1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
12.rész
13.rész
14.rész
15.rész
16.rész
17.rész
18.rész
19.rész
20.rész
21. rész
22. rész
23. rész
24. rész
25. rész
19.rész

Másnap egyikük sem jelent meg egy órán sem. A tanárok már berögződéssel írták be a hiányzásokat. De azt már őket is meglepte, hogy az új diák: Axel is hiányzik. Még csak most jött ide, és máris hiányzásokkal kezdi.

Ha ez nem lenne eléggé meglepő, Axel beállt a másik kettő mellé. Úgy látszik, az eddigi két főből álló csapat, már három főre bővült. Számukra Axel teljesen átvette az ő szokásaikat. De ha ők azt tudják, hogy Axel ezen a napon, és az elkövetési napokon miken megy keresztül, egyáltalán nem haragudnának rá. Sőt mi több, irigykednének.

Time skip

Axel napokon keresztül szorgalmasan gyakorolt, s tanult. Minden cseppnyi energiáját lélek társa: óriási vízi vidra fejlesztésére szentelte. Akkor volt az egyetlen egy pihenője, mikor aludni tért. Még evés közben a sorokat bújta, s próbálta memorizálni azokat. Nichhez és Arionhoz nagyon nagyon lemaradásban van. Ezt a hatalmas szakadékot, hogy minél előbb behozni. Ami úgy látszik, hogy a fáradtságos munka meghozta gyümölcsét. Lélektársa egyik napról a másikra nagyon sok változásokon ment keresztül. Már Arion és Nich nyomában van.

Ahogyan Axel keményen dolgozott, ez raragadt Arionra is. Ő is végül belátta, hogy ideje tanulnia. Ha egyszer el kell érni álmait, azért erőfeszítéseket kell tenni. És ezt akkor kell megtennie, mikor fiatal. Ekkor még könnyen lehet eddzeni a lélektársát, és gyorsabban is fejlődik.

Nich ugyan nem mutatta ki, de belül büszke volt Arionra. Végül sikerült elérnie, hogy Arion önszántából, ilyen szorgalmasan tanuljon. De lelke mélyén tudta, hogy ezt Axelnek köszönheti. Arion már annyira szereti Axelt, hogy már bármit megtenne érte. Akár még az életét is odaadná érte. Igaz, ha ő kerülne bajba, Arion segítségére sietne. De közte és Axel között nagy különbség van.

Axel pedig semmilyen érdeklődést nem mutatott Arion felé. Ariont néha megbántotta, de mindig felemelt fejjel próbálkozott újra. Ezek nem azok a próbálkozások voltak, amelyek az éjszakai kalandjaihoz szokott csinálni. Ez más volt, mélyebb. Nich és Arion különböző tudták, hogy Arion érzelmei gyökeres változásokon megy keresztül. De mindezek még mindig megmaradtak a beszólásai.

Time skip

Három év telt el azóta, hogy Axel megtudta, hogy mi a lélektársa. Három éve van együtt Nichhel és Arionnal. Utóbbival az elmúlt egy évben mélyebb kapcsolatuk között egymás között. Igaz még csak kilenc évesek voltak, de ők ezt csak nem érdekelték. Nich egy idő után már nem bírta őket szétválasztani, vagy kordában tartani.

Axel is kezdett Arionhoz hasonlítani. Csak kettejük közt annyi volt a különbség, hogy míg Arion durvább, nyíltabb volt, addig Axel visszafogottabb. Mások előtt annyira nem mert Arionnal imintibben megnyilvánulni.

Mindhárman nagy fejlődés mentek keresztül. Arion, Axel és Nich elérték a Tanonc szinten. Még egyiküknek sem sikerült áttörniük a harmincas szintre, de ez csak idő kérdése. Mindannyiukban benne van a tíz pontnyi tehetség és kilencven ábrány szorgalom. Még Arionban is, aki köztudott, hogy ő a leglustább. 

© ktimi13,
книга «Sárkányok -A kezdetek (Befejezett)».
Коментарі