Mikor újra kivilágosult az egész szürke hamu fedte be a helyet. Senki nem maradt életbe, még Nüx, Erósz, Max, Valér és még Khaosz sem. Marci csak ekkor jött rá, hogy mindenkit elpusztított, még a lelküket is. Magára maradt, egyes egyedül. Voltak neki barátai, ott volt a szerelme is –melyre csak később jött rá. Őket sem kímélte, sőt senkit. Se növények sem állatok nem maradtak meg. Az egész egy szürke sivatagnak néz ki, mely legtetején Marci sírva gurult le.
Napokig siratta barátait és Khaoszt, de fájdalma egy kicsit sem gyengült. Sőt jobban erősebb lett. Újra egyedül maradt. Már nem térhet haza az anyukájához, falkához, nem térhet vissza oda, ahol felnőtt. Nincstelen lett, amin senki nem tud változtatni.
Nehezen felkelt a földről, és útra kelt, egy olyan helyet keresni, ahol csak ő van, senki nincs a közelében. Nem érdemli meg, hogy bárki is a közelébe legyen. Végül, ha elvesztené a kontrolt, mindent elpusztítana.
Gondolkozott a saját halálán, de nem képes megtenni. Már meg akartam szűnni, eltűnni a világból. Olyan helyre akart menni, ahol újra boldog lehet, ahol ott várja a barátokat, valamint a legfontosabb: Khaosz. De ilyen nincsen. Ők már örökre megsemmisültek, senki nem tudja őket visszahozni az életbe. Még a lelküket sem lehet helyreállítani, mert az is megsemmisült.
Halhatatlansága révén örökre a világot járja, immár fehér farkas alakjába. A kék szemei eltűntek, s helyette éjfekete szemei lettek, amelyek a démonokra hasonlítanak. Ő is annak érzi magát, egy kegyetlen, gyilkos démonnak, ki csak a pusztuláshoz ért.
Vége