Ahogy ment a sok hulla közt, végül csak ritkult a mennyiség, míg egy tóhoz el nem ért. A tóban két fiút vélt felfedezni, ki a mélyben megbújva rejtőztek ott. Az rejtély számára, hogy hogyan bírnak annyi ideig lent lenni, de mégis valahogyan jelezni kell nekik, hogy a veszély az elmúlt, csak azt nem tudja, hogyan. Ő nem tud odáig leúszni, mert még úszni sem tanult meg. Egyszerűen nem volt rá szükség. A másik ötlete az volt, hogy ordít nekik, csak az a baj, hogy akik megölték az embereket visszajöhet. Ekkor eszébe jutott az, hogy mikor ő alszik, akkor elsőnek a szél más mozgását veszi észre, mikor veszély közeleg. Lehet, hogy ott a vízben is a víz áramlásának a módosítása észreveszik, így talán ő is meglátják. A parton szétnézve talalt az erre alkalmas kis kavicsot, majd nagy erővel, amiire tőle telik, beledobta a vízbe. A sejtése be is igazolódott, miszerint a kő bedobása után egyből riadtan felé néztek. A tó partján ülő fiú elmosolyodott, és a kezével felfelé intett, hogy már biztonságba kerüljön.

Eközben a vízben lévő két fiú riadtan néztek egymásra, mert megtalálták őket, és nekik annyi lesz. Ezt a fiút eddig sosem látták, ezért még az is előfordulhat, hogy az ellenség közé tartozik. Nem mozdultak onnan semmit. Még mindig biztonságban vannak, habár az egyik nagyon is félt. Ő nem érezte magát ebben a közegben olyan biztonságban, mint az égen. Neki az a terepe, ott ő az úr. Leszámítva az apját, meg néha a rakoncátlan szeleket. Itt a víz alatt már teljesen más a helyzet. Ez már másnak a területe, és a vérében érzi a félelmet. De ezt felül múlja a szerelme iránt érzése, és akkor hírtelenjébe ide tudtak csak menekülni. Igaz ez gyávaságra vall, de nem tehetek semmit. Már a kezdetnél tudták, hogy ez reménytelen lesz az egész, de mégis bátran kiálltak, és inkább már hősiesen halnak meg, minthogy gyáván. De ők ketten még nem haltak meg, mert az egyiknek, ki otthon van a vizekben, mondta a másiknak, hogy itt el tudnak bújni. A víz elfedi a szagokat, és nagyon éles látás kell ahhoz, hogy az ilyen mély is lelássanak. Ezért félnek a fent lévő fiútól, mert ő gond nélkül megtalálta őket. De mégis, ahogyan telik az idő még mindig mindig kedvesen mosolyogva vár odafent. Nem csinál semmilyen olyan mozdulatot, ami az ő halálukat akarná. Habár ez lehet egy álca is, de ezt ők nem tudják.

A parton jelenleg már emberi farkasunk türelmesen várt rájuk, és nézzük a reakciójukat. Ugyan azokat vélte felfedezni, mint azoknál a zsákmány állatoknál, akik már tudják, hogy nem sokáig fognak élni. Ezért türelmesen -mint egy jó vadász -leült a partra, és onnan nézte őket. Az idő múlását már nem érzékeli, sem a környezetét. Már a vízben lévő két fiúra sem koncentrál annyira, habár ez külső szemmel nem így van. Teljesen belemerült a gondolatai közé, mert azok újra, és újra felelevenítik az anyukáját, és az otthonát. De azért még a sötétbe burkolt alakról sem feledkezett meg. Miért is feledkezett volna meg róla, ezért ő volt az, aki megmentette az életét, visszaküldte ide -habár nem pontosan olyan formába, ahogyan eljött innét -, és végül valamilyen nyomot hagyott benne mag. Csak ezt a nyomot, még ő sem tudja, hogy mi is ez?