Itt most nem arról beszélek, hogy egy kórházban volt, arról van szó, hogy olyan volt, mintha egy teljesen más ember lenne, nem pedig önmaga.

A fiúk már egy ideje ott voltak a szobában, ahol már mind a hárman bealudtak. Persze, előtte szóltak valakiknek, hogy bent alszanak, aminek nem nagyon örültek, de a a helyzet miatt megengedték nekik.

Jimin természetesen az ágy mellett lévő széken pihent éppen, míg a többiek egy kanapén osztoztak, persze mind a ketten szétölelgették volna egymást, viszont nem akartak lebukni sehogyan, hiszen simán benyitohatott volna akárki, és akkor nem tudták volna kimagyarázni magukat.

Minden nyugodt volt, addig a pillanatig, amíg April ki nem nyitotta hirtelen a szemeit. Nem volt magánál, csak valami mintha kényszerítette volna őt. Az íriszei elkezdek világítani fehéren, amit nem vett észre senki sem. Pár percig volt ebben az állapotban, míg végül hirtelen csukódott vissza a szeme, és kezdett egyenletesen csipogni a gép, ami az életjeleit mutatta. Jimin rögtön fel is ébredt a sípoló hangra, és teljesen bekánikolt. Elkezdett ordibálni, felkeltve a többieket is, akik megnyomták a vészjelző gombot, amit csak sürgős esetekben lehet megnyomni, ha a betegnek valami baja van. Futva érkezett be egy orvos, aki amint meglátta mi a helyzet, elkezdte újraéleszteni Aprilt. Eközben kiküldték a fiúkat, és még több orvos érkezett a kórterembe.

Másfél órát vártak kint a folyosón. Másfél órát kellett idegeskedniük, úgy, hogy nem tudtak semmit se tenni, miközben egyre jobban vesztették el a reményüket, hogy még valaha fogják még April hangját hallani, gyönyörű szemeit látni, és csodaszép mosolyot bámulni. Nem tudnám itt megmondani ki félt a legjobban, hisz mind a hárman nagyon rettegtek a következményektől. Szinte egy emberként kapták az ajtóra a fejüket, mikor ajtónyitódást, és csukódást hallottak. Az egyik orvos volt, feltehetőleg a főorvos, aki a fiúk felé vette az irányát.

- Önök Kim April hozzátartozói? - kérdezte végignézve rajtuk. Nem tudtak kinyögni egyetlen szót semü, ezért mind a hárman csak hevesen bólogattak. - Akkor, a kisasszony valamilyen okból amit nem tudtunk kideríteni miért, leállt a szíve, de szerencsére újra tudtuk őt éleszteni, viszont mesterséges kómába kellett helyeznünk az állapota miatt. Még nem tudjuk mennyi idő amíg jobban lesz, lehet egy egy hét, egy hónap, vagy akár több év is, pontos időt nem tudunk még mondani. Az okát nem tudjuk egyszerűen, mivel nem tudjuk mi történt vele pontosan, és nem volt ott senki aki látta volna a történéseket. - a fiúk csak csendben hallgatták őt, miközben egyre szomorúbbak lettek. Amikor meghallották a "mesterséges kóma" és a "még nem tudjuk mennyi idő, amíg jobban lesz" -t, Jimin nem bírta tovább, és kifolyt az első könnycseppe. A többiek se bírták sokáig, így mind a hárman elkezdtek az orvos láttára bőgni. Mikor mondta, hogy bemehetnek, szinte futva tették meg azt a picike távot April szobájáig, ahol még jobban belekezdtek a sírásba, mikor meglátták a lány mozdulatlan testét, ami még szerencsére életben volt.

Egyszerűen nem tudták abbahagyni, akárhogyan is próbálkoztak. Fiú létükre mind a hárman érzékenyek voltak, és ez sokszor meg is mutatkozott. A második éjszakára már nem maradhattak ott, így Taehyung April házába ment vissza, míg a másik két fiú a dormjukba mentek. A kórterembe csak a kevéske holdfény világított be, és az apró gépcsippanásokon kívül minden csendes, és sötét volt. Ez este szintén kinyitódott, és izzott fehéren a szeme. Ezúttal mikor visszacsukódott a szeme, valami kiszállt a testéből is. Teljesen úgy nézett ki, mintha Aprilt látnánk, viszont mások számára láthatatlan volt, és ez nem is változott. Ugyanis a lány szelleme volt ez, ami ki is nyitotta a szemeit, és nem kicsit pánikolt be, amikor meglátta a saját testét ott feküdni az ágyon.

" Mégis ez mi a szar? " - ez volt az első gondolata. Nem tudott mit tenni, így ki akart sétálni a teremből, viszont amikor meg akarta volna fogni a kilincset, azon átment a keze. Ezzel pár percet elszórakozott, míg végül meg próbált menni a csukott ajtón, viszont az sem sikerült neki, mintha valami nem engedte volna őt el. Akárhogy is próbálkozott nem ment neki, így feladta, és leült egy székre, ahol el is aludt hamar. Alig aludt, mivel valahogyan kényelmetlenül érezte magát. Reggel arra ébredt, hogy valami nagyon irritálja a fülét. Már kezdett volna ordibálni, addig amíg meg nem látta kik is vannak ott. Taehyung, és Jimin voltak azok. Éppen ott veszekedtek, hogy ki menjen ki először, mert mind a ketten privát dolgot akartak mondani, csakhát nem akarták, hogy a másikuk is hallja, míg megegyeztek, először Tae megy ki, aztán Jimin. A fiú sóhajtva ment oda a lány ágyához, és ült le mellé. Meg fogta April kezét, amit a még mindig széken ülő lány is végignézett. " Mit akarhat tőlem, hogy csak így fogdossa a kezem? "

- April - kezdte el, de megakadt - tudom, úgy sem hallod, vagy ha igen kérlek adj valami jelet. - emelte fel a kezét, és mosmtár Jimin mind a kettőjével ott fogta a lány kacsóját - Szeretlek. Nem vagyok jó a vallomásokban, így nyíltan kijelentem. Szeretlek, és nem tudlak csak úgy elfelejteni, nem tudlak csak úgy eldobni, én kedvellek. Szeretnék minden nap téged nézni, hallani a csodálatos hangod, érezni a bőröd illatát, egyszerűen szeretnék melletted lenni.

April csak nézett lefagyva a fiúra, aki elkezdett sírni már megint.