Viszont ez a mosoly el is tűnt, amikor meglátta a fiú szétvert arcát.

" Mégis mi történhetett ? " - gondolta magában Jungkook. - " Vajon miért verték meg ? "

A most érkező fiú halkan szipogva ment oda a szekrényhez, és vette le az elsősegély dobozt, hogy lefertőtlenítse a sebeit. De miért verték össze? Miért, amikor nem is tett semmit? Már megint az elítélések miatt. Az emberek nem tudják, és nem akarják elfogadni, hogyha valaki nem hétköznapi.

Bevonult a kis fürdőbe, Jungkook, pedig ottmaradt a szobájában. Aggódóan nézett a fiú után, de nem ment utána. Valami azt súgta neki, hogy menjen oda a szekrényhez, ezért odasétált. Észrevett rajta egy képet, amin ketten voltak, de azt már nem láthatta, hogy kik szerepeltek rajta, mivel felébredt.

Borzasztó fejfájásra ébredt. Érdekes, most kivételesen emlékezett minden egyes dologra, ami vele történt, csak megint a fiúból nem maradt meg neki semmi.. Kinyitotta a szemeit, és észrevette, ahogyan Taehyung ott állt az ágya előtt, és aggódóan figyelte a maknae-t, ahogyan ébredezett.

- Hyung, mi történt? - kérdezte az idősebbet rekedt hanggal. Csak most érezte meg, ahogyan egy vizes rongy volt a fején.

- Lázas lettél, és a Hyungok azt mondták, hogy én maradjak itt veled. - Mondta ezt is boldogan. Mostanában olyan fura volt Taehyung, és ez Jungkooknak is feltűnt. Olyan boldog volt. Talán túl boldog, mintha nem lenne önmaga. De amikor megszólalt, akkor a fiatalt kirázta a hideg, mint az álmaiban.  

- Hyung, te vagy az? - Kérdezte tőle, de persze Taehyung csak azt hitte, hogy a láza miatt mond ilyeneket. - Hyung. - Nyújtotta felé a kezét.

- Igen, én vagyok Jungkookie, miért ne én lennék? - Mosolygott rajta. Jungkooknak furcsa volt minden. Az álmában szereplő túlságosan szomorú volt, míg az itteni pedig túlságosan boldog. De most Jungkook egyetlen vágya az volt, hogy minél hamarabb visszamehessen abba a szobába.

- Mikor kapok gyógyszert? Nagyon fáj a fejem. - Nyöszörögte. - Kapok gyógyszert Hyung? - Reménykedett, hogy akkor legalább tényleg el fog aludni.

- Persze, mindjárt hozom! - Ment ki máris az ajtón sietve a fájdalomcsillapítóért. Jungkook sóhajtott egy nagyot, ahogyan próbálta összerakni az álmát a valósággal, de valahogyan sosem sikerült neki semmi értelmeset összehoznia belőle, mivel mindig volt egy apró rész, ami nem illett a képbe. - Itt vagyok! - Rontott be hirtelen a szobájába, Jungkookra a frászt hozva.  - Itt van egy pohár víz, vedd be azzal. Majd el fogsz tőle aludni, szóval ne lepődj meg, hogy álmos leszel. - Mosolygott most is a szokásos téglamosolyával.  Megvárta, amíg bevette a gyógyszert, majd kiment a szobából ugrálva. 

Jungkook egyre fáradtabbnak érezte magát, de nem tudott elaludni. Valamiért nem sikerült neki. De mégis mi akadályozta őt meg? Nem lehet tudni. Talán az álomvilágában lévő fiú lehet az oka? Lehet. De az is lehet, hogy Jungkook túl izgatott volt, hogy aludni tudjon, mivel mindig szívesen látta a fiút, mégha sírva is ébredt fel tőle.

~~~

Taehyung nem lepődött meg azon,  hogy megint megverték őt, hiszen mindennaposak voltak neki azok, bántották akár fizikailag, akár lelkileg. Az emberek egyszerűen nem tudják elfogadni a tényt, hogy nem mindenki ugyanolyan. Nekik, ha valaki különböző, az már csak rossz lehet, és meg kell semmisíteniük. Ebben a világban csak rossz dolgok történtek, az egyetlen jó, ami volt is, hamar elmúlt, sok másik rossz dolgot magával hozva.

A  mai napon is megverték, pedig csak boltba akart menni, hogy ne haljon éhen, de még ezt is kritizálni kellett az embereknek. Taehyung nem tudta mit csináljon, egyszerűen meg akart halni, de valamiért nem tudott. Azt érezte mostanában, hogy nincsen egyedül időnként, mintha valaki más is ott lenne, de az a valaki csak egy kis ideig van ott, aztán el is tűnik. Nem tudta hova rakni ezt az érzést, de nem is akarta. Jól esett neki, hogy valaki ott van, bár már azt hitte magáról, hogy csak beképzelte magának, annyi ideje volt már egyedül.

Miután lefertőtlenítette magának a sebeit, amiből jó sokak voltak, belenézett a tükörbe. Még csak árnyéka se volt a régi énjének. A régi csupa szív fiúból, mára csak egy összetört depressziós ember maradt meg, akit csak bántanak.

Kiment a fürdőből, és a szekréynéhez vette az irányát. Ránézett a bekeretezett kis képre, ami oda volt állítva a szekrény egyik polcára, amin ott voltak különböző emlékei. A képen ő volt, és Jungkook, ahogyan éppen mosolyognak egymásra. Aztán ott volt még egy, ahogyan fogják egymás kezét. A harmadik, és egyben utolsó képen éppen csókolóztak. Amint meglátta Taehyung azt a képet, megint sírni kezdett.  Úgy érezte, napról napra gyengébb, és már nem tudott mit kezdeni a saját, kis nyomorultnak nevezett életével.

~~~

Jungkook amint a szobában találta magát, odasietett ahhoz a bizonyos szekrényhez, hogy megnézze a képeket. Hogy csak most látta meg! Ezzel talán minden ki tud derülni. Ahogyan meglátta, kik is a képen szereplő személyek, száját elnyitotta egymástól, és valamiért szemei könnyesek lettek, de nem értette, hogy miért hozott ki belőle ilyen féle érzelmeket. Hiszen ez Taehyung, és ő volt.