A ragaszkodás ugyan szeretet, de a szeretet egy sajátos formája. Olyan szeretet ez, amely már nem keres, nem tapogatózik, hanem döntött. (...) Az érett szeretet, amely feltétel nélküli hűséggel egy életre szól.

Walter Trobisch



Szonja tisztában volt azzal, nem lesz egyszerű dolga TaeHyunggal. A férfi betegsége okán kiszámíthatatlan volt és hirtelen haragú. Olyan szeszélyes, akár az időjárás. Az egyik pillanatban még szerelmesen mosolygott rá, míg a másikban fojtogatta. Tudta, hiszen tapasztalta már. Egy másodpercre sem feledkezhetett meg róla: Tae egy pszichopata. Ám ki akart tartani a végsőkig és bebizonyítani neki, hogy feltétel nélkül szereti, legyen akármilyen is. Éppen ezért, felvértezte magát és próbált erősnek, bátornak tűnni. Még ha legbelül sikított is a félelemtől.

A lány a konyhapultnak döntve csípőjét kortyolgatta a tejeskávéját, azon töprengve, mit főzzön aznap. TaeHyung imádta a húst, bármilyen formában, így azt tervezett készíteni. A koreai ételeket kizárta, ugyanis tudása kimerült a zacskós ramen és sült tészta elkészítésében. A fagyasztó tömve volt húsokkal, amiből kedvére válogathatott alapanyagot. Bögréjével a kezében lépett a hűtőhöz és tárta ki a fagyasztó rész ajtaját, megszemlélve a kínálatot. Talán megkóstóltathatná TaeHyunggal a töltött dagadót...

- Hol van?!

A lány ijedtében majdnem elejtette az ujjai közt tartott bögrét és megfejelte a fagyasztó polcát. Tae ott állt, alig pár lépésnyire tőle és fogait csikorgatva, gyilkos szemekkel nézett rá. Szonja nyugalmat erőltetve magára sóhajtott egyet, majd becsukta a hűtő ajtót és szembe fordult szerelmével.

- Micsoda? - kérdezte.

- A telefonom! Hová tetted? - vicsorogta Tae közelebb lépve hozzá.

Szonja veszettül hátrálni akart, de megacélozva magát a helyén maradt és felszegve állát válaszolt.

- Nem nyúltam hozzá. Tisztán kijelentetted, ha megteszem, eltöröd a kezem és a hátamba állítod. Biztos, elkeverted valahová. Nézted a tegnapi farmered zsebében?

- Ne hazudj nekem! - sziszegte a férfi még egy fenyegető lépést megtéve - Tudom, hogy te vetted el és szökni akarsz, vagy kihívni a zsarukat.

- Nem hazudok Tae. - emelte fel kissé a hangját a lány bátran - Nem vettem el! Miért hiszed azt, hogy a nap huszonnégy órájában a szökésen agyalok? - vágta le bögréjét a pultra indulatosan - Hányszor kell még bebizonyítanom, hogy szeretlek és itt maradok veled?

- Akkor mégis hová lett? Elnyelte a kibaszott föld? Ennyire hülyének nézel engem? - kiabálta TaeHyung.

- Ha én nyugodtan beszélek veled, tisztelj meg azzal, hogy te is ugyanolyan hangnemben beszélsz velem.

- Te most kioktatsz engem? - vicsorgott gúnyosan a férfi - Kitől tanultad ezt a szöveget? Az anyádtól, aki bánja, hogy megszült és gyűlöl téged?

- Kérlek, Tae ne hozd ezt most fel, rendben? Inkább segítek megkeresni a telefonodat. - javasolta Szonja kissé megtörve.

Már bánta, hogy megosztotta TaeHyunggal életének ezen fájdalmas részét, hiszen gondolhatott volna arra, hogy egy őrültebb megnyilvánulásában ellene fordítja és fájdalmat okoz neki.

- Bele tiportam a kicsi lelkedbe? - kérdezte maró gúnnyal a férfi - Fáj az igazság?

- Fejezd be, kérlek. - beszélt halkan a lány és nem sok kellett ahhoz, hogy megtörjön.

Tae egy másodperc alatt kattant el és ugrott Szonjának, torkára fonva ujjait, a hűtőhöz szegezve. Szinte reszketett a dühtől és akaratlanul is erősebbre vette szorítását a lány nyakán, meglátva rémült kékeszöld tekintetét és kétségbeesett arcát.

- Szerintem, meg pontosan tudod, hogy igazam van. - morogta a lány arcába hajolva TaeHyung - Anyád gyűlöl téged, ami teljesen érthető. A helyében én meg is öltem volna egy olyan kis nyomorék korcsot, mint amilyen te vagy. Ezért nem mész el innen, ugye? Mert tisztában vagy azzal, hogy senkinek sem kellenél, mert értéktelen, szerethetetlen és elviselhetetlen kis senki vagy! Eláruljak egy titkot? - villogtak sötéten a férfi szemei - Nem azért vagy még életben, mert annyira de kurvára szeretlek! Hanem, mert élvezem azt, hogy bármit megteszel nekem és körbeugrálsz. Mindenkinek jól jön egy házi csicskás.

- Ne csináld. - könyörgött a lány sírva - Ne mondj ilyeneket.

- Milyeneket, hmm? - markolta erősebben Szonja nyakát, elzárva a levegő útját - Ez az igazság! Senkinek sem kellesz, senkinek sem tűnne fel, ha esetleg most szépen megölnélek és elásnálak a gecibe! Egy gonddal kevesebb. - nyalta meg ajkait eszelős tekintettel Tae.

Szonja minden erejét bevetve emelte fel lábát és rúgott párja gyomorszájába, amiről tudta, hogy a legfájdalmasabb terület. Nem akarta bántani igazán, vagy sérülést okozni neki, csupán megfékezni. TaeHyung hátra tántorodott, amit kihasználva a lány gyorsan kioldotta a nadrágövét és a szíjat használva bilincsként hátra szegezte a férfi kezeit. Enyhe büszkeség töltötte el ettől és a biztonság kedvéért magához vette a férfi nyakában lógó láncot, melyen a kulcsok voltak. Kihasználva Tae elesettségét lelökdöste a pincébe vezető lépcsőn és egy újabb ütést mért a gyomrába, csakhogy ne érje váratlan meglepetés. Betuszkolta kedvesét a ketrecbe és rázárta az ajtót. Maga sem hitt el, hogy mindez sikerült neki. Megfékezte TaeHyungot az őrület tetőfoka előtt és kifejezetten könnyű volt. Bár, kegyetlen rosszul estek neki a férfi bántó szavai és állítása, miszerint nem szereti igazán.

- Engedj ki! - követelte Tae, miután össze szedte magát.

A ketrec rácsaihoz nyomult és a lány után kapott, de az hátrált egyet, elkerülve a támadást. TaeHyung ujjai szorosan markolták a vasrácsokat és úgy festett, mintha bármelyik pillanatban kitörhetne onnan, hogy beváltva ígéretét, megölje Szonját. A lány szíve bele sajdult a látványba, de muszáj volt kitartani, hiszen inkább megfékezi, minthogy kárt tegyen benne és ne adj' Isten, tényleg megölje.

- Engedj ki te ribanc!! - ordította Tae.

- Sajnálom, de nem lehet. - csóválta fejét a lány.

- Engedj ki, vagy megöllek!!! - üvöltötte.

- Nem lehet Tae. - mondta határozottan Szonja - Te magad kértél arra, hogy ha veszélyben érzem magam, fékezzelek meg. Most veszélyben éreztem magam, és bezártalak.

- Ne csináld ezt Kicsikém. - könyörgött a férfi - Nálad vannak a kulcsok. Itt fogsz hagyni! El fogsz menni innen! El fogsz hagyni engem és abba bele halok. - hajtotta le fejét - Nem akarom, hogy elhagyj. Veled akarok maradni, örökre. - vált hangja kétségbeesetté.

A lány képtelen volt tétlenül nézni szerelme kérlelését és ijedelmét, ezért a ketrechez lépett és Tae hideg ujjaira simította az övéit. TaeHyungnak ennyi tökéletesen elég volt ahhoz, hogy elkapva a lány karját behúzza azt a rácsokon keresztül és vasnak feszítse, olyan erővel, hogy szinte hallotta a csontja roppanását. Szonja fájdalmas sikítása visszhangot vert a falakról és szabad karjával próbálta kitolni magát.

- Engedj ki te rühes kurva, különben eltöröm a kibaszott karodat! - fenyegetőzött Tae és erősebben nyomta Szonja karját a vasnak.

A lány okosan eldobta a kezében fogott kulcsokat, a szoba másik felébe és körmeivel a férfi nyakába mart. TaeHyung felordított és elengedte őt. Szonja zihálva ugrott el a ketrec közeléből és szemiből könnyek folytak le a karjába hasító fájdalomtól.

- Meg foglak ölni! - sziszegte TaeHyung sátáni hangon - Kijutok innen és az összes létező módon megkínozlak, aztán megöllek!

- Csak a pofád nagy te faszkalap! - vetette oda a lány megdöbbentve a férfit, majd felvette a korábban eldobott kulcsokat és a lépcsőhöz indult - Hamarosan hozok enni, addig elmélkedj a kínzásomról Kicsikém! - utánozta a Tae stílusát.


Szonja figyelmen kívül hagyta TaeHyung eszelős üvöltözését, ahogyan fenyegeti és bezárta maga mögött a pinceajtót. Nagyot sóhajtva dőlt annak és nézte meg karját, ami valószínűleg megrepedt és kétszeresére dagadt. Az első alkalom volt, amikor sikerült megfékeznie TaeHyungot, de tudta, nem az utolsó. Kegyetlen nehéz volt és lesz is, de ki kell tartania, hiszen erről szól a feltétel nélküli szeretet, nem? Elfogadni a másikat minden hibájával együtt és kitartani. Még akkor is, ha Tae hibája az őrület volt.