Felbontom a szerződésedet.

- De.. de nem értem, nem tettem semmit! Ettől még lehettem volna gyakornok, nem? - kezdett kétségbe esni - És akkor most csak így simán ki akar dobni? - folyt le egy könnycsepp az arcán. 

- Sajnálom tényleg, de így kell lennie. Egyébként is, hallottam a Jiminnel való pletykákról, aminek biztosan van valóság alapja. A többi gyakornokkal igazságtalan lenne, ha te ismernél egyetlen tagot, is, ráadásul még a végén valami történne, amivel esetlegesen tönkretennéd a karrierjüket, akkor nagyon nagy bajban lennél, így arra kérlek, hogy még a mai napon hagyd el a Big Hit-et. Kérlek, itt írd alá, - tett April elé egy papírt - hogy véglegesen felbonthassuk a szerződésed. - a lány sírva írta alá a lapot, és gondolkozni kezdett, hogy most mit csináljon. 

- Esetleg nem tudna valamelyik másik kiadóhoz beajánlani? - jutott eszébe, és már csak reménykedni tudott abban, hogy valóra válhat még a kiskori álma, hogy idol lehet belőle. 

- Már megkérdeztem egy csomó másik céget, ahova alkalmas lettél volna, de mindannyian visszautasították különféle indokokkal - sóhajtott. Tényleg nagyon sajnálta Aprilt, mert egy nagyon tehetséges lánynak tartotta őt, de nem akarta kockáztatni a legnagyobb kpop bandának a hírnevét, így muszáj volt megválnia a lánytól.

- Rendben, akkor viszont látásra. - hajolt meg - Köszönöm, hogy ennyi ideig gyakornok lehettem. - ezzel kisietett az irodából. Amint becsukta az ajtót sírni kezdett elég hangosan. Futott a folyosókon, nem állt meg egészen addig, amíg meg nem látta a legjobb barátját. Akkor is csak egy pillanatra állt meg, amíg megnézte valóban ő az, és futott tovább. Nem érdekelte ahogyan utána kiabáltak, nem érdekelte az egyre közeledő léptek, csak az számított neki, hogy minél hamarabb kijuthasson ebből a borzalmas helyről. Végül már a fiúk sem követték őt, mivel nem akartak ennél is nagyobb feltűnést kelteni.

Egészen hazáig futott volna, de megállt a híd mellett. " Milyen szép a folyó "  Nem is foglalkozott az otthon lévő Taehyunggal, akinek azt mondta, hogy siet majd haza. Ahhoz képest már egy órája otthon kellett volna lennie. A fiú már nagyon aggódott, hogy vajon mi lehet vele, így elindult a városban megkeresni őt, persze maszkban és napszemüvegben. 

April gondolkozott. Nem is értette miért van életben, amikor nem volt úgy igazán senkie. Persze, ott volt Jungkook viszont úgy gondolta ő simán el tudná felejteni, mivel magát csak egy értéktelen pótolható személynek gondolta, akinek semmi keresnivalója nem volt az élők között.

Elővett egy füzetet és egy tollat. Úgy tűnt neki is van egy naplója csak úgy, mint Taehyungnak. Írni kezdett bele miközben már hitte, hogy bárkinek is hiányozna.

" Olyan egyedül vagyok,
Hogyan szüntessem meg a fájó magányt?
A fárasztó próbálkozást,
Mikor nem is sikerül?
Ilyenkor csak mosolygok az emberekre,
Elrejtve minden fájdalmam, térdre állok,
És amikor màr minden rendben lenne,
Elesek, és többé már nem tudok felállni.
Az emberek csak kikerülnek,
Nem is figyelnek rám, és a segélykérésekre,
Csak az előttük álló dolgokra kapják fel a fejüket.
És ha megtörténik a baj,
Csak sajnálkoznak,
De abba bele nem gondolnak,
Hogy ez még megelőzhető lett volna.
Így ki segít újra talpra állni?
Ha csak kikerülnek?
Egyedül folytassam az utam?
Jó ez így nekem? Egyedül?
Olyan egyedül vagyok, már nem bírom tovább,
Ahogyan a fájó magány magába szippant,
Ahogyan mindenki kikerül, mindennel együtt,
Egyedül ülök a sötétben,
Amit senki sem vesz észre,
Itt nyugodtan sírhatok, hisz senkinek sem fáj rajtam kívül
Gondolkozok, és csak egyedül állok fel,
Mindenkit kikerülve más leszek, mint a többiek. "

Mindig is azt gondolta tehetségtelen. Addig ebben a hitben volt, amíg fel nem vették őt gyakornoknak. Akkor tényleg boldognak érezte magát, egészen addig amíg el nem kezdték őt szekálni, ugyanis mindig gyenge volt ha arról beszéltek, hogy árva. Ugyanis ezzel kezdték. Először azt mondták neki, hogy biztos öngyilkosok lettek amint meglátták őt, annyira ronda. Azt mondták nem lennének a helyükben, hogy egy ennyire csúnya, és haszontalan lányuk van mint az ő szüleinek. Aztán megtudták, hogy a nevelő szülei is meghaltak. Arra azt mondták, nem bírták elviselni őt, pedig nem így volt. Azok az emberek, akik örökbefogadták rendkívül szerették őt. Mindig is szerettek volna egy lányt, így találták meg Aprilt. Mindent megadtak neki, mégsem kényeztették őt el. Egy boldog négy fős családnak látszottak, de erre mondják, hogy a látszat néha csal. Ugyanis volt egy bátyja, aki ugye bár már nem él. Mondhatom azt, hogy szerencsére? Nem éppen a példamutató testvérek közé tartozott, amit a szülők nem tudtak. Amikor a felnőttek között volt a testvérpár, az idősebb mindig rendesen viselkedett a fiatalabbal. De mikor egyedül voltak..

Már annyira eltelt az idő, hogy kissé sötétedni is kezdett. April telefonja már számtalanszor csörgött, viszont ezt észre sem vette, mivel le volt némítva. A folyóhoz járt ki amikor csak tehette, mivel mindig megnyugtatta, és általában ott jutottak eszébe a legjobb ötletek. Ahogyan a vizet nézte, teljesen elbambult. Csak gondolkozott magában, és nem tudta eldönteni most mit tegyen.

" Az embereknek csak egy felesleg vagyok. Egy pótolható személy, akit egyáltalán nem sajnálnak.
Én vagyok az a személy, akin kiélhetik a dühüket.
És én mit teszek ez ellen? Semmit. Gyenge vagyok. Mindig is az voltam, az vagyok, és leszek.
Csak próbálok boldognak tűnni, de nem vagyok.
Próbálok segíteni másokon, de nem tudok.
Magamon nem tudok segíteni, így másokon hogyan lennék képes? "

Végül eldöntötte. Nem érdekelte semmi sem, csak a célja lebegett előtte. Óvatosan átmászott a híd másik felére, és már csak a két kezével kapaszkodott, így már a Han folyóval szemezett lefelé. Végül magabiztosan bólintott egyet, és elengedte a korlátot..