Ő nem csak tetszik, hanem szeretem. Szerelmes vagyok belé, érted? És...Mintha ezért nem tudnák ártani neki komolyabban. Mintha valami az őrület ellenére is észnél tartana és nem engedné, hogy bántsam. - dugta zsebre kezeit - Fogalmam sincs mi ez, de vele többször érzem azt, hogy normális vagyok. Átlagos. Nem érzek beteges kényszert arra, hogy ártsak neki. Csak szeretném magam mellett tudni. Minden egyes kibaszott reggel úgy ébredek, hogy rettegek attól, hogy nem lesz velem és elhagy. - fújtatott nagyot.

- És ő is így érez? - kérdezte döbbenten YoonGi.

- Remélem...azt hiszem. Vagyis, bízok benne.

- Miből gondolod? - ráncolta homlokát Suga.

- Ma reggel rohamom volt. Nem találtam a mobilomat és bekattantam, rá támadtam. Ő pedig gyomron baszott, levonszolt a pincébe, bezárt a ketrecbe és megvárta míg lenyugszom. És tudod, mi a legszebb az egészben? - támaszkodott meg a pulton karjaival, előre hajolva - Nála voltak a kulcsok és ő mégsem ment el. Hanem itt maradt és vigyázott rám. Ezek után, nagyon bízom benne, hogy szerelemből tette.