Túlhajszolta magát, és a teste feladta, bár az agya nem akarta.

- Jimin? - sétált oda hozzá. - Jimin! - kezdett bepánikolni, mikor látta, hogy bizony a fiú nincs magánál. Nem tudta mit tegyen, nagyon megijedt. Kinek tudna szólni? Kihez tudna menni?

" Te csak egy eszköz vagy. Maradj is csak az, ne próbálj változtatni rajta. " - szólalt meg valami a fejében, ezt követte egy borzalmas fejfájás is. Fogta a fejét, és szédelgett, végül el is esett, és végül teljesen feladta. A kórházban ébredt fel, ahol nem tudta kinyitni a szemeit, csak a hangokat hallotta körülötte. Akárhogy próbálkozott nem ment neki, ami miatt elég mérges is lett, így feladta. Egy ajtócsukódást hallott, és pár halk léptet, amik az ágya mellé értek, majd a személy odahajolt April füléhez. - Látom azt teszed, amit kell. Büszke vagyok rád, így tovább. Ha esetleg nem tennéd a dolgokat, tudok pár értékes információt a múltadból, szóval a feladatod, hogy tedd tönkre Jeon-t, és taszítsd el őt Taehyungtól, lesz egy segítőd is, kinek a kiléte titokban fog maradni. Ha nem teszed meg, a rendőrség véletlen meg fogja tudni a legféltettebb titkodat. Tudom, hogy te ölted meg öt éve a bátyádat, ne is tagadd. - Ezzel otthagyta a lányt, aki mellett a gép gyorsan kezdett csipogni, jelezve a gyors szívverését. " De mégis honnan tudja ezt? Senkinek sem mondtam el, honnan veszi? " - gondolkozott, szinte érezte, ahogyan remeg a félelmetől. Érezte pár orvos jelenlétét, és hallotta, hogy arra készülnek, hogy felébresszék őt a mesterséges kómájából.

Pár óra múlva nyitogatni kezdte a szemeit, és realizálta, hogy egyedül van, mondjuk mit is várt. Eszébe jutott az az ember, aki eljött hozzá, viszont annyira kába volt, hogy egyszerűen nem tudta felismerni a hangját, pedig nagyon ismerős volt neki. Még most is kirázta a hideg a gondolatra, hogy ezt kell tennie. Muszáj volt, ha nem akart börtönbe kerülni. De hogy hogyan is történt, hogy megölte a bátyját tizenkét évesen?

" A szüleik már halottak voltak. Ketten éltek a testvérével, aki minden nap bántotta őt akár fizikálisan, akár lelkileg. A kislány ki volt közösítve, mert gáznak tartották, hogy a bátyja ment el az összes ünnepségre, s a szülei sehol. Mivel nem vérszerinti testvérek voltak, April volt örökbefogadva, ezért ezt az idősebb ki is használta. Nem nagyon kell magyarázkodni mit tett, elvett tőle mindent amit csak lehetett, egy lelki roncsot téve belőle. Neki kellett főznie, mosnia, takarítania, és ki kellett elégítenie a bátyját, aki emelett mindig megalázta őt, akár otthon, akár társaságban. Egyik reggel, mikor kávét csinált éppen a még alvó testvérének, hirtelen ötletből kiindulva egy egész doboz altatót zúzott össze porszemnyire, s azt tette a kávéba, amit észre sem lehetett venni, mivel feloldódott az italban. A bátyja kijött megreggelizni, és meginni a kávéját, ezek után indult a munkájába kocsival, viszont oda sohasem tudott többet eljutni, ugyanis út közben beütött az altató, és bealudt a volánnál, így belehajtott a Han folyóba. A rendőrség kiderítette, hogy altató volt a halál oka, viszont azt nem tudták kideríteni, hogy öngyilkosság volt az egész, avagy gyilkosság? Persze, senki sem gyanakodott a kicsi összetört kislányra, így a titka nem derült ki. Újra árvaházba került, az élete kezdett egyenesbe jönni, mígnem a Bighit felvette őt, mint gyakornok, így elköltözhetett, és innen kezdődtek a gondjai. Nem volt pénze, rengeteget gyakorolt, kiközösítették, mondhatni, kezdődött minden előlről.."

Csak azt nem tudta mit kéne tennie, mert a nem akarta elárulni a legjobb barátját, és az elvileg bátyját sem, viszont nem akart ő sem bajba kerülni, így teljesen tanácstalan volt. Segítséget nem kérhetett senkitől, mert félt, hogy esetleg felnyomnák őt a zsaruknak, így inkább magának próbálta megoldani, minthogy elmondta volna bárkinek is. 

Várta, hogy majd valaki meglátogatja őt, várta, hogy valaki előjön azt mondva, hogy mind csak egy vicc, pedig minden maga a valóság volt. Jimin is éppen a kórházban feküdt, és ott volt az egész banda körülötte. Már fent volt, és mint kiderült, alig aludt, evett, és ivott ez okozta az ájulását. Még mindig sokkal jobban érezte magát mint April - akiről mindenki elfelejtkezett. A két fiú, akik megbeszélték a közöttük rejlő dolgokat, még nem voltak együtt, mert csak annyit tudtak megállapítani, hogy tetszenek egymásnak. Ennél tovább képtelenek voltak menni az előzők után, és még csak egy csók sem volt közöttük, pedig mind a ketten vágytak rá, csak féltek lépni.

Bár úgy tűnt, el akarták felejteni a másikkal az esetet, nagyon nem sikerült, ráadásul alig bírták visszafogni magukat, annyira vágytak egymásra. Titokban tartották a viszonyukat, csakis Jimin tudott róla, és persze April, viszont ő most nem tudott beszélni. Persze a régebbi cikkeket már elfelejtették az emberek, mivel a cég meg tudott mindent magyarázni, így nem lett belőle nagyobb baj. 

Egész nap bent voltak Jiminnel, így meg sem látogatták a lányt - persze már hívták az orvosok telefonon Jungkookot, de kinyomta, így nem tudhatták meg, hogy már felébredt, és vár rájuk. Aprilnek nagyon fájt, hogy egész nap egyedül volt, viszont nem lepődött meg. " Mit is vártam? Talán azt, hogy fontos vagyok nekik, és jönnek hozzám is? Nekik nincsen egy ilyen nyomorékra idejük, mint én. "

Ahogyan javult az állapota fizikailag, úgy romlott lelkileg. Nem akart enni, az orvosok pedig nem erőltették, mivel nem tudhatták, hogy mindig csak kidobja a kapott adagját, mégis ezt nem vették észre. Alig aludt, mivel félt, hogy újra meg fog jelenni az az ember, amit nagyon nem akart. Ő csak békésen akart éldegélni, miért annyira nagy szó?