Csak futok, futok, és futok. Már annyira túlhajszoltam magamat, hogy már alig bírom a lábaimat mozgatni, de kénytelen vagyok, ha nem akarom, hogy elkapjanak. A torkom már nagyon kiszáradt. Szerintem ott már egy sivatag is kialakulhatott benne. A nyelvemet sem érzem már, csak valamerre lóg. Egyszerűen nem bírom bent tartani a számban, külön nem nem kapok levegőt. Ahhoz képest, hogy mindenki azt mondja, hogy milyen jó futók vagyunk, itt halok meg csak a futásban. Igaz már jó pár napja megállás nélkül futok, néha csak azért állok meg, hogy oltani tudjam a szomjúságomat, vagyis jobban egy kicsikét. Sosincs arra időm, hogy nyugodtan, mint egy percig igyak, vagy hogy gyorsan vadászak valamit. Állandó félelmem nem engedi, hogy netalántán elkapnak, és a végén pedig megölnek.
De joggal kérdezheted, hogy mi is történt, vagy mit csináltam? Az utóbbira az a válaszom, hogy semmit sem csináltam. Az egészben tök ártatlan vagyok, csak rosszkor voltam rossz helyen. Dehogy pontosan mi is történt, ezért vissza kell mennünk jó pár nappal ezelőtre.